HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

A disszociatív személyiségzavar (korábbi nevén többszörös személyiség) egyik első és legjobban dokumentált esete egy Christine Beauchamp néven emlegetett fiatal nő, akit Morton Prince bostoni pszichiáter 1898 és 1904 között kezelt. Christine-ben nem kevesebb mint négy személyiség lakozott:

C1, a szent: nagyon vallásos, nagyon lelkiismeretes, végtelenül türelmes. Ő az, aki pszichiáterhez fordul. Amíg a doktor nem tájékoztatja, egyáltalán nem tud a többi személyiségről, csak azt tudja, hogy bizonyos időszakok teljesen kiesnek az emlékezetéből. Például ő, aki nem dohányzik és nem iszik, egyszer csak ott ül egy kocsmában, pohárral a kezében, és javában fújja füstöt.

C2, a gyermek: felelőtlen, csíntalan, s szemben a művelt C1-gyel elég iskolázatlan, és nem tud franciául. Lenézi C1-et, és olykor megkeseríti az életét, pl. elkölti a pénzét. C2 nem tekinti magát azonosnak C1-gyel, viszont mindent tud C1 tetteiről és gondolatairól, és saját bevallása szerint végig ott van vele. Ezért ha C1 úgy akar valamit mondani Prince-nek, a pszichiáternek, hogy C2 ne értse, kénytelen franciául beszélni.

C3, a bestia: agresszív, szeszélyes, gátlástalan. C1-hez hasonlóan közvetlenül nem tud a másik kettőről, de később levelezni kezd C2-vel, és szövetséget is köt vele a mit sem sejtő C1 ellen. C2 tanúja C3 tetteinek, de míg C1 gondolataiba belelát, C3-éba nem.

C4: azonosnak tekinti magát C1-gyel és C3-mal is, ám C2-ről nem tud, míg C2 az ő minden gondolatát vagy tettét ismeri. [*]

mpd1.jpgPrince segítségével C4 végül diadalmaskodott, s egyedül maradt. És most a kérdés: hány személy volt Christine Beauchamp testében 1898 és 1904 között? Íme pár lehetőség:

1. Egy, mert egy testben csak egy személy lehet. Ám ekkor ez igen különös egy személy. Jellemvonásai és emlékei rapszodikusan váltakoznak, olykor összeesküszik önmagával önmaga ellen, vagy éppen úgy osztja meg gondolatait orvosával, hogy ő maga ne szerezzen erről tudomást.

2. Az egyik elterjedt felfogás szerint a személy egységét az alkotja, hogy tudatában van jelenlegi és korábbi cselekedeteinek és gondolatainak, és ezeket magáénak vallja. Ennek alapján C2 külön személy, de a többi esetében bajban vagyunk. C4 ugyanis e felfogás alapján azonos C1-gyel hiszen emlékszik C1 gondolataira és tetteire, és ezeket sajátjának tekinti, C1 azonban nem azonos C4-gyel, hiszen mit sem tud róla. Ugyanilyen felemás C4 és C3 viszonya is.

3. A harmadik lehetőség, hogy a tudatosságon alapuló felfogást ötvözzük azzal az elképzeléssel, hogy egy személy viszonylag stabil jellemvonásokkal rendelkezik, s gondolatai és tettei nagyjából és egészében összefüggenek egymással. Ennek alapján Christine-ben négy személy lakik. C1…C4 külön-külön tudatában van saját gondolatainak és tetteinek, és külön-külön kialakult, stabil személyiségjegyekkel rendelkeznek, továbbá hiteiknek és vágyaiknak megfelelően cselekszenek. Annak, hogy C4 tudatában van C1 és C3 gondolatainak és tetteinek, a személy azonosságának szempontjából nem tulajdonítunk jelentőséget, mivel a C4+C1, C4+C3 illetve a C4+C1+C3 kombinációknak nincsenek sem stabil jellemvonásaik, sem koherens, szervezett viselkedésük.

Valószínűleg legtöbben e harmadik lehetőséggel szimpatizálunk, s bizonyos fokig a pszichiáter viselkedése is ez tükrözi, hiszen a különböző Christine-ekhez másként viszonyul. C1-et sajnálja, C2-et kimondottan kedveli, C3-tól iszonyodik. De csak bizonyos fokig! Amikor ugyanis C4 színre lép, eldönti, hogy C4 kivételével mindegyiket elpusztítja, még C2-t is. Ha ez nem is gyilkosság szó szerint – hiszen Christine testében nem esik kár –, de valami hasonló. Ahhoz hasonlítható, mintha egy normális embert permanens vegetatív állapotba küldenénk;  olyan állapotba, amelyben a tudatosságnak nincs nyoma – nincsenek gondolatok, nincsenek érzések, nincsenek cselekedetek, ám az olyan vegetatív funkciók, mint a lélegzés vagy az emésztés tökéletesen megmaradnak. Egy normális ember esetében ez megengedhetetlen. Ám a pszichiáter pontosan ezt teszi C1… C3-mal. És milyen jogon dönt egyáltalán C4 mellett? Ki ő, hogy megmondja, hogy a négy személy közül ki maradjon meg? És mi vajon miért nem háborodunk fel eljárásán? Ez azt mutatja, hogy valójában a 3. lehetőséget sem fogadjuk el. De hát akkor hogyan is kell erről az esetről gondolkodnunk? Talán a személy fogalma nem is alkalmazható ebben az esetben?

