HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

31.
május

Okok és pofonok

namit  |  4 komment

„Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy az meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.” (Az előretolt helyőrség)rejtő_1.jpg

Rejtő halhatatlan soraiban két oksági kapcsolatot is leír. A vitorlamester azért nyelte le a bagót, mert Galamb szájon vágta, és azért csuklott, mert lenyelte a bagót. De mit is értünk azon, hogy két esemény között oksági kapcsolat van? Ha Rejtő példáiból indulunk ki, akkor a következőket figyelhetjük meg.

(1) Az oksági kapcsolatban lévő események térben és időben érintkeznek.

A vitorlamester kapja a pofont, és ő nyeli le a bagót is, mégpedig akkor, amikor a pofon eltalálja. Csuklani pedig az kezd, aki lenyelte a bagót, és akkor, amikor lenyelte. (Ha nincs téridőbeli érintkezés, akkor a két esemény között nem közvetlen oksági kapcsolat van, hanem számos oksági kapcsolatból álló lánc kapcsolja őket össze. A Rejtőben jártasak jól tudják, a vitorlamester csuklását végső soron azt okozta, hogy a teljesen babaarcú és nyolcvankilós Yvette a vitorlamester tenyeréből kivett ötfrankost odahajította Galambnak. Erre föl a vitorlamester pojácának nevezte Galambot és visszakövetelte az ötfrankosát, mire Galamb … tessék elolvasni!)

rejtő_2.jpg

(2) Az ok megelőzi az okozatot.

A vitorlamester nem azért nyelte le a bagót, mert később csuklott, és nem azért vágták szájon, mert később lenyelte a bagót.

(3) A két esemény közötti kapcsolat szabályszerű.

A vitorlamester idővel abbahagyja a csuklást, és hármasban elkezdenek iszogatni. Bár az (1)-(2) feltétel teljesül, nem gondolnánk azt, hogy a Galambtól kapott pofon okozza a közös iszogatást. Itt a szabályszerűség sérül: a vitorlamester vélhetően nem szokott együtt iszogatni azokkal, akiktől hatalmas pofont kap. Ezzel szemben, ha a szájában a bagóval egy másik kikötőben vagy egy másik csapszékben vagy másvalakitől kap ugyanolyan pofont, mint amilyet a marseille-i Tigrisben kapott Galambtól, akkor megint csuklani kezd.

rejtő_3.jpg

De ez a három feltétel együtt még nem elég. Vannak olyan események, amelyek eleget tesznek nekik, még sincsenek oksági kapcsolatban. Például: ha felkelek, fogat mosok. Felhúzom a vekkert, és elalszom. Bekapcsolom a gépet, és beütöm a jelszót. Vagy egy trükkösebb eset: bár a hatóanyag nélküli tabletta (placebó) bevétele után is enyhülnek a tünetek, a tabletta maga nem okozhatja a tünetek enyhülését.

Éppen ezért egy további feltétel is szükséges:

(4) Ok és okozat között szükségszerű kapcsolat van.

Az ok szükségszerűvé teszi, kikényszeríti, maga után vonja az okozat bekövetkezését.

Ezzel a (4) feltétellel viszont sok baj van. Hogyan állapíthatjuk meg, egyáltalán, hogy teljesül? A szabályszerűséggel nincs gond: veszünk egy vitorlamestert, lenyeletünk vele negyed font bagót, és megfigyeljük, elkezd-e csuklani. Ezt megismételjük párszor, és ki fog derülni, hogy szabályszerűségről van-e szó. De amit észlelünk, az csupán egy eseménysor: bagónyelés és csuklás. Az események között nem észlelünk semmit, se szükségszerűséget, se kikényszerítést, se maga után vonást, se mást.

Arról sincs szó, hogy ha elgondoljuk az okot, és fontolóra vesszük az okozatot, kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy bekövetkezik – azon a módon, ahogy igaznak gondolván egy érvényes következtetés premisszáit, igaznak kell gondolnunk a konklúziót is. Ha tudjuk, hogy minden ember halandó, és hogy Szókratész ember, kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy halandó. Ezzel szemben, ha elgondoljuk, hogy a vitorlamester lenyel negyed font bagót, pompásan el tudjuk gondolni, hogy nem kezd csuklani. Az a fajta szükségszerűség tehát, amely a (4) feltételben szerepel, nem valamiféle logikai szükségszerűség.

Az iménti nehézségből pedig rögtön adódik egy másik. Hogyan lehet egyáltalán bármiféle fogalmunk a szükségszerű kapcsolatról ok és okozat között? Ilyet soha nem tapasztalunk, és a logikai szükségszerűség fogalmából sem származtathatjuk!

Legjobb lenne valamilyen módon megszabadulni a (4) feltételtől. De hogyan? Ha azt mondjuk, hogy az (1)-(3) feltételek elégtelenségét mutató példák rosszak, mert akadnak kivételek, azzal nem sokra megyünk. Ha ugyanis nem lennének kivételek, a kapcsolat akkor sem lenne oksági. Nem tudjuk őket azon a jogcímen sem kiküszöbölni, hogy szabályszerű kapcsolat itt pusztán a véletlen műve. A véletlen itt annyit jelent, hogy a kapcsolat nem szükségszerű, s ezzel suba alatt ismét a (4) feltételre hivatkoznánk. Végül nem megoldás az sem, ha a (3) feltétel helyett egy erősebb feltételt veszünk, jelesül:

(3*) A két esemény közötti kapcsolat törvényszerű.

Hiszen mi az, ami a törvényszerű és a szabályszerű kapcsolatot megkülönbözteti, ha nem az, hogy az előbbi szükségszerű?

