HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

Nyilvánvalónak tűnik, hogy csak azért tartozunk erkölcsi felelősséggel, ami a hatalmunkban áll. Ami nem rajtunk múlik, azért nem érdemlünk sem bírálatot, sem dicséretet.

lady-golf-nice.jpgMondjuk, golfozás közben szemen találsz valakit, aki épp akkor lép ki a fa mögül, s akinek semmi keresnivalója nincs a golfpályán. Az illető elveszti a látását. Sajnálni fogod, rosszul érzed magad, de teljesen igazad van, ha így mentegetőzöl: „Nem tehetek róla.” Nem voltál sem gonosz, hiszen nem céloztad meg, sem könnyelmű, hiszen nem olyan helyen golfoztál, ahol tartani lehetett attól, hogy eltalálsz valakit. Sérülést okoztál, de ez a balszerencse műve, nem erkölcsi vétek. De tegyük fel, hogy akinek kiverted a szemét, éppen merényletre készült valaki ellen, s te akadályoztad meg benne. Ekkor nem fogsz sem sajnálkozni, sem mentegetőzni, de dicséretre sem tarthatsz számot. Nem voltál sem bátor, hiszen nem akartál szembeszállni egy fegyveres merénylővel, sem jó szándékú, hiszen nem valaki másnak az érdekében cselekedtél. Megmentettél egy embert, de ez csupán a jó szerencsének köszönhető.

Az elv tagadásában, abban a gondolatban, hogy tetteink erkölcsi értéke (részben) a szerencsén múlik, van valami nagyon visszatetsző. Ez azt jelentené, hogy nem kizárólag rajtunk áll, hogy jó emberek leszünk-e, vagy rosszak!

Csakhogy bizonyos esetekben mintha az elvvel ellentétesen ítélnénk. Ha ugyanis igaz, hogy csak azért tartozunk erkölcsi felelősséggel, ami a hatalmunkban áll, akkor két emberről, akik mindenben megegyeznek, ami a hatalmukban áll, nem ítélhetünk különbözőképpen. Márpedig úgy tűnik, olykor így teszünk.

1. Valaki le akarja lőni a feleségét, de a fegyver csütörtököt mond. Természetesen elítéljük, hiszen gyilkosságot kísérelt meg. De ha a fegyver nem sül be, s az illető csakugyan elköveti a gyilkosságot, akkor még súlyosabban elítéljük. Az, hogy a próbálkozó ténylegesen gyilkossá válik-e, a véletlenen múlik, de ennek a véletlennek, úgy tűnik, erkölcsi jelentőséget tulajdonítunk.

2. Vegyünk valakit, akinek nincsenek szilárd elvei, ellenben nagyon tekintélytisztelő, s ezért kételkedés nélkül végrehajtja feletteseinek és az államhatalom képviselőinek utasításait. Az illető egy koncentrációs tábor parancsnoka lesz a náci Németországban. Minden okunk megvan elítélni, hiszen, beosztásánál fogva, gyalázatos tetteket követ el. Tegyük fel azonban, hogy az illető üzleti okokból 1929-ben kivándorol Argentínába, ahol nem kerül olyan helyzetbe, amelyben jellemhibái gaztettekhez vezetnének. Hibáit ekkor is felrójuk neki, de gazembernek nem fogjuk tartani. Márpedig az, hogy kerül-e olyan körülmények közé az ember, melyek próbára teszik jellemét, szerencse kérdése.

3. Vegyünk egy tőzsdeügynököt a 19. század végi Franciaországban. Az illető belebolondul a festészetbe, otthagyja állását, amivel nyomorba dönti feleségét és öt gyermekét, majd fogja magát, és áttelepül egy egzotikus szigetre, ahol haláláig készíti az ocsmánynál ocsmányabb mázolmányokat. Önzőnek fogjuk tartani, mert feláldozta családját a mániája kedvéért. Tegyük fel azonban, hogy az illető káprázatos életművet hoz létre, ugyanis az illetőt Gauguinnek hívják. Ebben az esetben megbocsájtjuk neki azt, amit családjával tett, hiszen jóvátette művészetével. Az a festőn múlik, hogy milyen színeket hogyan rak a vászonra; azt azonban, hogy képei mázolmányok vagy értékes alkotások, nem áll módjában meghatározni. Így az, hogy életműve mennyire értékes, s hogy vajon ellensúlyozza-e azt a nyomorúságot, melyet családjának okoz, nem a festőn múlik.

Hibás lenne az az elv, hogy csak azért felelünk, ami hatalmunkban áll? Vagy az iménti esetek megítélésekor hibázunk?  Esetleg összebékíthető ez az elv erkölcsi ítéleteinkkel? 

Na, mit gondolsz?

(Thomas Nagel és Bernard Williams nyomán)

 

Címkék: szerencse erkölcs felelősség Gauguin erkölcsi szerencse Thomas Nagel Bernard Williams erkölcsi ítélet

38 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FMR 2014.02.08. 15:55:33

A dilemma, amit Thomas Nagel és Bernard Williams felvet - és ezúton is köszönöm a posztot, ami a mai sivár, ostoba, érdektelen és primitív blogtengerben kifejezetten oázisként hat - nem újkeletű. Valódi filozófiai problémáról van szó, közelebbről pedig az ún. szándék- és a következményetika problematikájáról. Erős érvek szólhatnak mindkét felfogás mellett. Borzasztóan lesarkítva, leegyszerűsítve a problémát azt mondhatnánk, hogy a szándéketika szerint csakis valamely tett elkövetését illető szándék a mérvadó, így egy tett bekövetkeztének (vagy be nnem következtének) az erkölcsi értékét egyedül a szándék határozza meg. Világos, hogy itt elvi kérdésről van szó. Más a heyzet ugyanakkor a következményetika esetében, amely az elvi megközelítés helyett a gyakorlatra teszi a hangsúlyt: eszerint egy tett erkölcsi értékét kizárólag az általa okozott következmény bekövetkezte vagy be nem következte minősíti. (A következményetika különösen preferált az angolszász nyelvterületen élő és/vagy analitikus filozófusok körében.) Mivel a posztot záró kérdés úgy szól, hogy ki mit gondol, így az én meggyőződésem az, és erős érveket lehetne felhozni amellett, hogy ami kizárólag számít, az a szándék. Ennyiben tehát maximálisan osztom a poszt kiindulási alapját, miszerint "csak azért tartozunk erkölcsi felelősséggel, ami a hatalmunkban áll. Ami nem rajtunk múlik, azért nem érdemlünk sem bírálatot, sem dicséretet."

egysmás 2014.02.08. 17:42:58

Majd erkölcstanórán a hittantanár felolvassa, hogy mit gondol erről Semjén Zsolti, meg Hoffmann Rózsa.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.02.08. 21:30:39

Megint kénytelen vagyok a szokásos paradigmán kívül gondolkodni, úgy adni választ a kérdésre.
Ugyanis, a "jóság a szerencsén múlna?" kérdés hallgatólagosan azt az állapotot feltételezi, hogy valahol van egy univerzális erkölcsi tulajdonság, mint a "jóság" (és nyilván, több ilyesmi is van), és a mi dolgunk annyi (de ez nem kevés), hogy megtaláljuk, kikutatjuk annak a tulajdonságait. Tehát az így feltett kérdés egy feltételezett ténybeli állapotra kérdez rá.
Nos, szerintem, nincsenek erkölcsi tények, a tény "faktuális", "létező, vagy megtörtént dolog, vagy esemény" értelmében, vagy ezek leírása értelmében. Vagyis, nincs mit leírni, vizsgálni, felfedezni ez ügyben. Hanem az erkölcsöt megalkotni, feltalálni kell.