Na, mit gondolsz?

Kathleen Wilkes nyomán

 

 

[*] Christine esete némileg szokatlan, mivel a disszociatív személyiségzavarban jellemzők a „specializált személyiségek”, amelyek csak bizonyos szituációkban jelennek meg – például az agresszív személyiség csak veszély esetén. C1…C4, ha némileg furcsák is, nem egyoldalúak.

11 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FMR 2015.02.07. 11:29:35

A probléma - az előző posztban felvetett esethez hasonlóan - továbbra is alapvetően pszichológiai/pszichiátriai természetűnek tűnik. Kathleen Wilkes jogosan jegyzi meg, hogy egy ilyen esetben okkal merül fel a pszichiáter "terápiájának" etikussága és jogszerűsége, mármint akkor, amikor ugyanazon személyen belül létező különböző (vagy különbözőnek tetsző) személyiségeknek a "sorsáról", adott esetben haláláról dönt.

Anélkül, hogy most letenném a voksom a három, fent említett lehetőség közül valamelyik verzió mellett (érdemben szerintem nincs jelentősége, mert pusztán nem konstruktív értelmezése egy patologikus tényállásnak/mentális zavarnak), annyit jegyeznék meg, hogy a terápia során felmerülhetne az is, ha ezen személyiségeket nem meggyilkolta volna (még leírni is szörnyű) Prince, hanem mondjuk egy hipnózis során teremtett volna egy olyan szituációt, ahol ezek a személyiségek találkoztak volna, bemutatkoztak volna egymásnak és végül szépen útnak eresztik egymást, végleg. Úgy, hogy esélyük se legyen találkozni később. Hatékony, de kevésbé drasztikus módja lett volna e konfúz állapot felszámolásának, szemben az egyes személyiségek elpusztításával.

FMR 2015.02.07. 14:24:27

@FMR: hozzáteszem, hogy a fentiekben (kivételesen, de vállaltan) pragmatikus megközelítésben gondolkodtam, és fenntartom ezt elsősorban azért, mert itt elsősorban és mindenekelőtt egy krónikus pszichiátriai betegség esetéről van szó, ahol a cél a lehetőség szerinti tartós gyógyulás, vagy legalább a tünetmentesség (az "alter-egók" háttérbe szorításának, tartós lecsendesítésének) elérése. Ahhoz, hogy ezt elérje egy orvos vagy pszichológus, nem feltétlen szükséges teoretikusan meghatározni a személyiség határait és/vagy pontosan elkülöníteni az egyes személyiségeket. (Már csak azért sem, mert voltaképp mi, egészségesnek mondott személyek mindannyian különböző, sokszor markánsan eltérő oldalait mutatjuk meg a személyiségünknek, aszerint, hogy éppen milyen szituációba kerülünk életünkben. Tesszük ezt persze anélkül, hogy per definitionem disszociatív személyiségzavarban szenvednénk.)

FMR 2015.02.07. 14:33:01

Christine Beauchamp esetéhez hasonló betegeknél a mindenkori pszichiáter vagy pszichoterapeuta felelőssége az, hogy az egyes feltárt személyiségeknél melyik személyiséget tartja a legjobbnak, legélhetőbbnek, amelyek az illető (jelen esetben Christine Beauchamp identitását, valós személyiségének alapját jelenti), és melyik személyiségeket tartja károsaknak, amelyektől csak a legvégső esetben lenne szükséges "halál" által megszabadulni. Elengedni, elbúcsúzni tőlük etikusabbnak, nemesebbnek tűnik...

