Na, mit gondolsz?

Thészeusz elővigyázatos hős volt, ezért amikor elhajózott Krétára Minotauruszt megölni, bőven vitt magával deszkát a hajó sérüléseinek kijavítására. A régi, immár haszontalannak vélt deszkákat mindig a vízbe hajították. Ám Thészeusz hajóját szorosan követte Limlomoszé, aki kihalászta és saját hajójának kijavítására használta a Thészeusz hajójáról kidobott deszkákat. Az út oly hosszú és viszontagságos volt, hogy mire megérkeztek Krétára, mindketten teljesen átépítették a hajójukat. Thészeusz olyan hajón érkezett meg, amelyben már egyetlen eredeti deszka sem volt, Limlomosz pedig egy olyanon, amely teljes egészében a Thészeusz által eldobott deszkákból állt. Akkor most az egymillió drachmás kérdés: a két Krétára megérkező hajó közül melyik azonos azzal, amellyel Thészeusz útnak indult? Sajnos úgy tűnik, hogy erre a kérdésre nem adható meggyőző válasz. Lássunk néhányat!

Nevezzük A-nak azt a hajót, amelyen Thészeusz elindult, B-nek azt, amelyen Krétára érkezett, C-nek pedig azt, amelyen Limlomosz Krétára ért. A kérdés tehát az, vajon B és C közül melyik azonos A-val?

C azonos A-val, ti. C áll pontosan azokból a részekből, mint A. Csakhogy: ha A = C, akkor A ≠ B, vagyis Thészeusz másik hajón érkezett meg, mint amelyen elindult. De ha Thészeusz felszállt egy hajóra, és nem szállt le róla, hogyan érkezhetett meg egy másik hajón? Továbbá a részek azonossága nem szükséges az azonossághoz: ha kereket cserélsz, azzal nem cserélsz kocsit.

B azonos A-val, ti. bár a hajó részei cserélődtek, a hajó végig megőrizte téridőbeli folytonosságát. Csakhogy a téridőbeli folytonosság nem szükséges az azonossághoz. Ha Thészeusz szétbontja a hajóját, majd újra összerakja, ugyanaz a hajó marad.

Egyik sem azonos A-val. Ez csak akkor lehetséges, hogy A útközben megsemmisült: addig cserélgettük a részeit, amíg egy másik dologgá nem vált. Csakhogy bárhol húzzuk meg a határt, amelyen túl a dolog elveszti az azonosságát, ellentmondáshoz jutunk. Legyen a határ mondjuk 50%. Tegyük fel, Thészeusz az utazás 10. napján éri el a 49%-ot, majd a 20. napra a 10. naphoz képest újabb 49% -nyi deszkát cserél le. Ekkor a 10. napon még A-n van, ti. nem érte el a határt. A 20. napon ugyanazon a hajón van, mint a 10. napon, ti. a kettő között 50%-nél kisebb a változás. Csakhogy ebből az következik, hogy a 20. napon is A-n van – hiszen, ha X és Y azonosak, és Y és Z azonosak, akkor X és Z is azonosak – jóllehet a változások már meghaladják az 50%-os küszöböt. Ha következetesek akarunk lenni, azt kell tehát mondanunk, hogy egyetlen rész megváltozása is elég ahhoz, hogy a dolog átadja a helyét egy másiknak. Ezt nehéz elfogadni: ahogy korábban mondtuk, ha kereket cserélsz, azzal nem cserélsz kocsit.

Mindkettő azonos A-val (1). Csakhogy akkor B és C azonosak, hiszen mindketten azonosak A-val. De ez képtelenség: két különböző hajó érkezik meg Krétára. Ráadásul B és C nem pontosan ugyanott van, s egyetlen anyagi test hogyan lehetne egyszerre két helyen.

Mindkettő azonos A-val (2). Igaz, hogy egyetlen anyagi test sem lehet egyszerre két helyen, így B és C nem azonosak egymással. Ám amit A-nak nevezünk valójában nem egy hajó, hanem kettő: A1 és A2. B A1-gyel, C pedig és A2-vel azonos. A1 és A2 nem azonosak, ezért B és C sem azok.Csakhogy ekkor A1 és A2 pontosan ugyanott van, legalábbis akkor, amikor Thészeusz Athénban hajóra száll. Hogyan lehetne azonban két különböző anyagi dolog egyszerre egy helyen? És miért éppen csak ez a két dolog van ott? Miért nincs ott egy A3 vagy akár egy A99999 is?

Mindkettő azonos A-val (3).  A dolog kulcsa az, hogy azonosságról több értelemben beszélhetünk. Az azonos-hajó és az azonos-deszkaösszesség más-más relációk. B azonos-hajó A-val, C pedig azonos-deszkaösszesség vele. Csakhogy ez nem válasz az eredeti kérdésre, mely az egyszerű, kötőjelmentes azonosságra vonatkozott. Ráadásul, ha rászánjuk magunkat arra, hogy a kötőjelmentes azonosságát lehajítjuk a fedélzetről, akkor is megmarad a kérdés, hogy B vagy C azonos-hajó-e A-val.

Akkor most mit mondjunk? Hogy Thészeusz jobban tette volna, ha Athénban marad? 

Plutarkhosz nyomán

Hamarosan indul a kutatói blogok virtuális seregszemléje. Lehet ránk szavazni, de mindenképpen érdemes körülnézni, hogy milyen hasonló blogok vannak.