A fenti különbség megértése, könnyebbé teszi az erkölcsi kérdéseken rágódók dolgát. Ugyanis, innentől már nem az a kérdés, hogy "mi van?", hanem az, hogy "mi legyen?" Milyen erkölcsi szabályokat érdemes felállítani annak érdekében, hogy jól járjunk. És persze azt is meg kell mondani, hogy mit értsünk a jón, mikor, mitől járunk jól. Erről kell hogy szóljon az erkölcs, de ehhez nem árt tisztázni a fundamentumot.

Azt hiszem, hogy az erkölcs természetének nem ismerete sok olyan problémát okoz, amik máskülönben elkerülhetőek lennének. Hiszen a blogposzt megoldhatatlannak tűnő problémája, dilemmája (a filozófiai iskolák e kérdésben elfoglalt különböző véleménye, vitája) így máris leegyszerűsödött. Így szól: Milyen erkölcsi szabályokkal járunk jobban? (És persze az erkölcsi szabályokból következnek a szokások, a viselkedés, és a jogi szabályok is.) A kérdésre az éteri, idealisztikus, ilyen formában megválaszolhatatlan helyett, pragmatikus választ kell találni. A gyakorlatban hogy járunk jobban? Mit vegyünk figyelembe a cselekedetek, és a szándék megítélésénél, és milyen súllyal, aránnyal?

És hogy erre a kérdésre hogyan válaszolunk, az a konkrét helyzet konkrét állásától is függ. Mert nem lehet túl általános, ökölszabályként alkalmazható szabályokat felállítani. A blogposzt példájával élve: Ha valaki szándéka szerint bűnözne, de a véletlen ezt meghiúsítja, vagyis mégsem követi el a tettet, akkor ésszerű elméleti, és gyakorlati megfontolásokból érdemes enyhébben kezelni az ügyét, mintha elkövette volna a tettet. Egyszerűen azért, mert a gyakorlatban mindkét tényezőt célszerű figyelembe venni, nem csak a szándékot, hanem a megvalósult tettet is.
Gondoljunk csak bele, mi lenne az ennél egyoldalúbb eljárás esetén, tehát, ha csak a szándék a tettől függetlenül, vagy csak a tett, a szándéktól függetlenül számítana. Egyrészt fel kellene állítani a "gondolatbűnözés" kategóriát, másrészt meg a véletlen, szándéktalan, esetleges, balesetek ugyanolyan súllyal esnének latba, mint ahol megvolt a szándék is. Mind a kétféle megoldás rossz lenne, mindenképpen rosszabb, mint az a mostani, racionális, és az ember igazságérzetének is jobban megfelelő, amely valamilyen arányos súlyozással mérlegeli az ilyen tetteket.

De a hozzászólásom lényege az elején van: Az erkölcs nem kész tény, hanem kívánatos, megvalósítandó társadalmi elmélet, és gyakorlat.

wirth6 2014.02.08. 21:30:46

Érdekes kérdés, szerintem szándék és következmény is latba esik, már csak gyakorlati szempontok miatt is, hiszen a tankönyvi példákkal szemben a gyakorlatban ritka, hogy száz százalékig tisztában lennénk a körülményekkel (észrevehette-e volna a golfozó azt aki arra jár, ha esetleg jobban figyel, vagy tényleg esélye se volt). Ahogy olyan dolgokról sem mondhatunk száz százalékos biztossággal ítéletet, mi történt volna mondjuk egy koncentrációs táborban, ha nem X a parancsnok, hanem Y (aki kivándorolt). Így arra is kénytelenek vagyunk valamennyire támaszkodni, hogy mi az ami ténylegesen megtörtént, mik a következmények: X megtett dolgokat, amiket Y nem. Az, hogy Y megtette-e volna ugyan azokat a dolgokat mint X, ha ő van a helyében, csak spekuláció. Persze feltételezhetjük, a példa kedvéért, hogy teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy igen, de ez annyira életszerűtlen, hogy hiába tudjuk ezt az információt, mégis nehéz ugyan úgy tekinteni a hipotetikus Y-ra, mint X-re, egyszerűen azért, mert a valós helyzetek, amelyekhez az agyunk alkalmazkodott, nem így működnek.
Egyébként én abban sem vagyok biztos, hogy az, hogy valaki milyen festményeket alkot nem múlik rajta.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.02.08. 21:30:55

"Hibás lenne az az elv, hogy csak azért felelünk, ami hatalmunkban áll"

Az adott pillanat dönti el szerintem, az nagyon képlékeny, hogy mi áll _éppen_hatalmunkban, itt előjön az önbizalom kérdése is és még ezer dolog.Adott pillanatban dönthetek így is meg úgy is.

FMR 2014.02.08. 21:31:10

@egysmás: ez a blog és a poszt komolyabb annál, hogy behozzad ide az olcsó indexes jópofizást...

egysmás 2014.02.09. 09:12:07

@FMR: Az ember 18-22 éves kora között leszokik az efféle erkölcsi dilemmázásokról, mert rájön arra, hogy az abszolút erkölcs, mint olyan nem létezik, arra nem lehet építeni és az erkölcs csak mint a _hatalom elvárása_ van jelen az életben.
Legyen az kommunista erkölcs, vagy keresztény etika, polgári értékrend, vagy liberális emberjog.

Szóval, az, amit te olcsó indexes jópofizásnak nevezel, konkrétan annak a világnak a leírása, amiben élek.