Röviden: a szükségszerű kapcsolat nélkül nem tudunk számot adni az okságról, azt viszont nem értjük, hogy a szükségszerű kapcsolat fogalma honnan származik, s hogy hogyan tudjuk egyáltalán alkalmazni.

Pedig az egész pofonegyszerűnek indult. Tud valaki segíteni?

Hume nyomán

Címkék: ok szükségszerűség okság okozat Rejtő Hume Előretolt helyőrség

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FMR 2014.05.31. 14:51:11

David Hume szerint a kauzalitás nem logikai, tehát valamiféle immanensen szükségszerű, apodiktikus érvényű reláción alapul, hanem pusztán a szokáson (custom). Eszerint nem szükségszerű esemény az, hogy a Nap felkel másnap, pusztán azért, mert eddig szinte megszámlálhatatlanul sokszor felkelt. Ám valamely esemény bekövetkeztére számíthatunk tapasztalati és logikai alapon is. A tapasztalati bekövetkezés önmagban soha jelent egyben logikai szükségszerűséggel bekövetkező eseményt (vagy legalábbis nem feltétlen jelenti ilyet), ennyiben kontingens (esetleges) maradhat, míg a logikai alapú ok-okozat viszony (implikáció) bensőleg meghatározott, mégpedig az ún. "elégséges alap elve" által.

Vagyis léteznek olyan események, ok-okozati viszonyok, amelyek megvalósulása rengetegszer előfordul ugyan, de elképzelhető olyan körülmény, amikor akad kivétel. Elképzelhető például olyan időpont a tetszőlegesen távoli jövőben, hogy a Nap nem kel fel a Föld nevű bolygón. Ám az, hogy 2+2=4 olyan szükségszerű logikai igazság, amely minden világban, minden körülmény között fennáll - a tényleges világ fennállásától függetlenül is.

FMR 2014.06.05. 23:11:17

(Elég szomorúnak, bár nem túl meglepőnek tartom, hogy rajtam kívül senki más nem fűz érdemben kommentárt ehhez a poszthoz. Sem.)

FMR 2014.06.09. 19:14:43

Izgalommal várom a következő posztot!

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.09.10. 12:49:47

Most nem annyira a szorosan vett blogposzt kérdésére válaszolok, hanem egy kicsit hangosan gondolkodom.

Ez az "okság"- téma egyike azoknak a filozófiai gumicsontoknak, amiken jól el lehet rágódni évszázadokig a megoldás reménye nélkül. Nem gyanús ez? Van egy probléma, amire sok ember mond mindenféle megoldást, de az sosem derül ki, hogy melyik megoldás az igaz, vagy a helyes. Hát hogy van ez? Ha egy problémának annyi idő alatt nincs megnyugtató megoldása, mint amennyi idő alatt más tudományok a faekétől eljutnak a maghasadásig, akkor ott csak nem stimmelhet valami, nem?

Persze, ez csak egy kis "költői", kötözködés, hiszen éppen ez, és ilyen a filozófia maga. Megvannak azok a saját problémái, amiket megtart magának (másokat persze nem kellene magának megtartani), és csak gyűri őket végeérhetetlenül. Emiatt nem mondhatjuk rá (bár sokan mondják, de nincs igazuk), hogy haszontalan, vagy értelmetlen.

Nekem persze az a régi heppem, hogy végső soron "minden fizika". Potenciálisan az "ír le" mindent. De mivel az események, történések túlzottan bonyolultak, szerteágazóak (pl. ugye, mindennek van valamiféle oka, a végső ok (ameddig látunk) meg az, hogy 14 milliárd éve elkezdett kiterjedni a téridő), ezt a komplexitást nem tudjuk leírni. Arra nem várhatunk, hogy majd egyszer, 10 milliárd év múlva talán olyan okosak leszünk, hogy minden összetett jelenséget is leírunk a kvantumfizika (vagy ami utána lesz) nyelvén. Hiszen a "karaván halad" közben. Ezért módszereket találunk ki, nyelveket dolgozunk ki, minél adekvátabb (a felfogásunknak megfelelő) megközelítési szinteket választunk, és azokon, azokkal próbáljuk üstökön ragadni a világ jelenségeit.

Hát ez van a filozófiával is, meg az oksággal. Az okság is csak fizikai dolgok, tárgyak, és események közti kapcsolat. A rá vonatkozó köznapi kérdés, általában a "miért". Ez kérdez rá az okra. "Miért történt ez? Hát azért, mert..." De ha belegondolunk, akkor ez egy pongyola kérdés. Az igazi kérdés, a "hogyan?", és a "mi"?. Mi történt, és hogyan történt? A "mi"-re való válasz írja le az eseményt, meg a tárgyat, a hogyanra való válasz meg a két esemény (dolog) közti összefüggést.
Amely összefüggés valamilyen szabály, törvény szokott lenni. vagyis, az ok-okozat között egy törvényszerűség van. A "hogyan" kérdés ezt a törvényszerűséget próbálja leírni.

Van-e annak jelentősége, tétje, hogy a filozófia mit hoz ki ebből az okság-problémából? Egyáltalán mit hozhat ki belőle? Egyáltalán, az most filozófiai okoskodás volt, amivel én azt hoztam ki, hogy inkább a dolgok működési mechanizmusa, meg a köztük levő (fizikai) kapcsolatok a fontosak (azoknak a leírása), és nem az ezekről szóló igen homályos, magas szintű filozófiai spekuláció?
Hiszen ez maga is filozófiai spekulációnak tűnik. No de ki mondta, hogy a filozófiai spekulációk nem lehetnek hasznosak, konstruktívak, sőt újat mondóak?

No nem folytatom. nem mintha nem jutna eszembe róla még számtalan (ha nem is "szebbnél szebb") gondolat, de az (erre szánt) idő(m) bár állni látszék, tovatűnt.