Azt hiszed, hogy a válság még eltart pár évig. A haverod úgy gondolja, egy éven belül véget ér. Kell, hogy ez befolyásolja a véleményed? Az attól függ. Leginkább attól, hogy mennyire tekinted kompetensnek a kérdés megítélésében. Ha az illető gazdaságtörténész, és éppenséggel a gazdasági válságokat kutatja, ha sokkal jobban ismeri a kurrens adatokat, ha történetesen okosabb nálad (akármilyen valószínűtlen is ez J), akkor jársz el helyesen, ha hallgatsz rá. Ha te vagy a kompetensebb, jobban teszed, ha megmaradsz a véleményednél. Ám ha nincs kettőtök között különbség – azaz ugyanannyit tudtok a kérdésről, ugyanazok a bizonyítékok állnak rendelkezésetekre, ugyanolyan okosak vagytok stb. –, az a helyes, ha egy fokkal kevésbé vagy biztos a dolgodban.

Képzeljük el úgy, hogy egy kijelentés esetében van egy skála, melynek egyik végpontján az a meggyőződés található, hogy a kijelentés biztosan igaz, a másikon az, hogy biztosan hamis, középen pedig a passz, vagyis hogy egyáltalán nem foglalsz állást, azaz felfüggeszted az ítéleted. Ha haverod pontosan ugyanolyan kompetens, mint te, mindketten akkor jártok el helyesen, ha a skálán elmozdultok egymás irányába. De mennyivel?

Nos: félúton kell találkoznotok. Abból indultunk ki, hogy egyformán kompetensek vagytok, egyikőtök sem hajlamosabb a tévedésre a másiknál. Ennélfogva ugyanannyit kell elmozdulnotok. De egészen a félútig el kell-e mennetek? Igen: ha nem mész el egészen a félútig, akkor a saját véleményedet a haverodé fölé helyezed, holott egyformán kompetensek vagytok. (Sőt: képzeljük el, hogy zsinórban több hasonló kérdésben is szembekerültök egymással. Ha ilyenkor soha nem mész el a félútig, azzal kifejezésre juttatod, hogy a véleményed megalapozottabb. Ha azonban sok hasonló kérdésben a saját véleményedet ítéled megalapozottabbnak, akkor nem tarthatod a másikat ugyanolyan kompetensnek – márpedig ebből a feltevésből indultunk ki.)

Azokban az esetekben, amelyekben meggyőződésetek egyforma erős, a passz lesz a találkozási pont; más szóval mindketten fel kell függesszétek az ítéleteket. Ezzel többnyire nincs is baj: az egyformán kompetens felek közti véleménykülönbség rendszerint azt jelzi, nincs elég bizonyíték, s így a kérdést nem lehet eldönteni. Ha pedig nem lehet eldönteni, akkor járunk el helyesen, ha kivárjuk a szükséges bizonyítékokat.

De mi a helyzet azokkal a kérdésekkel, amelyekben makacsul nem tudunk dűlőre jutni? Például: 

• Létezik-e Isten? Ha igen, milyen?
• Az atombomba bevetését inkább a japán kapituláció kikényszerítése vagy a Szovjetunió elrettentése motiválta? Erkölcsileg elfogadható volt-e bevetni?
• Korlátozható-e a szólásszabadság az emberi méltóság nevében? Pl. tiltható-e a rasszista beszéd egyszerűen rasszista mivolta miatt?
• El lehetett-e volna kerülni, hogy Magyarország a náci Németország szövetségeseként kapcsolódjon be a II. Világháborúba?
• A számok vajon téren és időn kívül létező absztrakt tárgyak vagy a téridőbeli világ sajátos részei?
• Elfogadható-e erkölcsileg a művi abortusz?

E kérdésekben csak nem jutunk egyetértésre. Hiába tudunk egyre többet, hiába teszünk szert több bizonyítékra, hiába mérlegelünk újabb érveket és ellenérveket, a véleménykülönbség fennmarad. Az ilyen véleménykülönbségeket pedig nem intézhetjük el azzal, hogy a másik oldalon állók kevésbé kompetensek. Ugyanakkor az ellentétes álláspontokat nagyjából egyforma elszántsággal védelmezik. A „találkozzunk félúton” elv alapján tehát fel kellene függesztenünk ítéletünket. De ez abszurd! Azért, mert másvalaki mást gondol, nem szabad, hogy véleményem legyen? Ha ateista vagyok, és találkozom egy velem egyenrangú hívővel, akkor agnosztikussá kell válnom?

Tehát az ilyen kérdések kapcsán vagy irracionálisan tartunk ki meggyőződéseink mellett, vagy hibás az iménti gondolatmenet.

Na mit gondolsz?

Sextus Empiricus és Adam Elga nyomán

Zénón amellett érvelt, hogy nem éred el a buszt. Ott állsz, alig 1 méterre tőle, a sofőr sem zárja még az ajtókat, mégsem fog menni. Ahhoz ugyanis, hogy megtegyed az 1 métert, először meg kell tenned a felét, majd a maradéknak a felét, majd a maradéknak a felét, … Vagyis végtelen számú szakaszt kell megtenned, s erre, véges lény lévén, nem vagy képes. De – mondja Zénón – végső soron nincs miért szomorkodnod. Ugyan minek is szállnál fel a buszra? A busz úgysem visz sehova. Ahhoz ugyanis, hogy elvigyen valahova, először meg kell tennie a távolság felét, majd a maradéknak a felét, majd annak a felét…

Alig 2000 évvel később szerencsére rájöttünk a megoldásra: egy végtelen sorozatnak is lehet véges összege. Jelesül az

1/2 + 1/4 + 1/8 + 1/16 …

sorozat végtelenben vett határértéke 1. Szia Zénón, majd integetünk a buszról.