Az erkölcs és a vérmatematika kapcsolata jelentős, viszont ennek belátása amorálissá tesz.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.02.09. 11:09:18

Kedves @egysmás: 1. Nem, nem szokik le... Többnyire rá se szokik, de ha igen, akkor többnyire úgy marad. Egészen komoly, 50-60 éves filozófusok is "erkölcsi dilemmázgatnak", a leszokás legkisebb reménye nélkül.
2. Nem valószínű. Az emberek nagy (talán nagyobb) része - akik egyáltalán foglalkoznak ezzel - nem jönnek rá, hogy abszolút erkölcs nem létezik. Persze, ha rájönnek, az dicséretes.
3. Abszolút erkölcs tényleg nem létezik, de ettől még van olyan, hogy erkölcs, és főleg érdemes, értelmes dolog vele foglalkozni.
4. Az erkölcs nem csak mint a "hatalom elvárása" létezik az ember világában. Valóban kapcsolódik, vagy kapcsolódhat a társadalom gyakorlati tevékenységeihez is (jog, politika, egyéb szabályok), de a halom közvetlenül nem, és nem csak, sőt, főleg nem a hatalom szabályozza azt.
5. Az utolsó mondatod nem tűnik túl értelmesnek. Az ilyen gondolatokon még dolgozni kell, azokat kifejteni, magyarázni...
6. Az rendben van, hogy hűen leképezed egy hozzászólásban a világot, amelyben élsz. De egy kifejezetten filozófiai jellegű blogban az egy ki nem mondott elvárás, hogy ezt árnyaltan, érvelve, bizonyos elemzési szintet elérve tegyük. Ennek híján csak inadekvát beszólás kellege lesz a hozzászólásodnak, legyen az amúgy bármennyire is igaz, vagy helyes.

egysmás 2014.02.09. 12:14:05

@ipartelep: Az utolsó mondatom teljesen értelmes.

Tegyük fel, felépül Paks 2.
Jönnek az EU liberális terroristái, hogy tönkretegyék a Magyar Felemelkedés Zálogát, és a Teheránból a Liszt Ferenc Repülőtérre tartó utasszállítót, ami többek között hatvan 12 éves tálib cserediákot szállít Magyarországra, eltérítik, azzal a szándékkal, hogy belevezessék a felépült és működő reaktorba, ezzel lakhatatlanná tegyék egy Paks-Baja sugarú körben az országot.

Az információink a következők:
- a gép működik;
- a terroristák megszerezték fölötte az irányítást;
- ha a tervüket végrehajtják, az áldozatok száma tíz éven belül kb egymillió lesz.
- ha lelőjük a gépet, az áldozatok száma kb mindenki a gépen.

Amit nem tudunk:
- a terroristák _tényleg_ végre akarják-e hajtani a tervet;
- a gép nem mondja-e fel a szolgálatot mielőtt becsapódna;
- az utasok nem szerzik-e meg az uralmat a gép fölött;
- sikerül-e eltalálni a reaktort;

Itt kell hozni egy döntést.
A döntésnek morálisan vállalhatónak kell lennie.
És, jön a vérmatematika, ami megmagyarázza, hogy ha lelövik a gépet, az csak 123 élet, ha meg nem, az egymillió.
Vagy a döntésnek nem kell morálisan vállalhatónak lennie.
Ez esetben viszont a döntést csak a vérmatematika határozza meg.

Viszont ebből az következik, ölni morális kötelesség.
Vagy azt, hogy a morál nem számít csak a vérmatematika.

A hatalom és az erkölcs viszonyához szerintem te naivan állsz hozzá.
A hatalom, pont azért, mert az, ami alakítja az erkölcsöt, az embereket. Ez a propagandisták fő feladata, ezzel nyer támogatást, nem az érveivel.

FMR 2014.02.09. 12:14:10

@ipartelep: Ezzel erősen lehetne vitatkozni. Egy olyan morál, amely pusztán emberi konstrukció, kor, ízlés, elvárás, konvenció stb. szerint változhat, a relativizmus melegágya, és mint ilyen, soha nem lehet mérvadó, mértékadó. Amennyire vonzó perspektíva a morálnak pragmatikus, praktikus felfogása, annyira jelent zsákutcát, eredményez konfúz állapotokat a valóságban. Igenis el lehet képzelni egy olyan abszolút érvényű etikát, amelyhez való igazodás nem szeszély kérdése, nem is Istené, hanem egyszerűen puszta intellektuális belátásé. A nyugati filozófiatörténetben véleményem szerint Kant jutott el ehhez a legközelebb. Igaz, ő bizonyos bizonyíthatatlan előfeltevésekkel élt (szabadság, halhatatlanság, Isten létezése), amelyek nélkül szerinte nem lehet igaz az az erkölcsi elv (a kategorikus imperatívusz), amelyet abszolút elvként írt le. De ha nem is értünk egyet Kanttal vagy más nyugati gondolkodóval, akkor még mindig létezik egy olyan eszmeiség, filozófia, amely magasan fejlett erkölcsi érzékével egy könnyen azonosulható, mégis abszolút erejű etikát nyújt: ez pedig a hinduizmus, a buddhizmus erkölcsisége. Mélyebb meggondolás után bárki beláthatja, hogy a buddhista etika betartása nem csak a személyes életet teheti kiegyensúlyozottabbá, harmonikusabbá, de szükségszerű következményként a mindenkori közösség életét is. Egészen társadalmi, globális méretekig. Persze el kell ismernem, ehhez viszont a karma törvényét kell feltételeznünk, amely a buddhista hit szerint az univerzum törvénye is. Tetteknek, gondolatoknak következményeik vannak, még ha nem is látjuk az összefüggéseket kristálytisztán. Elismerem azt is, hogy ez már a hit területe, de ezen a ponton máris az a jó hírem lehet mindenkinek, hogy a buddhizmus és a tudomány egyre inkább közeledik egymáshoz. Ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi cikket:
buddhizmusma.blogspot.hu/2008/03/ahol-buddhizmus-s-tudomny-tallkozik.html

"Az erkölcs nem kész tény, hanem kívánatos, megvalósítandó társadalmi elmélet, és gyakorlat." - írod.

Én Veled ellentétben azt állítom, hogy csakis egy egyénileg, belülről, intellektuálisan ÉS érzelmileg (részvét-etika) belátott, mégpedig TÉNYKÉNT, szükségszerű igazságokként felfogott tények rendszereként értelmezett etika lehet képes arra, hogy regulálja az emberi életet. Ha nincsen ilyen igazodási pont, ha az univerzum valóban tökéletesen amorális (ami persze nagyon is plauzibilis lehet), akkor tényleg bármi lehetséges. Immoralitás, szeszély, önkény és inferno.

FMR 2014.02.09. 12:14:13

@Mojzes Pál: A kérdés az, hogy mennyiben vagyunk morális és mennyiben pszichológiai lények. A kérdés nyilván álkérdés: mindkettő vagyunk, a mérték mellékes. De akkor is kell valamiféle mérce, ami kizárja a szeszélyt, az önkényt, ugyanakkor számításba veszi az emberi természet labilis/irracionális oldalát is. Eklatáns példa lehet a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság. Ez egy "emberi, nagyon is emberi" cselekedet, olyannyira, hogy a büntetőjog is többnyire másképp (enyhébben) ítéli meg, mint az aljas szándékból, hideg fejjel, előre eltervezetten megvalósított emberölést. A jog persze csak fogyatékos, tökéletlen próbakő lehet, amely koronként, nációként, kultúrákként változik. Ennyiben ab ovo csakis relatív erejű lehet. Mégis: ha nem tekintenénk rá úgy, mint valami önmagunk felé húzott abszolút rendszerre, ami kötelező erejű és érvényű (kvázi Isten parancsolataiként vagy Kant kategorikus imperatívuszaként), akkor az káoszhoz, tébolyhoz, apokalipszishez vezet. E nélkül az öncsalás nélkül nem lenne értelme a jogállamiság fogalmának sem (ahol az önbíráskodás, -érdekérvényesítés helyett átruházzuk eme amúgy "alanyi jogunkat" az államra, a jogrendszerre).

