A disszociatív személyiségzavar (korábbi nevén többszörös személyiség) egyik első és legjobban dokumentált esete egy Christine Beauchamp néven emlegetett fiatal nő, akit Morton Prince bostoni pszichiáter 1898 és 1904 között kezelt. Christine-ben nem kevesebb mint négy személyiség lakozott:

C1, a szent: nagyon vallásos, nagyon lelkiismeretes, végtelenül türelmes. Ő az, aki pszichiáterhez fordul. Amíg a doktor nem tájékoztatja, egyáltalán nem tud a többi személyiségről, csak azt tudja, hogy bizonyos időszakok teljesen kiesnek az emlékezetéből. Például ő, aki nem dohányzik és nem iszik, egyszer csak ott ül egy kocsmában, pohárral a kezében, és javában fújja füstöt.

C2, a gyermek: felelőtlen, csíntalan, s szemben a művelt C1-gyel elég iskolázatlan, és nem tud franciául. Lenézi C1-et, és olykor megkeseríti az életét, pl. elkölti a pénzét. C2 nem tekinti magát azonosnak C1-gyel, viszont mindent tud C1 tetteiről és gondolatairól, és saját bevallása szerint végig ott van vele. Ezért ha C1 úgy akar valamit mondani Prince-nek, a pszichiáternek, hogy C2 ne értse, kénytelen franciául beszélni.

C3, a bestia: agresszív, szeszélyes, gátlástalan. C1-hez hasonlóan közvetlenül nem tud a másik kettőről, de később levelezni kezd C2-vel, és szövetséget is köt vele a mit sem sejtő C1 ellen. C2 tanúja C3 tetteinek, de míg C1 gondolataiba belelát, C3-éba nem.

C4: azonosnak tekinti magát C1-gyel és C3-mal is, ám C2-ről nem tud, míg C2 az ő minden gondolatát vagy tettét ismeri. ^[*]

Prince segítségével C4 végül diadalmaskodott, s egyedül maradt. És most a kérdés: hány személy volt Christine Beauchamp testében 1898 és 1904 között? Íme pár lehetőség:

1. Egy, mert egy testben csak egy személy lehet. Ám ekkor ez igen különös egy személy. Jellemvonásai és emlékei rapszodikusan váltakoznak, olykor összeesküszik önmagával önmaga ellen, vagy éppen úgy osztja meg gondolatait orvosával, hogy ő maga ne szerezzen erről tudomást.

2. Az egyik elterjedt felfogás szerint a személy egységét az alkotja, hogy tudatában van jelenlegi és korábbi cselekedeteinek és gondolatainak, és ezeket magáénak vallja. Ennek alapján C2 külön személy, de a többi esetében bajban vagyunk. C4 ugyanis e felfogás alapján azonos C1-gyel hiszen emlékszik C1 gondolataira és tetteire, és ezeket sajátjának tekinti, C1 azonban nem azonos C4-gyel, hiszen mit sem tud róla. Ugyanilyen felemás C4 és C3 viszonya is.

3. A harmadik lehetőség, hogy a tudatosságon alapuló felfogást ötvözzük azzal az elképzeléssel, hogy egy személy viszonylag stabil jellemvonásokkal rendelkezik, s gondolatai és tettei nagyjából és egészében összefüggenek egymással. Ennek alapján Christine-ben négy személy lakik. C1…C4 külön-külön tudatában van saját gondolatainak és tetteinek, és külön-külön kialakult, stabil személyiségjegyekkel rendelkeznek, továbbá hiteiknek és vágyaiknak megfelelően cselekszenek. Annak, hogy C4 tudatában van C1 és C3 gondolatainak és tetteinek, a személy azonosságának szempontjából nem tulajdonítunk jelentőséget, mivel a C4+C1, C4+C3 illetve a C4+C1+C3 kombinációknak nincsenek sem stabil jellemvonásaik, sem koherens, szervezett viselkedésük.

Valószínűleg legtöbben e harmadik lehetőséggel szimpatizálunk, s bizonyos fokig a pszichiáter viselkedése is ez tükrözi, hiszen a különböző Christine-ekhez másként viszonyul. C1-et sajnálja, C2-et kimondottan kedveli, C3-tól iszonyodik. De csak bizonyos fokig! Amikor ugyanis C4 színre lép, eldönti, hogy C4 kivételével mindegyiket elpusztítja, még C2-t is. Ha ez nem is gyilkosság szó szerint – hiszen Christine testében nem esik kár –, de valami hasonló. Ahhoz hasonlítható, mintha egy normális embert permanens vegetatív állapotba küldenénk;  olyan állapotba, amelyben a tudatosságnak nincs nyoma – nincsenek gondolatok, nincsenek érzések, nincsenek cselekedetek, ám az olyan vegetatív funkciók, mint a lélegzés vagy az emésztés tökéletesen megmaradnak. Egy normális ember esetében ez megengedhetetlen. Ám a pszichiáter pontosan ezt teszi C1… C3-mal. És milyen jogon dönt egyáltalán C4 mellett? Ki ő, hogy megmondja, hogy a négy személy közül ki maradjon meg? És mi vajon miért nem háborodunk fel eljárásán? Ez azt mutatja, hogy valójában a 3. lehetőséget sem fogadjuk el. De hát akkor hogyan is kell erről az esetről gondolkodnunk? Talán a személy fogalma nem is alkalmazható ebben az esetben?

Na, mit gondolsz?

Kathleen Wilkes nyomán

[*] Christine esete némileg szokatlan, mivel a disszociatív személyiségzavarban jellemzők a „specializált személyiségek”, amelyek csak bizonyos szituációkban jelennek meg – például az agresszív személyiség csak veszély esetén. C1…C4, ha némileg furcsák is, nem egyoldalúak.