Azért még ne vegyük elő a zsebkendőt. Ahhoz, hogy felszálljunk, meg kell tennünk 1/2 métert, 1/4 métert, 1/8 métert … stb. Magyarán végtelen számú feladatot kell elvégeznünk véges idő alatt. Nevezzük az ilyen feladatokat szuperfeladatnak. A szuperfeladat megszámlálhatóan végtelen feladatból áll, és véges idő alatt kell teljesíteni. Mármost úgy tűnik, hogy a szuperfeladatok teljesítése logikailag lehetetlen. Lássunk két példát.

Este 11:59-kor ég a zseblámpád. 1/2 perccel később lekapcsolod, 1/4 perccel később meggyújtod, 1/8 perccel később eloltod… (Ne törődjünk azzal, hogy nem tudunk akármilyen gyorsan gombokat nyomogatni; a logikai lehetőség érdekel, nem a fiziológiai.) Ég a zseblámpád pontban éjfélkor? Lehetetlen, hogy égjen: bármilyen éjfél előtti időpontra, melyben ég, van olyan éjfélhez közelebbi időpont, amelyben nem ég. (Ha éjfél előtt 1/512 perccel ég, 1/1024 perccel később leoltod.) De ugyanilyen okból az is lehetetlen, hogy ne égjen: hiába nem ég a zseblámpád, és hiába van már majdnem éjfél, még éjfél előtt felkapcsolod. Márpedig éjfélkor vagy ég a zseblámpád, vagy nem. Ha a kapcsolgatós szuperfeladatból az következik, hogy nem igaz sem az, hogy ég, sem az, hogy nem ég, akkor a szuperfeladat elvégzése logikai ellentmondást foglal magába.

Második példa. Van egy végtelen nagy urna, amelybe végtelen számú golyó fér, és van végtelen számú golyó. (Igen, még mindig a logikai lehetőség érdekel.) Megint 11:59 van, s a feladatod az, hogy beteszel 10 golyót az urnába, és kiveszel 1 golyót. Ezt először 1/2 perc múlva kell megtenned, aztán 1/4 perc múlva, aztán 1/8 perc múlva, … Hány golyó lesz az urnában pontban éjfélkor? Erre két egyformán jó válasz lehetséges. Az első: minden egyes lépésben kilenccel növekszik a golyók száma. Mivel végtelen számú lépés van, a golyók száma 9 x végtelen, vagyis végtelen. A második: mivel végtelen számú lépés van, minden egyes golyóra áll, hogy valamelyik lépésben kiszedjük az urnából. Mivel valamennyi golyót kiszedjük, éjfélkor egyetlen golyó sem lesz az urnában. A végtelen nem egyenlő nullával, ezért az a feltevés, hogy a szuperfeladat elvégezhető, ellentmondáshoz vezet.

De ha 1 métert megtenni szuperfeladat, és a szuperfeladatok elvégzése logikailag lehetetlen, akkor nem szállhatsz fel a buszra. Úgyhogy sürgősen találj ki valamit, különben lemaradsz.

Zénón, James F. Thomson és Sheldon Ross nyomán

2002. szeptember 27-én az iskolából hazafelé menet elrabolták a tizenegy éves Jakob von Metzlert, egy bankár fiát. Két nappal később az egymillió eurós váltságdíjat Magnus Gäfgen joghallgató vette át. A rendőrség követte Gäfgent, aki nyomban vásárolt egy új Mercedest, és befizetett egy külföldi utazásra. Miután semmit nem tett Jakob elengedésére, szeptember 30-án letartóztatták, és lakásán meg is találták a váltságdíj maradékát. Gäfgen nem árulta el a fiú hollétét, hanem összevissza hazudozott. A kirendelt ezerfős rendőralakulat is hiába kutatott Jakob után. „Tudtuk, hogy Jakob talán egy földbe ásott lyukban fekszik és lassan meghal”, nyilatkozta később az egyik rendőr.

Október 1-én Wolfgang Daschner, a frankfurti rendőrség helyettes vezetője példátlan döntést hoz. Utasítja beosztottját, Ortwin Ennigkeit főfelügyelőt, hogy fenyegesse kínzással Gäfgent. A főfelügyelő közli Gäfgennel, hogy már úton van egy specialista, aki olyan fájdalmat tud okozni, amilyet még nem élt át. Gäfgen megtörik, és elárulja Jakob hollétét. A rendőrök azonban csak a holttestét találják meg. Elrablója már az első nap megfojtotta.

Az eset hatalmas vitát kavart. Egyfelől, a rendőrkapitány döntése nagyon is érthetőnek tűnik. Meg akarta menteni a fiú életet. Megéri a fiú hollétére vonatkozó információ azt az árat, hogy fájdalmat okozzunk valakinek és magunkra vegyük azt a pszichológiai terhet, amelyet a kínzás okoz? Ha így tesszük fel a kérdést, nem lehet azt válaszolni, hogy nem éri meg.

Másfelől a döntés a modern törvénykezés erkölcsi alapjait feszegeti. Németország alaptörvényének 1. cikkelyének 1. bekezdése kimondja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen; az államhatalomnak kötelessége tiszteletben tartani és védelmezni. Az „emberi méltóság” nem azt a fajta megbecsülést jelenti, amely kiválósága, azaz érdemei alapján jár ki valakinek – a Nobel-díjas kutatónak vagy az aranylabdás futballistának vagy a jó tanárnak –, hanem azt a tiszteletet, amely minden embert megillet, függetlenül teljesítményétől, jó vagy rossz tulajdonságaitól. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, az ENSZ egyik legfontosabb dokumentuma, különösen világosan fogalmaz, amikor „inherens” méltóságról beszél.