FMR 2014.02.09. 12:14:16

@egysmás: Az az ember, aki hajlamos leereszkedően kijelenteni, hogy "az ember 18-22 éves kora között leszokik az efféle erkölcsi dilemmázásokról", rendszerint egy renyhe gondolkodású, elkényelmesedett nyárspolgár, egy szürke tömegember, aki ahelyett, hogy egykori 18-22 éves korára jellemző szellemi intenzitással éljen később is, és a valóság magasabb rendű természetén elmélkedjen, inkább egy közelebbről át nem vizsgált elcsépelt közhely mögé bújuk, mondván, hogy "rájön arra, hogy az abszolút erkölcs, mint olyan nem létezik, arra nem lehet építeni és az erkölcs csak mint a _hatalom elvárása_ van jelen az életben". Az ilyen ember a korszellem és a politika napi színjátékának, az izmusoknak a rabbja, függő, akitől a magam részétől igyekszem távol tartani magam.

E mondatod értelmének megoldókulcsát azért leírhatnád, mert nekem nem igazán sikerült megfejteni:

"Az erkölcs és a vérmatematika kapcsolata jelentős, viszont ennek belátása amorálissá tesz."

FMR 2014.02.09. 12:34:26

@egysmás: nem, ölni SOHA nem lehet morális kötelesség. Ez egy elvi minimum. Az ölés morális kötelessége egy totális félreértésen alapul. Egyik ember vagy csoport sem lehet több vagy jobb annyival más emberhez vagy csoporthoz képest, hogy Istent játszva elvegye önkényesen, hipotetikus alapokon más emberek életét. A homo sapiens egyedeinek erre egyszerűen nincs meg a morális alapjuk. Sehol. Sem égben, sem földben. A praxis nem lehet vezérelv, így az sem, hogy valaki vagy valakik a kevesebb áldozatú kimenelt válasszák a nagyobb számú halállal szemben. Éspedig azért, mert mindig nyitva kell hagyni a kaput a valóságban olyan események előtt, amelyeket mi, emberek nem láthatunk előre. A common sense egy dolog, a valóság eseményeinek tényleges megvalósulásai pedig egy másik.

egysmás 2014.02.09. 12:43:04

@FMR: "szellemi intenzitásom", miután számomra kielégítően megoldottam az erkölcs dilemmáját -létezésének teljes elutasítása- más dolgok felé irányul.
Ahogy nem agyalok azon, hogy hogyan lehet pusztán gondolattal tárgyakat mozgatni, vagy akaratátviteli képességekre szert tenni, pont úgy nem akarok erkölcsös életet élni.
Mert beláttam, hogy ez nem lehetséges.
Az erkölcs csak egy megfelelés valamilyen hatalmi, társadalmi elvárásoknak, és ez, mint olyan, ha egzakt (leírható), akkor gonosz* -lásd fasiszta-náci-kommunista-keresztény ideológiát- vagy képlékeny, mint a humanizmus.
Arra kellett rájönnöm, hogy az, aki az erkölcsöt keresi, az hívő, a tudóssal ellentétes értelemben használva a szót.
Pont az az ember, akit a szél fúj erre-arra, aki felsorakozik zászlók mögé, aki be tud állni filozófiák prófétájának, mert nem a VAN-nal foglalkozik, hanem azzal, hogy MI LENNE, HA VOLNA.
Önmagát egy olyan szűrőn keresztül szemléli, amit a csoportnyomás formál és úgy akar tökéletes lenni, hogy egy tökéletlen rendszert használ etalonnak.
Persze, itt vissza lehet vágni azzal, hogy az a filozófia is csoportnyomás-szülte dolog, amivel én vértezem fel magam, és az amoralitás eszmerendszere sem tökéletes, ám én ezt úgy látom, hogy én a _világra_ próbálok reagálni, nem a pedig egy a _világról alkotott képre_.

*gonosz = az a rendszer, amiben az ember helyét "egy renyhe gondolkodású, elkényelmesedett nyárspolgár, egy szürke tömegember, aki ahelyett, hogy egykori 18-22 éves korára jellemző szellemi intenzitással éljen később is, és a valóság magasabb rendű természetén elmélkedjen, inkább egy közelebbről át nem vizsgált elcsépelt közhely mögé bújuk" veszi át. Magyarul, az individuum gyilkosa.

egysmás 2014.02.09. 14:52:04

@FMR: Amit írsz, a döntés elutasítása.
A nemdöntés vagy a döntés másokra bízása is cselekedet, aminek kellene lennie morális vonzatának.
"Az én kezem tiszta marad" filozófiája az a világ, amiben a gátlástalanoké lesz a főszerep.
A repülő becsapódik, a merénylő merényel, a mikrobiológus pedig elszabadítja az ebolát.

Magyarul, a jóság nem más, mint a felelősség elutasítása.

FMR 2014.02.09. 14:52:05

@egysmás: vagyis ha jól értem, az animális lét amoralitását terjeszted ki a racionális állatoknak, az embereknek a világára is. Az állatok maximálisan a jelenben élnek, nagy valószínűséggel nem tudnak absztrahálni, reflektálni a valóságra, bárminemű erkölcsi ítéletet meghozni vagy nem meghozni. Az állatok világa a VAN világa. Nem úgy az emberé, e szomorú, meghasonlott lényé, amely állat ugyan, de értelmes, racionális állat. Akinek a világa nem pusztán a VAN, hanem bizony a "MI LENNE, HA VOLNA" világa. Más szóval a valóság átalakításának a világa és igénye, amelynek szerves része a morális dimenzió is. Karl Jaspers szerint "embernek lenni annyi, mint emberré válni". Felnőni a minden negatív történelmi vonatkozású konnotációjától megfosztott Übermensch fogalmához - tenném hozzá. Egyebek közt ez az igény különböztet meg bennünket a farkasok világától.

Lehetséges, sőt valószínű is, hogy a morál mégis csak egy emberi kreáció, a valóság pedig tökéletesen amorális. Ám a kérdés az, hogy mi következik mindebből. Ha jól értem, szerinted az, hogy magunk is váljunk egyszerűen amorálissá, merülünk el a VAN világában. Én viszont sokkal együtt azt mondom, hogy legyünk különbek a valóságnál, hivatkozzunk egy normatíve nem igazolható rendszerre, egy ún. morálra, amely megvédhet bennünket a bennünk lakó amorális állattól. Mi magunk is nyerünk ezzel, és a világban lévő rossz is csökkenHET. (Egy jól kialakított és hatékonyan regulálni képes morál esetén.)

