Joe nemi erőszakot követett el, utána azonban, valamilyen betegség folytán képtelenné vált tettének újabb elkövetésére. A bíróság arra ítéli, hogy időről időre megjelenjen a börtönben, és nyilatkozzon a sajtónak arról, mennyire szenved ott, és mennyire megbánta tettét. A riport után azonban nyugodtan hazamehet és élheti világát, természetesen teljes titokban. Egy ilyen ítélet nem veszélyezteti a társadalmat, hiszen az illető nem fog újra erőszakot elkövetni, a tudósítások pedig éppannyira visszarettentik a potenciális erőszaktevőket, mintha Joe-t tényleg leültették volna. Mit gondolsz erről a büntetésről?
Harry ellopott egy sportszeletet a sarki közértből, s ezért a bíróság tizenöt év fegyházra ítéli. És erről mit gondolsz?
Ha mindkét ítéletet tévesnek tartod, akkor a következő dilemmával szembesülsz.
Ha úgy gondolkozol, hogy a büntetést vagy a speciális (a tettesre vonatkozó) és/vagy az általános (mindenkire vonatkozó) prevenciós hatása igazolja, akkor mihez kezdesz Joe esetével? A prevenciós hatás itt tökéletesen érvényesül, de a büntetést mégis aránytalanul enyhének érezzük. Sőt, ha a büntetést a további bűncselekmény megakadályozása igazolja, akkor akár olyanokat is büntethetünk, akik nem tettek semmit. Miért ne zárjunk be valakit, akit karaktere és környezete bűncselekmények elkövetésére hajlamosít? Vagy miért ne rójunk ki nagy és látványos perekben súlyos büntetéseket olyasvalakikre, akik valójában ártatlanok, hiszen a súlyos büntetésnek visszariasztó hatása van?
Ha úgy gondolod, hogy a büntetés célja az igazság mérlegének helyrebillentése (ha úgy tetszik, a megtorlás), és a büntetéssel azt kapja az elkövető, amire rászolgált, akkor meg kell magyaráznod, hogy pontosan mire szolgált rá? Harry nem érdemel tizenöt év fegyházat. De miért nem? A büntetéstől elvárjuk, hogy ne legyen önkényes. Ez először is megköveteli, hogy a súlyosabb tetteket súlyosabban büntessük. Sokszor azonban nem egyértelmű, mi a súlyosabb. Például az érdemel-e súlyosabb büntetést, akinek gondatlansága tíz ember halálát okozza, vagy az, aki csak egy embert öl meg, de előre megfontolt szándékkal? És ha sikerül is egy súlyossági skálát alkotnunk, még nyitva marad a kérdés, hogy a skála egyes pontjaihoz milyen tételeket rendeljünk. Szemet szemért, fogat fogért? De akkor hogyan büntessünk meg egy vakot, aki elveszi egy másik ember szeme világát? Ha nem azt mondjuk, hogy ugyanolyan fokú, ha nem is pontosan ugyanazt a szenvedést kell okoznunk az elkövetőnek, amilyet ő okozott, akkor mihez kezdünk az olyan szenvedést nem okozó bűncselekményekkel, mint az adócsalás vagy a gondatlan veszélyeztetés?
A dilemma tehát a következő. Ha a büntetést a prevencióval igazoljuk, akkor a büntetés mértéke elvben jól megállapítható. Némi szociológia, pszichológia meg statisztika, és elég jól kideríthetjük, hogy a kívánatos szintű prevenciót milyen fokú büntetésekkel érhetjük el. Csakhogy a prevenciós hatás nem tűnik megfelelő igazolásnak. Ha pedig a büntetést az igazolja, hogy érdemei szerint bánunk az elkövetővel, akkor nem tudjuk, miként kell a tettekhez konkrét büntetési tételeket rendelnünk.
Vagy magát a büntetést nem tudjuk alátámasztani, vagy a konkrét büntetési tételt. Ha így van, az meglehetősen aggasztó. De csakugyan így van? Na, mit gondolsz?