E fogalom Kanttól származik, aki így írt: „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget mind saját személyedben, mind mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd”. Ha valamit eszköznek tekintünk, akkor értékét hasznossága adja. Ezt az instrumentális értéket összehasonlíthatjuk más eszközök értékével. Megéri ez a telefon az árát? Annak, hogy az embert eszköznek is tekintsük, nincs akadálya: a munkaadó mérlegelheti, hogy mennyit ér meg neki valakinek a munkaereje és szaktudása. Az, hogy az emberi lényeket mindig célnak is kell tekintenünk, hogy meg kell adnunk nekik azt a tiszteletet, amely pusztán ember mivoltuknál fogva kijár nekik, azt jelenti, hogy bizonyos dolgok nem szerepelhetnek az ár-érték kalkulációban. A munkaadó ajánlhat extrafizetést azért, hogy alkalmazottja túlórázzon, de nem ajánlhat extrafizetést azért, hogy betegen is dolgozzon, vagy hogy taperolhassa.

Az emberi méltóságot azért tekintjük az emberi jogok alapjának, mert ha nem ismerjük el, akkor mindenkivel bármit meg lehet tenni, s csak az a kérdés, megéri-e. Éppen ahogy Dürrenmatt drámájában az öreg hölgy egymilliárdot ajánl szülővárosa lakóinak, ha megölik egykori szerelmét, aki teherbe ejtette, majd cserben hagyta. Ha pedig elismerjük az emberi méltóságot, azt kell mondanunk, hogy a rendőrkapitány olyasmivel kalkulál, amivel nem szabad. Az a kérdés, hogy a Magnus Gäfgentől megszerezhető információ elég értékes-e ahhoz, hogy a megszerzéséért cserébe megkínozzuk, ugyanolyan természetű, mint az öreg hölgy ajánlata.

Na, mit gondolsz, helyesen döntött a rendőrkapitány?

Immanuel Kant nyomán

 ***

 Függelék: jogi következmények

Daschner feljegyzést készített eljárásáról, és eljuttatta az államügyészségnek, amely vádat emelt ellene, amiért beosztottját bűncselekmény elkövetésére vette rá. A bíróság bűnösnek találta, s az ítélet indoklásában az alaptörvény említett bekezdésére hivatkozott. Az indoklás kitér arra is, hogy vannak határesetek, amelyben az élet védelme elsőbbséget élvez az elkövető emberi méltóságával szemben, ám ezt nem tartotta ilyennek. Mindazonáltal Daschnert mindössze 10.800 euró pénzbüntetésre ítélte, jóllehet ilyen vád alapján alapesetben 6 hónaptól 5 évig terjedő elzárást szoktak kiszabni. (Ennigkeit főfelügyelőt kényszerítés vádjában találták bűnösnek, s szintén enyhe, 3.600 eurós pénzbüntetést szabtak ki rá. A pénzbüntetést mindkettőjüknél egy évre felfüggesztették.) A hesseni belügyminisztérium által elrendelt fegyelmi eljárásban Daschnert nem találták vétkesnek. Wiesbadenbe helyezték át, ahol a hesseni rendőrség technikai, logisztikai és adminisztratív vezetőjeként szolgált 2008-as nyugdíjba vonulásáig.

Magnus Gäfgent életfogytiglanra ítélték. 2005-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, és új eljárást követelt. A bíróság első fokon és másodfokon is ellene döntött. Mindazonáltal a másodfokú ítélet azt is kimondta, hogy Németország nem szolgáltatott kellő elégtételt azzal, hogy a német bíróság kimondta emberi méltóságának megsértését. Az ítélet egyebek között kevesellte a Daschnerre és Ennigkeitra kirótt büntetést, mely a bíróság megítélése szerint nem áll arányban tetteik súlyával, és nem bír kellő visszatartó erővel. A döntés nyomán indított kártérítési perben Gäfgennek 3.000 eurót ítéltek. Ezzel 2012. október 10-én az ügy jogilag lezárult.

Szuperjós eddigi jóslatai mindig bejöttek. Nem azért, mert alig jósolt valamit, és vak tyúk is talál szemet: számtalan dolgot jósolt meg helyesen. Nem is azért, mert csak olyasmit jósolt, amit amúgy is biztosra lehetett venni: nagyon sok jóslata hihetetlennek tűnt. Nem tudni, hogy csinálja, de eddig mindig beletrafált.

Ezt nagyon is jól tudod, amikor leültet egy asztalhoz, amelyen két doboz van, és a következőt mondja:

„Ha mindkét dobozt kinyitod, megkapod, ami bennük van. Ha csak az egyiket nyitod ki, megkapod, ami benne van, de nem kapod meg, ami a másikban van. Capisce? Nyilván tudni szeretnéd, mi van bennük. Nos:

Az A dobozba 1000 Ft-ot tettem.

Ha azt jósoltam, hogy csak a B dobozt nyitod ki, B dobozba 1.000.000 Ft-ot tettem.

Ha azt jósoltam, hogy mindkét dobozt kinyitod, B-be nem tettem semmit.”

Azt, hogy mit jósolt, nem mondja el. Akkor most mitévő légy?