Egy kis idevágó olvasnivaló:
www.salamonjanos.eoldal.hu/cikkek/rousseau-encore---elet-es-irodalom-lvi.-evfolyam-30.-szam--2012-julius-27..html

FMR 2014.02.09. 15:02:21

@egysmás: nem egészen. Vannak tiszta morális helyzetek, amikor elv és cselekedet nem válik szét. És vannak olyan kritikus, szélsőségesen szerencsétlen szituációk (amikor két vagy több tragikus kimenetelű eseménysor zajlik párhuzamosan), amikor ugyan lehetne döntést hozni, ám én azt javaslom, hogy az embernek beleavatkozni ilyenkor nem szabad, nem morális, mert azzal összetévesztené a helyzetét "Istennel", vagy beszéljünk inkább a Sorsról (jelentsen az bármit is). Igen, felvállalom: van úgy, hogy épp a döntés elutasítása, a nem tevőleges beavatkozás jelenti magát a morális aktust.

egysmás 2014.02.09. 16:44:31

@FMR: "Igen, felvállalom: van úgy, hogy épp a döntés elutasítása, a nem tevőleges beavatkozás jelenti magát a morális aktust." Tehát morális kötelességed átadni a világ mozgatását a gátlástalanoknak.
Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy a morál a hatalom konstruktuma és játékszere, hiszen a cselekvés elutasítása és a történéseknek a sorsra, istenre, külső hatalomra bízása maga a megvalósult legitimitás.

egysmás 2014.02.09. 17:08:08

@FMR: Nem egészen érted jól azt, amit mondani szándékoztam!

A valóság nem egyenlő a jelennel.
Valóság az, hogy HA kihúzom a dugót, AKKOR lefolyik a kádból a víz.
A valóság az, hogy ha bedugul a kémény, megfullad a család.
Az is egy valóság, hogy ha mindenki morális kivéve egyvalaki, akkor az az egyvalaki cefet jól jár és az is a valóság, hogy az emberek közül sokan tökéletesen gátlástalanok (tudnak lenni).
A világ (át)alakításának az igénye, a saját képre formálás igénye, szemben az animális létben létezőkkel, természetesen bennem is megvan, de belátom, hogy ennek az útja nem A Tökéletes Morális Rendszer megtalálásával, kidolgozásával érhető el, hanem valami mással.
Pl. fel kell ismerni a társadalmi, szociológiai, pszichológiai, bánomisénmilyen diszciplina szabályait és az alapján kell jósolható kimenetelűen cselekedni.
Ez a cselekvési módszer, szemben az erkölcs dogmatikus elvárásaival szabadságot ad és a felelősséget nem az axiomatikus elvárásokhoz igazítja, hanem a cselekvő szándékaihoz és a cselekvés következményeihez. Ez a módszer elég jól leírja a MI társadalmunk működését is. Pl. a koponyalékelés történhet gyógyító szándékkal és gyilkossági szándékkal is, és mindkettő következménye lehet gyógyulás és halál is, ám egészen más megítélés alá esik az agysebész, a kuruzsló és a kalapácsos gyilkos akkor, ha túléli a páciens a beavatkozást és akkor is, ha belehal.
A Te morális elveid szerint az agysebésznek, mivel nagyon veszélyes a művelet, amit el akar végezni, bele sem szabad fognia a műtétbe, hiszen ő öli meg a beteget, ha nem sikerül.
Ha meg sikerül, akkor ő gyógyítja meg.
Mindkettő esetén Istent játszik, pedig lehet, hogy magától is meggyógyult volna a beteg, vagy magától is meghalt volna.
Ez a hozzáállás pedig számomra nem csak nevetséges, de elfogadhatatlan is, lévén egy szörnyeteg-eszme.
Rokona annak az eszmerendszernek, aminek következtében tiltva vannak a humán genetikai kísérletek, vagy épp szigorítani akarják az abortuszt.

FMR 2014.02.09. 17:15:21

@egysmás: ki beszél itt politikumról, hatalomról?! Te teljesen meg vagy fertőzve a közélettel, az emberi hatalmi játszmákkal. Ez számomra mellékes és érdektelen. Én filozófiáról beszélek: a valóságot konstituáló erőkről, hatásokról, a Fátumról, aminek csak egy szánalmasan érdektelen kis része a hatalom, a politika.

egysmás 2014.02.09. 17:35:28

@FMR: Ha a filozófia, a gondolkodás szeretete NEM a világ megértésére és annak alakítására (jobbítására) irányul, akkor azt nem különbözteti meg semmi az UFO magazintól, vagy a fantasytől: valami kisebbség maszturbatív játéka.
Ha úgy akarsz társadalommérnökösködni, hogy elutasítod a politikát, hatalmat, az kb olyan, mintha úgy terveznél repülőgépet, hogy nem veszel tudomást sem a gravitációról, sem a közegellenállásról.

Érdektelen lenne a hatalom és a politikum működése, annak a társadalomra gyakorolt hatása?
Nemá!
Azt megértem, ha nem akarod összemocskolni szellemi kezeid ezekkel, és meg kívánsz maradni a _mi volna, ha volna_ steril köldöknézegetésnél, csak az kb olyan, mint amikor könyvek-filmek szereplőid mélyanalizálják a pszichomókustanoncok, vagy regények társadalmát elemzik a szociológusok.

FMR 2014.02.09. 20:07:37

@egysmás: nem is érthetnénk kevésbé egyet. Neked elárulom, hogy még a régi görögök közt is sokan voltak azok, akik szerint egy filozófusnak NEM dolga közügyekkel, politikával foglalkozni. Hát még a későbbi időkben. Nem kell elhinned, de azért szabad utánanézni. Ami engem illet, annyit azért elmondhatok: a világ megértése és jobbítása elképzelhetetlen bizonyos antropológiai ismeretek, belátások megszerzése nélkül. Az az ismeretanyag, ami ezügyben rendelkezésemre áll az emberről, az emberi közösségek működéséről, kevés kivételtől eltekintve kiábrándító, tragikus, lesújtó képet mutat. Pont annyira, hogy soha ne is akarjak foglalkozni az emberi természetnek azzal a gyalázatos, hitvány oldalával (különös tekintettel annak gyakorlati részével), amit politikának hívnak. Neked meghagyom a partikuláris és felesleges kérdésekben való elmerülést (jó étvágyat hozzá), én inkább maradok a múló időn és bizonytalan teren kívül dolgok, törvények fürkészésénél. Ahogyan azt az igazi, szép, klasszikus filozófia teszi. Minden más (a világ alakítása, jobbítása, az ember szerepe és célja stb.) csak ezt követően kezdődhet meg. Elvileg. (Merthogy ez az elkezdődés soha nem fog megvalósulni a mindenkori emberi közösségnek mindenkori és mérhetetlen ostobasága miatt.)

