Bip-bip. Bip-bip. Kitti az órára pillant. Tudja, jobb volna felkelni és nekilátni annak a nyomorult szakdolgozatnak, másként nem készül el határidőre. De sötét van még, és az ágy olyan jó meleg. Kitti lecsapja a vekkert, és az ágyban marad.

Késő este van, már csak Bea és Máté vannak az irodában. Bea fizikailag és intellektuálisan is vonzódik Mátéhoz, és érzi, hogy Máté is így van ezzel. Beának azonban férje és gyerekei vannak, és tulajdonképpen boldog velük. Úgy gondolja, hogy nem lenne szabad kikezdenie Mátéval, mert annak súlyos következményei lehetnek. Mégis feláll, odamegy Mátéhoz, ráül az íróasztala szélére, keresztbe teszi a lábát, és rámosolyog.

Viktor hosszasan nézegeti az étlapon a diétás ételeket. Erősen vesztésre áll a kilókkal folytatott harcban, a koleszterin szintje is magas, s az orvos azt mondta, hogy ennek már fele sem tréfa. Tudja jól, hogy valami könnyűt kellene választania. Amikor azonban a pincér odalép hozzá, habozás nélkül sertéscsülköt rendel.

Az ilyen eseteket, melyeket mind jól ismerünk, akaratgyengeségként szokás leírni, mivel a cselekvőnek úgymond nem elég erős az akarata ahhoz, hogy azt tegye, amit helyesnek gondol. Az akaratgyenge cselekedeteknek három fő jellemzőjük van:

• szándékosak – Kitti nem véletlenül kapcsolja ki a vekkert, Bea nem szórakozottságból kezd ki Mátéval, Viktor nem nyelvbotlásból rendel csülköt.
• a cselekvő tudja, hogy mást is tehetne – Kitti tudja, hogy felkelhetne, Bea, hogy maradhatna a fenekén, Viktor, hogy brokkolit is rendelhetne.
• a cselekvő úgy ítéli meg, hogy jobb lenne, ha mást tenne – Kitti azt tartaná jobbnak, ha felkelne, Bea azt, ha megmaradna a fenekén, Viktor azt, ha valami diétásat választana.

Ugyanakkor az alábbi két kijelentés igaznak tűnik.

(1)   Ha egy cselekedetet helyesebbnek ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.

Például, ha János úgy ítéli meg, hogy helyesebb a főnök tervét dicsérnie, mint bírálnia, akkor dicsérni akarja majd, nem bírálni.

(2)   Ha két lehetséges cselekedet közül az egyiket inkább akarjuk, és a kettő közül valamelyiket szándékosan végrehajtjuk, azt hajtjuk végre szándékosan, amelyiket inkább akarjuk.

Mondjuk János dicsérni akarja a főnök elgondolását, nem bírálni. Ekkor, ha szándékosan megteszi valamelyiket, dicsérni fogja. A kijelentés megengedi, hogy azt csinálja, amit kevésbé akar, amíg azt nem szándékosan teszi. Tehát (1)-nek nem mond ellent, ha János szórakozottságból marhaságnak minősíti a főnök tervét. Csak azt zárja ki, hogy az ember szándékosan azt tegye, amit kevésbé akar.

Akkor most térjünk vissza bármelyik esetre, mondjuk Kittiére. Kitti helyesebbnek ítéli, ha felkel, mint ha fekve marad. (1)-ből következően: inkább akar felkelni, mint fekve maradni. Vegyük ehhez hozzá, hogy Kitti egyformán képes mindkét cselekedetre, s valamelyiket szándékosan meg is teszi. (2)-ből ekkor az következik, hogy felkel, hiszen ezt akarja jobban!

Vagyis: ha helyesen írtuk le Kitti körülményeit, és (1) és (2) igazak, akkor Kitti nem maradhat fekve! Ugyanilyen módon, Bea sem kezdhet ki Mátéval, és Viktor sem rendelhet csülköt! Teljesen általánosan fogalmazva: ha helyes az akaratgyenge cselekedetek fenti jellemzése, tovább (1) és (2) igazak, akkor nem lehetségesek akaratgyenge cselekedetek. Márpedig olyan esetek, mint amilyen Kittié, Beáé és Viktoré igenis előfordulnak. Valami nem stimmel. De vajon mi?

Na mit gondolsz?

Arisztotelész és Donald Davidson nyomán