Világos, hogy csak A-t nincs értelme kinyitni, mert ennél mindkettő kinyitása jobb választás. Ha mindkét dobozt kinyitod, akkor is megkapod az A-ban lévő 1000 Ft-ot, és esetleg szerzel még 1.000.000-t. Tehát két lehetőséget érdemes mérlegelned: mindkettőt kinyitod, vagy csak B-t. Csakhogy mindkét döntés mellett nagyon jó érv szól.

Mindkettőt

Szuperjós már elhelyezte a pénzt. B-ben vagy van 1.000.000, vagy nincs, ez nem függ attól, hogyan döntesz. Tegyük fel, hogy B-ben 1.000.000 van. Ebben az esetben mindkettő kinyitásával jársz jobban, hiszen akkor 1.001.000-et kapsz, míg csak B kinyitásával 1.000.000-t. Tegyük fel most, hogy B üres. Ekkor is mindkettő kinyitásával jársz jobban, hisz így 1000-et kapsz, míg csak B-vel semmit. Így is, úgy is jobban jársz 1000 Ft-tal. [Ez a domináns stratégián alapuló válasz: egy stratégia akkor dominál egy másikat, ha nincs olyan eshetőség, amelyben rosszabbul járnánk vele, de van olyan, amelyben jobban. A kétdobozos válasz domináns, hiszen mindkét esetben jobban járunk vele.]

Csak B-t

Szuperjós eddigi teljesítményének fényében rendkívül valószínű, hogy helyesen jósolta meg, hogyan döntesz. Ezért rendkívül valószínű:

Ha mindkettőt kinyitod, Szuperjós ezt jósolta, és B üres.

Ha csak B-t nyitod ki, Szuperjós ezt jósolta, és B-ben 1.000.000 van.

Ennek megfelelően, ha mindkettőt kinyitod, igen valószínű, hogy 1000 Ft-ot szerzel, míg ha csak B-t nyitod ki, igen valószínű, hogy 1.000.000-t. [Ez a várható hasznosságon alapuló válasz. A döntés várható hasznossága azt fejezi ki, hogy átlagosan milyen haszon várható a döntéstől annak fényében, hogy milyen valószínűséggel eredményez különböző kimeneteleket, és ezekben mennyit nyerünk. Csak B-től rendkívül nagy valószínűséggel várhatunk 1.000.000-t + rendkívül kis valószínűséggel semmit. A várható hasznosság így valamivel 1.000.000 alatt lesz.  A kétdobozos döntéstől rendkívül nagy valószínűséggel várhatunk 1000-et + rendkívül kis valószínűséggel 1.001.000-et. Ennek várható hasznossága 1000 fölött, de jóval 1.000.000 alatt lesz. ]

„Na” – kérdezi Szuperjós –, „hogy döntesz?”

William Newcomb és Robert Nozick nyomán

(1)       Sherlock Holmes oldotta meg a Sátán kutyájának rejtélyét.

(2)       Sherlock Holmes nem létezett.

Ha külön-külön halljuk e mondatokat, eszünkbe sem jut bármelyiket is vitatni. De hogyan is lehetnének egyszerre igazak? Ha Sherlock Holmes nem létezett, nem oldhatott meg semmilyen rejtélyt! Egy bűncselekmény felderítéséhez nem elég a pompás megfigyelőképesség és a briliáns logika: létezni is kell.

Nincs itt semmi gond, mondhatnánk. (1)-et nem azért nem vitatjuk, mert igaznak tartjuk, hanem mert belemegyünk a játékba. Ezt a játékot Conan Doyle kezdte, amikor úgy tett, mintha kijelentéseket tenne bizonyos személyekről és eseményekről. Természetesen nem akart ezzel senkit becsapni, és hát nem is csapott be senkit. Színlelni vagy játszani nemcsak megtévesztő szándékkal lehet. (1) ahhoz hasonló, mint amikor kölyökkorunkban azt mondtuk a játszótéren, hogy „Én vagyok az óld shátterhánd, te meg a vinetú”. Mi lepődtünk volna meg legjobban, ha a másik kölyök elhiszi. Vagy, hogy egy másik példát vegyünk, a Nemzeti Színház Hamletjében a király megerőszakolja Ophéliát. De Makranczi Zalán nem erőszakolja meg Radnay Csillát. A színészek csak eljátsszák az erőszakot, mi pedig úgy teszünk, mintha elhinnénk.

(1)-et úgy értjük, mintha elé lenne biggyesztve valami olyasmi, hogy „Conan Doyle regényében”.  (1) csak a regényben igaz, s a regénybeli igazság nem valódi, hanem színlelt igazság. Ez a színlelt igazság nem az igazság egy fajtája, ahogy a festett állat sem az állatok egy fajtája. A színlelés vagy játék szabályait a szerző fekteti le, s ha a regényhősökről beszélünk, belemerülünk a játékba. Ennek alapján az is megérhető, hogy miért utasítjuk el, hogy „Sherlock Holmes indián törzsfőnök”. Aki ilyesmit mond, megsérti a játék szabályait.

Csakhogy mihez kezdünk akkor az alábbi mondatokkal?

(3)       Sherlock Holmes kitalált alak.

Conan Doyle írásaiban Holmes létező személy, aki a Baker Streeten lakik, és Watson doktor barátja. Doyle úgy tesz, mintha egy valódi detektívről írna, nem pedig úgy, mintha egy kitalált alakról. Holmes fikció, de nem fikció a fikcióban. (3) ezért nem érthető (1) mintájára színlelt igazságként.