FMR 2014.02.09. 20:07:52

@egysmás: terveztem, hogy hosszan és részletesen válaszolok, de olvasván ezeket a soraid, beláttam, hogy teljesen felesleges, lévén olyan szinten nem értesz (és a szándékaim se), hogy a szakadék áthidalhatatlan, eszmecserélni pedig _így_ hiábavaló:

"Ez a hozzáállás pedig számomra nem csak nevetséges, de elfogadhatatlan is, lévén egy szörnyeteg-eszme.
Rokona annak az eszmerendszernek, aminek következtében tiltva vannak a humán genetikai kísérletek, vagy épp szigorítani akarják az abortuszt."

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.02.11. 11:08:55

Kedves @egysmás: Erről a mondatodról beszélünk: "Az erkölcs és a vérmatematika kapcsolata jelentős, viszont ennek belátása amorálissá tesz."

Ez így önmagában egy sután megfogalmazott, érthetetlen mondat. De - a rákérdezésem után - ki is fejtetted, hogy mit értesz rajta, és példával is illusztráltad.
Abból pedig az derül ki, hogy te nem érted, hogy mi az az erkölcs, hogy mi válthat ki egy erkölcsi döntést, hogy mire alapozható az. Itt konkrétan azt nem érted (nem tudod), hogy a példádban említett dilemma megoldása maga egy erkölcsi döntés is. És ezt a döntést, és dilemmát (ami erkölcsi) határozhatja meg több szempont amit figyelembe kell venni, és ezek között van a "vérmatematika" is. Vagyis egyszerűen fogalomzavarod van, nem tudod, és ismered az idevonatkozó fogalmak korrekt használatát -itt konkrétan azt hitted, hogy ha valamiben szerepet játszik a "vérmatematika", akkor az már nem lehet erkölcsi kérdés. Ugye, ez a szezon, és a fazon keveredésének tipikus esete.

És szintúgy ez mondható arról, amit a hatalom,- és az erkölcs viszonylatában írsz. valójában nem is világos, hogy mit állítasz ezzel kapcsolatban. De ami kihüvelyezhető belőle, az valami olyasmi, hogy a hatalom határozza meg az erkölcsöt. Ami egyszerűen szólva, botorság.

egysmás 2014.02.11. 11:27:10

@ipartelep: Tehát morálisan vállalható tud lenni ártatlanok elpusztítása, amennyiben vannak magasabb szempontok.

Ezzel azt mondod, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Ez is egy morál, ez is egy etika, az kétségtelen, VISZONT pont itt jön az, hogy a a CÉL kijelölésének a JOGA a hatalomé, TEHÁT a hatalom határozza meg az erkölcsösség kritériumát, amiből egyenesen következik az, hogy magát az erkölcsöt is a hatalom határozza meg.

FMR 2014.02.11. 14:57:57

@ipartelep: "a valamiben szerepet játszik a "vérmatematika", akkor az már nem lehet erkölcsi kérdés."

Ez természetesen így, ebben a formában nem igaz. Már akkor, ha jól értem a "vérmatematika" pongyolán megfogalmazott fogalmát. A matematika ui. egy apodiktikus, megfellebezhetetlen igazság hordozója, ami kötelező erővel bír. Márpedig az erkölcs természetének létezik olyan (rigorózus) felfogása, amely pusztán racionális alapon regulálja az emberi életet ill. cselekedeit, amely felfogható a "vérmatematika"-féle kényszerítő erőnek. Kant etikájáról, közelebbről a kategorikus imperatívuszról beszélek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.02.11. 14:58:03

Kedves @egysmás: itt most két témáról beszélsz.
1. Igen, szerintem a "cél szentesíti az eszközt", az egy hasznos, célszerű elv, és eljárás. Természetesen, csak akkor, ha a "cél" valamilyen szempontból "magasabb rendű", értékesebb, mint a veszteség, amit a látszólag, vagy valóban immorális eszköz okoz.
A problémát itt a gyakorlatban a cél-, és az eszköz összemérhetetlensége szokta okozni, vagyis az, hogy a különböző minőségek -amelyek között mérlegelve, súlyozva, dönteni kell, szép szóval mondva (ha már filozófia blog, tanuljunk egy új szakszót), inkommenzurábilisek.

2. Amit a hatalom és az erkölcs kapcsolatáról mondasz, az továbbra is badarság. Elmondtam, hogy miért. Röviden. Az erkölcsöt nem csak, sőt főleg nem a "hatalom" határozza meg (a hatalom a jogot határozza meg). Hanem a kultúra, az emberi szokások, az együttélés szabályai, vagyis az erkölcs egy civilizációs termék.

FMR 2014.02.11. 17:57:03

@ipartelep: "az erkölcs egy civilizációs termék" - ez az állítás nemcsak sommás, leegyszerűsítő, de ráadásul hamis is.

labdajáték 2014.02.22. 09:52:10

Mi hatalmaz fel bárkit is ítéletalkotásra egy másik ember fölött, akinek nem élte az életét, akinek nem élt a pszichológiai, kulturális, gazdasági környezetében, aki nem abban a környezetben nőtt fel, akinek nem azonos mémrendszer irányította felnövekedését?

FMR 2014.03.04. 00:06:08

@labdajáték: a morális igazság objektivitásába vetett (filozófiai) hit.

is 2014.03.07. 21:29:53

@poszt: Gauguin: nem ellensúlyoz semmi semmit. a rosszat el kell ítélni, a jót fel kell magasztalni, de egymást se ki nem oltják, se el nem fedik. nincs Gauguinnek egy év (élet) végi osztályzata, amit ki kell hozni a különböző részeredményekből egyetlen számmá formázva. a kérdésfeltevés ílyformán érdektelen, és nem kell rá választ keresni.

is 2014.03.07. 21:37:35

@ipartelep: 1. Bocs, a 'cél szentesíti az eszközt' mondás az _PONTOSAN_ az a felmentés, mely szerint a cél garantáltan nem magasabb rendű pozitív az alkalmazott negatív következményű eszköznél. Azt, amikor a garantált jó cél érdekében használunk alsóbb rendű negatív dolgokat, azzal tele van Hollywood is, ahol simán lelövik a nagyon gonosz bűnözőt, és még meg is dicsőül, aki megteszi, nemhogy olyanokat mondana, hogy a cél szentesíti az eszközt.

2. A jogi tankönyvek szerint (első oldal, első lecke): szokás -> hagyomány -> erkölcs -> jog. Azaz a hagyomány az formális/közösségi/kulturálisan rögzült szokás, az erkölcs az a megkövetelt hagyomány, a jog meg a kodifikált erkölcs. Nem látom, hogy miért is kellene más szemantikát rendelnem ezekhez a szavakhoz, hogy ne ez a logika jöjjön ki belőle.

is 2014.03.07. 21:40:20

@FMR: "A matematika ui. egy apodiktikus, megfellebezhetetlen igazság hordozója, ami kötelező erővel bír."