Taknyosvarju 2015.02.07. 17:48:08

Ez nagyon erdekes helyzet, egyaltalan nem ertek a pszichologiahoz, de azt gondolnam, hogy egy kornyezettanulmany, korabbi, meg a betegseg megjelenese elotti altalanos viselkedes, jellemvonasok felkutatasa segithet viszzonylagos biztonsaggal megallapitani, hogy melyik az a szemelyiseg ami az alap, vagy ami ahhoz a legkozelebb all. Persze nagyon nehez valakirol utolag objektiv kepet kapni masok beszamoloi alapjan (1900 kornyeken egy atlagember elete nem annyira dokumentalt) igy a tevedes lehetosege sajnos eleg nagy. Nem tekintem gyilkossagnak a "tobblet"-szemelyisegek hatterbe szoritasat, es nem is bonyolitanam afeletti filozofalgatassal, hogy mit is jelent pontosan a szemely, egyertelmu eletminoseg javulas remenyeben, job kifejezes nem jutvan eszmbe a "hulljon a fergese" ugrik be. Talan az orvos valasztasa is lehet kenyszer, neki kell megallapitani, hogy egyaltalan lehetseges-e ater-egok torlese minden esetben, vagy van egy olyan ami annyira eros, hogy nagy esellyel less sikertelen az aliminalasa, akkor azzal kell dolgozni es amennyiben alkalmas minosegi onallo eletre, eloterbe helyezni.

Taknyosvarju 2015.02.07. 17:49:35

elnezest az elutesekert

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2015.02.07. 19:00:04

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy tényleges különböző emberek vannak egy testbe zárva. A betegséget egyetlen ember idegrendszerének a hibás működése okozza, ami azt a benyomást kelti a külső szemlélőben, hogy az illetőben több személy lakozik. Ennek a rossz működésnek a helyrehozását aligha lehet gyilkossághoz hasonlítani.

VogelZsigmond 2015.02.07. 21:49:04

@FMR: "a cél a lehetőség szerinti tartós gyógyulás, vagy legalább a tünetmentesség (az "alter-egók" háttérbe szorításának, tartós lecsendesítésének"

Es mondjuk ebben a konkret esetben melyik az alterego ? C1, C2, C3 vagy C4? Es persze ki donti azt el ????

FMR 2015.02.07. 23:23:35

@Dr. Sör Kálmán: elnézést, szakember vagy? Mióta praktizálsz, ha igen?

"Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy tényleges különböző emberek vannak egy testbe zárva."

Aki a disszocatív személyiségzavar szenvedő alanya, annál a helyzet pedig így áll.

"A betegséget egyetlen ember idegrendszerének a hibás működése okozza, ami azt a benyomást kelti a külső szemlélőben, hogy az illetőben több személy lakozik."

Nem. Ez egy redukcionista-materialista megközelítés, ami teljességgel hamis, amennyiben leegyszerűsítő és megalázó, az embert holmi biorobottá degradálja.

"Ennek a rossz működésnek a helyrehozását aligha lehet gyilkossághoz hasonlítani."

Nem az esetlegesen "hibás" idegrendszer működésének megreparálását tartom - persze a szó átvitt értelmében - gyilkosságnak (már csak azért sem, mert én nem az idegrendszer hibás működésének tartom a szóban forgó személyiségzavart), hanem egy ilyen betegnek az egymást kizáróan (de egy adott periódusban mindig csak egyedüliként jelen lévő), több, egymással bonyolult viszonyban álló személyisége közül egynek vagy többnek a pszichiátriai és/vagy pszichológiai eszközökkel való elpusztítását.

FMR 2015.02.07. 23:34:28

@VogelZsigmond: hogy mely személyiség(ek) az alterego(k), és melyik az identikus egy ilyen beteg esetében, az egy hosszú, aprólékos, időigényes és felelősségteljes munka után derülhet ki. Mint írtam, ennek a komoly felelősségét végső soron a pszichiáternek kell viselnie. Ő az, aki kellő idő, energia befektetésével, és különböző kompetenciák birtokosaként a végén kijelentheti XY-ról: C1, C2, C4 személyiségek az alteregók, és mondjuk a C3 az, ami XY eredendő, eredeti személyisége. Úgy gondolom, ha XY eleve nem ilyen betegséggel született, akkor nyilván volt valamilyen trauma, sokk, krízis, tehát egy olyan fordulópont (vagy periódus) az életében, ami "életre keltette" ezeket az alternatív személyiségeket. Hogy XY ki is (vagy ki volt, a megszilárdult személyiségzavara ELŐTT) valójában, mik voltak a rá legjellemző tulajdonságok, milyen személyiségprofillal rendelkezett, azügyben a szülők, rokonok lehetnek segítségre. Ilyen háttértudásra is szükség van ahhoz, hogy amennyire lehetséges, egy pszichiáter képes legyen abból a szomorú lényből előhozni azt az embert - ahogyan egy szobrász kifaragja az amorf gipszből vagy fémből a végső, jellemző alakot -, akivel önazonos, aki ő maga. A példánál maradva: azt az embert, aki Christine Beauchamp is volt 1898 előtt.

FMR 2015.02.07. 23:35:49

@FMR: ...legjellemzőBB tulajdonságok...