(4)       Holmes alakját Edgar Allan Poe August Dupinje ihlette.

Doyle-ra nagy hatással voltak Poe novellái, ezt maga is elismerte. Csakhogy egyik Sherlock Holmesról szóló történetében sem bukkan fel, sem Poe, sem Poe hőse, Dupin. Amikor (4)-et kimondjuk, nem megyünk bele Doyle játékába, nem színlelünk.

(5)       Sherlock Holmes jóval excentrikusabb August Dupinnél.

Vajon kinek a játékát játsszuk, amikor ezt mondjuk? Doyle-ét nem, ti. nála nincs Dupin nevű szereplő, de Poe-ét sem, mert nála Holmes nem szerepel.

(6)       Marie Rogêt eredetijét Mary Cecilia Rogersnek hívták.

Poe maga írja, hogy Párizsban játszódó történetében valójában az 1841-es new yorki gyilkosságot elemzi. (Marie Rogêt halálának rejtélyét Dupin megfejti, Mary Cecilia Rogers ügye megoldatlan maradt.) (6) szintén nem tekinthető tettetésnek vagy játéknak. Ha ilyesmit mondunk, nem helyezkedünk bele Poe történetébe.

Ha a példák helyesek, a színlelt igazság révén nem tudunk teljesen általánosan számot adni a regényhősökre és más fiktív entitásokra vonatkozó beszédről. Milyen lehetőségeink vannak tehát?

(a) A színlelt igazság fogalmát az (1)-hez hasonló mondatokra korlátozzuk. De akkor mi a helyzet (3)-(6)-tal?

(b) A regényhősök nevei nem jelölnek semmilyen létező dolgot, ezért a róluk tett kijelentések nem igazak. Igen ám, de (1), (3)-(6) mondatokat el szoktuk fogadni. Vajon miért?

(c) A regényhősök nevei létező dolgokat jelölnek, a róluk tett kijelentések lehetnek igazak. Ezzel ellentmondunk (2)-nek, amelyet pedig igaznak tartunk.

(d) A regényhősök nem úgy léteznek, ahogy a szokásos dolgok, hanem valamilyen más értelemben. Nevezzük ezt fiktezésnek. Doyle és Poe létezik, Holmes és Dupin fiktezik. Ahhoz, hogy valami tulajdonságokkal rendelkezzen, így a rá vonatkozó mondatok igazak lehessenek, nem kell léteznie; elég, ha fiktezik. De mi az ördög ez a fiktezés?

Lestrade felügyelő reménytelenül bámult az asztalon heverő aktára. Aztán vette a kalapját, kilépett a Scotland Yard épületéből a londoni estébe, mely a szokásosnál is ködösebb volt, és elindult a Baker Streetre.

Kendall Walton és Amie L. Thomasson nyomán

A padláson, egy ütött-kopott ládában régi füzetre bukkansz. Nagyapád naplója, aki alig pár éve halt meg 89 éves korában. Kíváncsian olvasgatni kezded, mert nagypapi soha nem beszélt a fiatalkoráról. Már az első pár oldal alapján megérted, miért nem. Amikor eléred az 1944-es évet, szomorúságod kétségbeesés váltja fel. Úristen! Miket tett ez az ember! Bárcsak meg nem történté tudnád tenni! Amikor szédelegve felállsz, különös gomolygás támad előtted. A gomolygásból kilép egy férfi, s aziránt érdeklődik, hogy hol van, mert alig pár perce még 1944-ben volt, s javában üldözte valaki. Rosszat sejtve megkérdezed, hogy ki volt az illető. Jogosan féltél: a nagyapád volt az. Star Trek rajongó lévén minden világos számodra. A gomolygás egy féregjárat. Nem tétovázol. Sportlövő révén van nálad otthon fegyver. Felmarkolod, megtöltöd, és belépsz a féregjáratba. Két perccel később kilépsz a féregjáratból, s rögtön meg is pillantod nagyapádat. Ráemeled a fegyvert. A feje ott van pontosan a célkeresztben. Szemed éles, kezed biztos. Meghúzod a ravaszt, és akkor hirtelen … paradoxon!

EGYFELŐL: az efféle szituáció fizikailag lehetséges abban az értelemben, hogy a fizikai törvények nem tiltják. Az általános relativitáselmélet megengedi a zárt időszerű görbéket. Ha ezek mentén haladunk a téridőben, az utazás közben eltelt személyes idő különbözik az indulás és az érkezés időpontja közötti időtől. Amikor kilépsz a féregjáratból, az órád szerint 2 perc telt el, de valójában 70 évvel korábban vagy, mint mikor elindultál.

Elképzelhető, hogy bár a fizikai törvények megengedik az időutazást, a mi univerzumunk bizonyos esetleges vonásai kizárják azt – erre azonban nincs bizonyíték. Szintén elképzelhető, hogy bár az időutazás lehetséges, az emberi lény számára nem az, mert nehézkesebbek és sérülékenyebb vagyunk, mint az elemi részecskék. De most ne spekuláljunk arról, amit nem tudunk. Vegyünk nagy levegőt, és tételezzük fel, hogy nincs olyan ismeretlen fizikai tény, amely kizárná az időutazást.

Szóval akkor ott lehetsz 1944-ben, kezedben a fegyverrel. Egy jó lövész egy jó fegyverrel gond nélkül lelőhet valakit. Jó lövész vagy, jó fegyverrel. Tehát: lehetséges, hogy lelődd a nagyapádat.