A matematika ezen már régen túl van, amióta a Gödel tételből következően nincs megfellebezhetetlen igazság semmilyen értelmesen bonyolult, a világot akár csak kissé is életszerűen leíró modellben. Axiomaválasztás kérdése az egész.

FMR 2014.03.08. 10:25:14

@is: bevallom, a matematika világában sajnos nem vagyok jártas, ezen majd változtatni szeretnék. Én ezt a kérdést filozófiailag tudom értelmezni, és kitartok a kanti paradigma mellett, amely a matematikai igazságokra mint a priori szintetikus ítéletek halmazára tekint:

"... bízvást állíthatjuk, hogy bizonyos tiszta a priori szintetikus ismeretek, nevezetesen a tiszta matematika és a tiszta természettudomány, valóságosak és adottak; hiszen mindkettő tartalmaz olyan tételeket, amelyek részben a puszta ész alapján apodiktikusan bizonyosak, részben pedig a tapasztalat egybehangzása folytán, ámde a tapasztalattól mégis függetlenül egyetemes elismerésnek örvendenek. Rendelkezésünkre áll tehát néhány, legalábbis nem vitatott a priori szintetikus ismeret, és nem azt kell kérdeznünk: lehetségesek-e ezek (hiszen valóságosak), hanem csak azt: miként lehetségesek." (Tiszta Ész Kritikája)

"Egy matematikai tétel tartalmilag tehát olyan szükségszerűséggel bír, amellyel egyetlen tapasztalati állítás sem, tehát nem származhat a tapasztalatból, más szóval a priori."

Most csak arra reflektálnék, amit írtál. "Gödel tételből következően nincs megfellebezhetetlen igazság semmilyen értelmesen bonyolult, a világot akár csak kissé is életszerűen leíró modellben. Axiomaválasztás kérdése az egész." - írod. A helyzet ugyanakkor az, hogy az igazságnak (az objektív, megfellebezhetetlen igazságnak!) nincs szüksége értelmezési tartományra, interpretációs keretre. Ennek belátása filozófiai kérdés, nem matematikai. Egyetlen valóság van, még akkor is, ha e valóság történetesen - a legújabb tudományos hipotézisek, modellek szerint - sok-sok dimenzióból is áll. És én kitartok azon - egy jó ideje népszerűtlen - álláspont mellett, hogy vannak apodiktikus igazságok, úgy a matematika, mint a filozófia területén is. Ezek örökérvényű, felülírhatatlan, változtathatatlan igazságok, amelyeket maga a "kozmikus rend" szavatol. Illetve nem is a rend, mert az itt félrevezető: a kozmikus struktúra inkább. Tehát az a struktúra, amely a valóság vázát adja. És amelyhez a megismerés csak közelíthet, de el soha nem érheti. Ám ettől még LÉTEZIK.

egysmás 2014.03.09. 19:23:53

@FMR: "bevallom, a matematika világában sajnos nem vagyok jártas, ezen majd változtatni szeretnék. Én ezt a kérdést filozófiailag tudom értelmezni, és kitartok a kanti paradigma mellett, amely a matematikai igazságokra mint a priori szintetikus ítéletek halmazára tekint "

Oké, de azzal, hogy kitartasz ez mellett, simán egy tévedés mellett tartasz ki.
Kant tévedése, meg a tiéd is.
A matematika ugyanis nem a megfellebbezhetetlen priori igazság tárháza, hanem egy olyan axiomatikus rendszer, amiben néhány axiómát az ember önkényesen kiválaszt ÉS mindezen önkényesen kiválasztott axiómák által generált rendszer végtelen, megszámlálhatatlan sokaságú kivételt (axiómát tartalmaz).
És ezt bizonyítani is lehet.

Tehát, vagy azt mi nem nevezzük matematikának, amiről beszélt Kant és beszélsz te, vagy csak annyi történt, hogy a szájaló bölcsészetet bizonyíthatóan legyőzte az alkalmazott bölcsészet.

"Egy matematikai tétel tartalmilag tehát olyan szükségszerűséggel bír, amellyel egyetlen tapasztalati állítás sem, tehát nem származhat a tapasztalatból, más szóval a priori."
Egy matematikai tétel a saját rendszerén belül pont olyan szükségszerűséggel bír, mint egy folyó, vagy egy tenger, vagy egy állat a saját helyén.
Viszont ha máshol nézzük, más rendszerben (más kontinensen, bolygón, virtuális térben, az ami itt szükségszerűség, ott lehetetlenség.)
Vagy lehet priori dolog az, ami vagy szükségszerű, vagy lehetetlen _egyszerre_?

"És én kitartok azon - egy jó ideje népszerűtlen - álláspont mellett, hogy vannak apodiktikus igazságok, úgy a matematika, mint a filozófia területén is. Ezek örökérvényű, felülírhatatlan, változtathatatlan igazságok, amelyeket maga a "kozmikus rend" szavatol. "
Ha van is apodikus igazság, az nem a matematikában van, mivel abban bizonyítható, hogy nincs olyan. Vagy az, hogy végtelen számú olyan van. :o
Definíció kérdése. :o

"Ezek örökérvényű, felülírhatatlan, változtathatatlan igazságok"

Ehhez kellene egy olyan kozmosz, ami örökös, felülírhatatlan és változatlan-változtathatatlan.
Ezek közül az első biztosan nincs így -a világnak volt kezdete és lesz vége. Kihül a fenébe. :D
Egyébként maga az értelmezési tartomány, az "örökérvényű" egy időkomponenses dolog, miközben maga az idő egy olyan tulajdonsága valaminek, ami nem felülírhatatlan, nem megváltoztathatatlan és, talán nem is igaz/illuzórikus.

Tehát hiszel valami olyan dolog tulajdonságának megváltoztathatatlanságában, ami valaminek a tulajdonsága (idő) plusz valami olyan dolog tökéletességében, amit az ember talál fel (matematika) és teszed mindezt úgy, hogy vallod, "a megismerés csak közelíthet, de el soha nem érheti. "

Egyszerre. :)

FMR 2014.03.11. 14:22:36

@egysmás: "A matematika ugyanis nem a megfellebbezhetetlen priori igazság tárháza, hanem egy olyan axiomatikus rendszer, amiben néhány axiómát az ember önkényesen kiválaszt ÉS mindezen önkényesen kiválasztott axiómák által generált rendszer végtelen, megszámlálhatatlan sokaságú kivételt (axiómát tartalmaz).
És ezt bizonyítani is lehet."

