„Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy az meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.” (Az előretolt helyőrség)

Rejtő halhatatlan soraiban két oksági kapcsolatot is leír. A vitorlamester azért nyelte le a bagót, mert Galamb szájon vágta, és azért csuklott, mert lenyelte a bagót. De mit is értünk azon, hogy két esemény között oksági kapcsolat van? Ha Rejtő példáiból indulunk ki, akkor a következőket figyelhetjük meg.

(1) Az oksági kapcsolatban lévő események térben és időben érintkeznek.

A vitorlamester kapja a pofont, és ő nyeli le a bagót is, mégpedig akkor, amikor a pofon eltalálja. Csuklani pedig az kezd, aki lenyelte a bagót, és akkor, amikor lenyelte. (Ha nincs téridőbeli érintkezés, akkor a két esemény között nem közvetlen oksági kapcsolat van, hanem számos oksági kapcsolatból álló lánc kapcsolja őket össze. A Rejtőben jártasak jól tudják, a vitorlamester csuklását végső soron azt okozta, hogy a teljesen babaarcú és nyolcvankilós Yvette a vitorlamester tenyeréből kivett ötfrankost odahajította Galambnak. Erre föl a vitorlamester pojácának nevezte Galambot és visszakövetelte az ötfrankosát, mire Galamb … tessék elolvasni!)

(2) Az ok megelőzi az okozatot.

A vitorlamester nem azért nyelte le a bagót, mert később csuklott, és nem azért vágták szájon, mert később lenyelte a bagót.

(3) A két esemény közötti kapcsolat szabályszerű.

A vitorlamester idővel abbahagyja a csuklást, és hármasban elkezdenek iszogatni. Bár az (1)-(2) feltétel teljesül, nem gondolnánk azt, hogy a Galambtól kapott pofon okozza a közös iszogatást. Itt a szabályszerűség sérül: a vitorlamester vélhetően nem szokott együtt iszogatni azokkal, akiktől hatalmas pofont kap. Ezzel szemben, ha a szájában a bagóval egy másik kikötőben vagy egy másik csapszékben vagy másvalakitől kap ugyanolyan pofont, mint amilyet a marseille-i Tigrisben kapott Galambtól, akkor megint csuklani kezd.

De ez a három feltétel együtt még nem elég. Vannak olyan események, amelyek eleget tesznek nekik, még sincsenek oksági kapcsolatban. Például: ha felkelek, fogat mosok. Felhúzom a vekkert, és elalszom. Bekapcsolom a gépet, és beütöm a jelszót. Vagy egy trükkösebb eset: bár a hatóanyag nélküli tabletta (placebó) bevétele után is enyhülnek a tünetek, a tabletta maga nem okozhatja a tünetek enyhülését.

Éppen ezért egy további feltétel is szükséges:

(4) Ok és okozat között szükségszerű kapcsolat van.

Az ok szükségszerűvé teszi, kikényszeríti, maga után vonja az okozat bekövetkezését.

Ezzel a (4) feltétellel viszont sok baj van. Hogyan állapíthatjuk meg, egyáltalán, hogy teljesül? A szabályszerűséggel nincs gond: veszünk egy vitorlamestert, lenyeletünk vele negyed font bagót, és megfigyeljük, elkezd-e csuklani. Ezt megismételjük párszor, és ki fog derülni, hogy szabályszerűségről van-e szó. De amit észlelünk, az csupán egy eseménysor: bagónyelés és csuklás. Az események között nem észlelünk semmit, se szükségszerűséget, se kikényszerítést, se maga után vonást, se mást.

Arról sincs szó, hogy ha elgondoljuk az okot, és fontolóra vesszük az okozatot, kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy bekövetkezik – azon a módon, ahogy igaznak gondolván egy érvényes következtetés premisszáit, igaznak kell gondolnunk a konklúziót is. Ha tudjuk, hogy minden ember halandó, és hogy Szókratész ember, kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy halandó. Ezzel szemben, ha elgondoljuk, hogy a vitorlamester lenyel negyed font bagót, pompásan el tudjuk gondolni, hogy nem kezd csuklani. Az a fajta szükségszerűség tehát, amely a (4) feltételben szerepel, nem valamiféle logikai szükségszerűség.

Az iménti nehézségből pedig rögtön adódik egy másik. Hogyan lehet egyáltalán bármiféle fogalmunk a szükségszerű kapcsolatról ok és okozat között? Ilyet soha nem tapasztalunk, és a logikai szükségszerűség fogalmából sem származtathatjuk!

Legjobb lenne valamilyen módon megszabadulni a (4) feltételtől. De hogyan? Ha azt mondjuk, hogy az (1)-(3) feltételek elégtelenségét mutató példák rosszak, mert akadnak kivételek, azzal nem sokra megyünk. Ha ugyanis nem lennének kivételek, a kapcsolat akkor sem lenne oksági. Nem tudjuk őket azon a jogcímen sem kiküszöbölni, hogy szabályszerű kapcsolat itt pusztán a véletlen műve. A véletlen itt annyit jelent, hogy a kapcsolat nem szükségszerű, s ezzel suba alatt ismét a (4) feltételre hivatkoznánk. Végül nem megoldás az sem, ha a (3) feltétel helyett egy erősebb feltételt veszünk, jelesül:

(3*) A két esemény közötti kapcsolat törvényszerű.

Hiszen mi az, ami a törvényszerű és a szabályszerű kapcsolatot megkülönbözteti, ha nem az, hogy az előbbi szükségszerű?

Röviden: a szükségszerű kapcsolat nélkül nem tudunk számot adni az okságról, azt viszont nem értjük, hogy a szükségszerű kapcsolat fogalma honnan származik, s hogy hogyan tudjuk egyáltalán alkalmazni.

Pedig az egész pofonegyszerűnek indult. Tud valaki segíteni?

Hume nyomán