MÁSFELŐL: 1944-ben nagyapád még nem ismerte a nagymamát. Ha 1944-ben meghal, nem is ismeri meg, s akkor te sem születsz meg, így hát le sem lövöd. Az a feltevés, hogy lelövöd, ellentmondáshoz vezet, ezért lehetetlen. Emellett van egy másik megfontolás is. A múlt nem megváltoztatható. Nagyapád 89 éves korában halt meg. Valaki nem halhat meg egyszer 89, egyszer huszonvalahány éves korában. Ezért akármit is ügyködsz te ott 1944-ben, nagyapád 89 éves korában hal meg. Tehetsz valami olyasmit, ami befolyásolja a dolgok menetét – lehet, hogy időutazásod nélkül a dolgok másként alakultak volna, mint ahogy ténylegesen alakultak –, de semmi olyasmit nem tehetsz, ami miatt a dolgok másként alakulnak, mint ahogy ténylegesen alakultak. Közreműködhetsz az eseményekben, de nem változtathatod meg őket. Mivel nem változtathatsz azon, hogy nagyapád 89 éves korában hal meg, lehetetlen, hogy lelődd a nagyapádat.

Akkor most lehetséges, vagy lehetetlen? Na, mit gondolsz?

 David Lewis nyomán

Fáj a fejed. Bekapsz egy algopyrint, és a fájdalom elmúlik. Miért? Legtöbben valami ilyesmit gondolunk: az, amit fejfájásnak érzünk, nem más, mint valamilyen neurofiziológiai állapot. Hogy milyen állapot – az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy minden fejfájás ugyanaz a neurofiziológiai állapot –, azt majd az agykutatók elmondják nekünk. Az algopyrin azért szünteti meg a fejfájást, mert megszünteti ezt az állapotot. Ha éppenséggel tudni akarod: a prosztaglandin szintetáz enzim gátlása révén gátolja a prosztaglandin endoperoxidok, azaz a prosztaglandin D és prosztaglandin E képződését. Hasonlóképpen: az ötödik feles után azért gondolsz vadakat, mert az alkohol belebarmol az agyad kémiájába.

Az ilyen magyarázatok a mentális (állapotok, események, folyamatok) és a fizikai (állapotok, események, folyamatok) azonosságán alapulnak. A mentális jelenségek közé olyan dolgok tartoznak, mint a fájdalmak, gondolatok, érzések, hangulatok. Ezeket egészen más fogalomkészlettel írjuk le, mint a fizikai dolgokat. Az asztalnak van színe, mérete, tömege, energiája, stb., ugyanezeket a tulajdonságokat igencsak szokatlan mentális jelenségekről állítani. Még egy „óriási” gondolatnak sincsen méterben kifejezhető szélessége és hosszúsága. Ha azonban az ilyen magyarázatok helyesek, a két különböző fogalomkészlettel ugyanazokat a dolgokat írjuk le. Minden mentális esemény azonos valamilyen fizikai eseménnyel.

De biztos, hogy ez így van? Tegyük fel, hogy a fejfájás fiziológiai megfelelője a prosztaglandin endoperoxidok túltengése, a továbbiakban PET. (Agykutatók: kéretik csendben maradni!) Mármost koherensen el tudjuk gondolni, hogy a fejfájás nem PET, vagyis: elmédben minden ugyanúgy történik, ahogy ténylegesen történt is, ugyanabban az időpontban pontosan ugyanolyan fejfájást érzel, csak éppen a fejfájással egy időben nincs PET-ed. Tehát:

(1) Koherensen elgondolhatod, hogy a fejfájás nem azonos PET-tel.

Továbbá:

(2) Ami koherensen elgondolható, az lehetséges.

Egyszerűen azért, mert azt, hogy egy hamis kijelentés lehetett-e volna igaz, úgy döntjük el, hogy megpróbáljuk elgondolni, mi lenne, ha igaz lenne. Nyilván, ha egy hamis kijelentés igaz lenne, sok minden másként lenne. Ha most éppen nem blogot olvasnál, biztos csinálnál valamit. Akkor most ki kell találnunk ezt a részletet. Mondjuk könyvet olvasol. Milyen könyvet? – újabb kigondolandó részlet. Ha az ilyen részletek kitalálása során sehol nem ütközünk ellentmondásba – ezt értjük koherens elgondoláson –, az azt mutatja, hogy a kérdéses kijelentés lehetett volna igaz, röviden, lehetséges.

Az iméntiekből következik:

(3) Lehetséges, hogy a fejfájás nem azonos PET-tel.

Ez persze kevés. Ugyanígy lehetséges (azaz alakulhatott volna úgy), hogy az Oscar-díjat filozófusoknak osztják, de ebből nem következik, hogy az Oscar-díjat csakugyan filozófusoknak osztják. Attól, hogy lehetséges, hogy a fejfájás nem PET, attól még PET. Általánosabban fogalmazva: attól, hogy a mentális és a fizikai lehettek volna különbözők, még azonosak.

És most jön a csavar:

(4) Ha lehetséges, hogy a fejfájás nem azonos PET-tel, akkor nem azonos PET-tel.

Hogy miért? Azok az azonossági állítások, amelyek természeti fajtákra vonatkoznak, ha igazak, akkor szükségszerűen igazak. Például: a víz azonos a H₂O-val. Annak a szükséges és elégséges feltétele, hogy valami víz legyen – a víz azonossági kritériuma –, az, hogy H₂O. Ami nem H₂O, az nem is víz. Ezért a víz azonos H₂O-val kijelentés szükségszerű.