Tekintettel arra, hogy ezügyben nem vagyok kompetens, így kénytelen vagyok ezen a ponton felhagyni az argumentációval. Annyit azért megjegyeznék itt, hogy azok az összefüggések, relációk, amelyek a matematikában fennállnak, függetlenek a tapasztalattól, az empirikus világ történéseitől, tértől, időtől, kauzalitástól, ennyiben tehát nem a posteriori, hanem a priori igazságok, és szintetikusak is, mert új ismerethez vezetnek. Logikai értelemben a matematikai igazságok, összefüggések attól még lehetnek apodiktikusan, a priori igazak, hogy a felvett axiómák önkényesen lettek kiválasztva.

"Egy matematikai tétel a saját rendszerén belül pont olyan szükségszerűséggel bír, mint egy folyó, vagy egy tenger, vagy egy állat a saját helyén."

Épp ellenkezőleg: arról van szó, hogy a matematika igazságai objektív igazságok, minden lehetséges világban és valóságban igazak, így függetlenek az önkényes felvett értelmezési tartománytól. Newton igazságai sem lettek en general érvénytelenek csak azért, mert az einsteini relativitáselmélet egy adekvátabb, pontosabb világmagyarázattal szolgált. A newtoni törvények - amennyire tudom - kiválóan összefér a relativitáselmélet törvényeivel. (Az igazán izgalmas itt a relativitáselmélet és a kvantumfizikai felfedezései, kutatási eredményei lennének, e két modell ugyanis több ponton kizárja egymást, legalábbis egyelőre. Intenzíven keresik azt az elméleti platformot, ahol e két modell integrálható lenne. Egyelőre ez még várat magára.)

"Vagy lehet priori dolog az, ami vagy szükségszerű, vagy lehetetlen _egyszerre_?"

Ez egy olyan teoretikus kérdés, ami nem verifikálható, így értelmetlennek tűnik.

"Ehhez kellene egy olyan kozmosz, ami örökös, felülírhatatlan és változatlan-változtathatatlan."

Ilyen kozmosz létezik, és nem az álmok világában, a kérdés csak az, hogy mit tartunk konszenzuálisan örökösnek, felülírhatatlannak, változatlannak-változhatatlannak. A mai (poszt)modern korban ez komikusnak hangzik, de ettől még igaz lehet az, amiről egyebek közt Platón, Kant, Spinoza, Schopenhauer beszélt, és ami megjelenik a hindu, buddhista ismeretelméletben is.

"Ezek közül az első biztosan nincs így -a világnak volt kezdete és lesz vége. Kihül a fenébe."

Ez egy tudományos hipotézis, nem több. Ahogyan az Ősrobbanás elmélete is csak egy tudományos hipotézis, nem több. Erős érvek szólnak e nézet mellett, de ugyanilyen erős érvek szólnak amellett is, hogy a világ soha nem keletkezett, és soha nem szűnik meg. Lásd szintén buddhizmus. Ez az egyik klasszikus (kanti) antinómia.

"Egyébként maga az értelmezési tartomány, az "örökérvényű" egy időkomponenses dolog, miközben maga az idő egy olyan tulajdonsága valaminek, ami nem felülírhatatlan, nem megváltoztathatatlan és, talán nem is igaz/illuzórikus."

Az idő nem tulajdonsága semminek, nem az objektív valóság része, hanem az emberi megismerés alaptulajdonsága, az emberi szemlélet egyik alapjellegzetessége. Az csak naiv realista elképzelés, hogy az idő "odakinn", a valóságban zajlik. Szintén Kant.

Alkibiadesz 2014.03.27. 17:54:01

@egysmás:

1. A „vérmatematika” is morális, a neve haszonelvűség. Eszerint akkor járunk el jól, ha minden körülmény között úgy döntünk, hogy döntésük eredménye az érintettek nagyobb boldogsága legyen.
2. A „vérmatematika” ellentéte a kötelességelv, amely szerint például soha semmilyen körülmény között nem ölhetünk meg valakit, még akkor se ha ezzel másokat megmentünk. A kötelességelv mögött az a megfontolás áll, hogy senkit se tehetünk más életcéljainak eszközévé. Az életmentő gyilkosság tehát nem kötelesség, hanem „jó”.
A kegyes hazugság kevésbé radikális példája állítható párhuzamba a túszok megölésének dilemmájával, hiszen mindkét eset lényege az, hogy jót csak valamely kötelesség megszegése által tehetünk.
3. Azt írtad, hogy nem vállalható morálisan a döntés, ha mindent a „vérmatematika” határoz meg (márpedig) ez a valós helyzet, majd ebből arra a következtetésre jutottál, hogy ölni morális kötelesség. Ez így ellentmondás, de feloldható. Nem vállalható minden döntés a kötelességelvű (vagy a haszonelvű) morál alapján, de ebből még nem következik az, hogy a morálisan vállalhatatlan döntések ne lennének erkölcsileg vállalhatóak.
Hogyan?
Úgy, hogy az erkölcsi igazoláshoz nem szükséges az univerzális elvek érvényesítése, így egy adott szituációban két, egymást kölcsönösen kizáró döntés is lehet erkölcsileg igazolt. Az erkölcsi igazoláshoz nem az kell, hogy a tett univerzalizálhat legyen, hanem az, hogy a tett illeszkedjen a cselekvő erkölcsileg is értékelhető karakterébe.
Az erkölcsileg is értékelhető emberi karakter ugyanakkor nem határozható meg anélkül, hogy ne lenne valamilyen elképzelésünk az univerzális érvényességű morális elvekről.
Összefoglalva:
Vannak olyan szituációk, amikor úgy tűnhet, hogy az nem követhetőek az univerzális érvényű morális elvek. Ebből azonban nem következik ezeknek az elveknek az érvénytelensége, hiszen ilyenkor az erkölcsi érvényesség kritériumát alkalmazzuk, amely nem függetleníthető a morális érvényesség kritériumától.

Alkibiadesz 2014.03.27. 18:15:02

@egysmás:
Egyrészt azt írod, hogy:
„Ahogy nem agyalok azon, hogy hogyan lehet pusztán gondolattal tárgyakat mozgatni, vagy akaratátviteli képességekre szert tenni, pont úgy nem akarok erkölcsös életet élni.
Mert beláttam, hogy ez nem lehetséges.”

Másrészt pedig az, hogy:
"Az én kezem tiszta marad" filozófiája az a világ, amiben a gátlástalanoké lesz a főszerep.
A repülő becsapódik, a merénylő merényel, a mikrobiológus pedig elszabadítja az ebolát.

Magyarul, a jóság nem más, mint a felelősség elutasítása.”

Ez a két gondolat ellentmond egymásnak, hiszen a második szerint mégiscsak van valamiféle erkölcs, mégpedig a felelősség erkölcse. A következményetikából kiindulva lehet cáfolni a kötelességetika érvényességét, de azt a végkövetkeztetést levonni, hogy „ezek szerint nincs erkölcs” következetlenség.