Biztos, hogy így van? Hát nem tudjuk koherensen elgondolni, hogy a tudományos kutatás arra az eredményre vezet, hogy a környezetünkben található színtelen, szagtalan folyadék, melyet az emberek és állatok isznak, stb. nem H₂O? Dehogynem! Ez azonban csak azt mutatja meg, hogy lehetséges olyan vízszerű anyag, amely nem H₂O, nem pedig azt lehetséges, hogy a víz nem H₂O. Tehát, amikor valaki azt mondja, hogy „lehetséges, hogy a víz nem H₂O”, pontatlanul fejezi ki magát.

Várjunk csak! Akkor nem lehet, hogy (1) és (3) pontosan ugyanígy pontatlan? Nem lehet, hogy amikor elgondolni véljük a fejfájást PET nélkül, valójában nem a fejfájást gondoljuk el, hanem csak valami fejfájásszerűt? Nem. Itt hatalmas különbség van a víz és a fejfájás között. Ami pontosan olyannak tűnik, mint a víz, az nem feltétlenül víz, de ami pontosan olyannak tűnik, mint a fejfájás, az bizony fejfájás.

Úgyhogy kénytelenek vagyunk leszűrni a következtetést:

(5) A fejfájás nem azonos PET-tel.

Ez a fejfájásra vonatkozó érvelés minden mentális jelenség esetében végigvihető. Következésképp a mentális események nem azonosak a fizikai eseményekkel.

Ha ettől megfájdult a fejed, vegyél be egy algopyrint, vagy mutasd meg, hogy mi a baj ezzel az érvvel.

Descartes és Kripke nyomán

2009 szeptemberében David Letterman, a leghosszabb ideje futó amerikai esti talk show népszerű házigazdája, levelet talált a kocsijában, melyben az állt, hogy amennyiben nem fizet 2 millió dollárt, akkor filmforgatókönyv fog készülni arról, hogy több női alkalmazottjával is szexuális kapcsolata volt.

Ez a zsarolás tipikus esete. A zsarolásnak két összetevője van, a fenyegetés és a követelés. A fenyegetés annak bejelentése, hogy a zsaroló mit szándékozik tenni (jelen esetben: forgatókönyvet írni Letterman viselt dolgairól). A követelés az, amit a zsaroló azért kér cserébe, hogy elálljon szándékától (jelen esetben: 2 millió dollár).

A zsarolást különböztessük meg a kényszerítéstől. A kényszerítés is ugyanebből a két összetevőből áll, csak éppen a fenyegetésben szereplő cselekedet önmagában is büntetendő. Amikor tehát a nehézfiúk védelmi pénzt szednek egy szórakozóhelytől, s azzal fenyegetik a tulajdonost, hogy szétverik a helyet, akkor kényszerítenek. A zsaroló ezzel szemben olyasmivel fenyeget, ami nem büntetendő. Semmilyen törvény nem tiltja, hogy valaki forgatókönyvet írjon Lettermannek az alkalmazottaival folytatott viszonyáról. Tegyük ehhez hozzá, hogy a zsarolásnál a követelés önmagában szintén teljesen törvényes. Semmilyen törvény nem tiltja, hogy valakitől 2 millió dollárt kérjünk.

Akármit is gondolunk David Letterman viselt dolgairól, a zsarolás erkölcsileg megengedhetetlen. Az, aki Lettermant megzsarolta – amúgy a CBS egyik producere volt az illető – disznóságot csinált. És nem csak erkölcsileg kifogásolható, de a törvény is bünteti.* De miért is?

Tekintsük az alábbi eseteket.

A szupermarket lánc közli az élelmiszergyártóval, hogy ha nem csökkenti 30%-kal a fagyasztott banán árát, úgy ezt az árucikket mástól fogja a jövőben beszerezni.

Egy civil csoport arról tájékoztatja a gyártó céget, amely egyik magyarországi gyárának bezárására készül, hogy ha valóban bezárja a gyárat, akkor országos bojkottot szervez termékei ellen.

Az eredménytelenül kezelt beteg azt mondja fogorvosának, hogy ha nem kapja vissza a kezelés árát, akkor beperli, és a Facebookon is megosztja a vele kapcsolatos tapasztalatait.

A jól kereső férj közli válófélben lévő feleségével, hogy ha nem csökkenti igényeit, akkor nem lesz közös megegyezés, és készüljön arra, hogy évekig fognak pereskedni.

Ezek az esetek jogi értelemben nem minősülnek zsarolásnak, és ha semlegesek vagyunk, nem is tekinthetők annak. (A kényszerhelyzetbe hozott fél természetesen „zsarolást” fog emlegetni.) Erkölcsileg sem tűnnek aggályosnak, legalábbis ha nem egészítjük ki őket egyéb részletekkel. Ám a szerkezetük megegyezik a zsaroláséval: fenyegetés, követelés, mindkettő törvényes. De akkor mi a baj a zsarolással? Ez valójában két kérdés: (1) miért büntetjük a zsarolást, ha az iménti eseteket nem büntetjük? (2) Miért erkölcsileg megengedhetetlen a zsarolás, ha a párhuzamos esetek nem azok? Lehet, hogy felül kellene vizsgálni a Btk-t, vagy erkölcsi elképzeléseinket? Vagy az efféle esetek mégis különböznek valamilyen releváns szempontból a zsarolástól?

Na mit gondolsz?

Glanville Williams és Joel Feinberg nyomán

* 323. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.