HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

A múlton nem lehet változtatni. Ha 2016-ban nem utaztál el Indiába, immár mindörökre igaz marad, hogy 2016-ban nem utaztál el Indiába. A jövő azonban nyitott: ha tavaly nem is tetted meg, idén, jövőre vagy később elutazhatsz oda. Következésképpen vannak meg nem valósult lehetőségek. 2010-ben, amikor 2016 még a jövőt jelentette, még lehetséges volt, hogy 2016-ban Indiába utazz. Ez a lehetőség azonban nem valósult meg. Legalábbis így szoktuk gondolni.

A fatalista szerint azonban nem így van: a jövő ugyanúgy meghatározott, mint a múlt. Életünk olyan, mint ha egy olyan vasúton utaznánk, amelynek pályáján nincs semmilyen letérő vagy elágazás. Lehet, hogy sorsod elvisz Indiába, lehet, hogy nem. De akárhogy is lesz, nem lehetett másként, mint ahogy lett. Ha eljutottál Indiába, meg volt írva, hogy eljussál oda; ha pedig nem jutottál el, akkor az volt megírva. Ha nem utaztál 2016-ban Indiába, nemcsak most nem lehetséges immár, hogy 2016-ban Indiába utazz, hanem soha nem volt az, még 2010-ben sem.

diodoros.jpg

A fatalizmus melletti talán legeredetibb érv Diodórosz Kronosztól, a időszámításunk előtti 4. században élt görög filozófustól származik. Diodórosz szerint, ha feltételezzük, hogy vannak meg nem valósult lehetőségek, akkor ellentmondásra jutunk.

Tegyük fel például, hogy nem volt öt találatod a lottón, és nem is lesz. (Ez utóbbit persze nem tudhatjuk, csak a példa kedvéért feltételezzük).

(m)      Öttalálatosod van a lottón.

Ennélfogva, az m-re keresztelt mondat nem igaz most sem, és nem lesz igaz a jövőben sem. Aki elutasítja a fatalizmust, azt mondaná, hogy m egy meg nem valósult lehetőséget fejez ki. A fatalista azonban így érvel:

Vegyünk egy jövőbeli időpontot, mondjuk 2025. január elsejét. Onnan visszanézve megállapíthatjuk, hogy 2017-ben

            (1) m nem volt igaz.

 Ebből az következik, hogy – ugyanúgy 2025-ből visszanézve – 2017-ben

            (2) nem-m (azaz m tagadása) igaz volt.

Hogy továbbhaladjunk, térjünk vissza ahhoz a gondolathoz, amellyel a poszt indult: a múlt nem változtatható meg, ezért a múltra vonatkozó kijelentések szükségszerűek. Bármi is történik a jövőben, egy múltra vonatkozó igaz kijelentés soha nem lehet hamis. Ezért, továbbra is 2025-ből szemlélve a dolgokat,

            (3) nem-m szükségszerű.

2025-ből nézve ugyanis 2017 a múltban van. Ebből pedig az következik, hogy (továbbra is 2025-ből nézve)

            (4) m lehetetlen.

Abból indultunk ki, hogy vannak soha meg nem valósuló lehetőségek – mondatok, amelyek nem igazak sem most, sem később, de lehetségesek –, s arra jutottunk, hogy az ilyen mondatok lehetetlenek.  De ami lehetséges, abból nem következhet lehetetlen. Vagyis soha meg nem valósuló lehetőségek nem léteznek. Akármi történt, annak így kellett lennie, s akármi történik is majd, nem történhet másként.

Téged meggyőzött az érv? Ha nem, mit gondolsz, mi lehet vele a baj?

 

Epiktétosz (Diodórosz Kronosz érvét az ő könyvéből ismerjük)

és Altrichter Ferenc nyomán

Címkék: eleve elrendelés fatalizmus görög filozófia Diodórosz Diodórosz Kronosz

21 komment


terror_katona2.jpgA Katona József színházban 2017 januárjában mutatták be Ferdinand von Schirach darabját, amely a következő erkölcsi dilemmát veti fel. Egy utasszállító gép száll a stadion felé, a fedélzeten 164 utassal és a gépet hatalmába kerítő terroristával, aki nem csinál titkot abból, hogy a gépet fegyverként használva meg akarja ölni a stadionban ülő 70.000 embert. A kísérő vadászgép pilótája vagy, és még lelőheted a gépet, csakhogy nem kaptál tűzparancsot. Sőt: azt az utasítást kaptad, hogy ne lőj. Lehet, hogy időközben kiürítették a stadiont, lehet, hogy nem – nem tudhatod. Lehet, hogy a gép utasainak sikerül betörniük a pilótafülkébe, és lefegyverezniük a terroristát, lehet, hogy nem – ezt sem tudhatod. Lelövöd a gépet?

Ha utilitarista vagy, azt a cselekedetet tartod erkölcsileg helyesnek, amely minél több ember minél nagyobb boldogságát szolgálja, akkor valószínűleg így okoskodsz. Akárhogy döntök, emberek fognak meghalni, s velük elvész mindaz az öröm, amiben még részük lehetett volna, s haláluk mérhetetlen bánatot fog okozni családjuknak és barátaiknak. Úgyhogy maradnak a számok: 164 szemben több tízezerrel. 164 a kevesebb. Ha lelövöm a gépet, kevesebb lesz a boldogtalanság. Így hát lelövöd a gépet.

Ha kantiánus vagy, azt a cselekedetet tartod erkölcsileg helyesnek, amely olyan szabályon alapul, amely korlátlanul általánosítható, azaz: ha mindenki ezen szabály szerint cselekedne, olyan világot kapnánk eredményül, amilyenben élni akarunk. Ezért talán így okoskodsz. Ha lelövöm a gépet, a cselekedetemet megalapozó erkölcsi szabályt valahogy így lehetne megfogalmazni: a törvényeket és a törvényileg szentesített szabályokat (jelen esetben: a katonának teljesítenie kell a parancsot!) csak akkor kell betartanom, ha azok nem eredményeznek aránytalanul sok szenvedést. Ha mindenki e szerint a szabály szerint járna el, mindenki mérlegelné a törvények és szabályok betartásának következményeit, s ha betartásuk aránytalanul sok szenvedést okozna, áthágná őket. Ezzel azonban a törvények meg is szűnnének törvények lenni, hiszen követésük egyéni megítélés tárgya lenne. Az emberek sokszor rosszul számítják ki cselekedeteik következményeit, arról nem is beszélve, hogy érdekeik és érzelmeik gyakran félrevezetik őket. Milyen világban kívánnánk inkább élni? Egy olyan világban, amelyben rend van – bár a rend időnként sok szenvedés forrása –, vagy egy olyan világban, ahol nincs jogbiztonság, ahol minden esetleges és gyakran téves egyéni kalkulációk függvénye. Nyilván az előbbiben. Ennélfogva nem akarhatom, hogy mindenki azon erkölcsi szabály alapján cselekedjen, amely alapján én cselekednék, ha lelőném a gépet. Ezért nem lősz.

Na, hogy döntesz? És mit gondolsz ezekről az érvekről?

terror_nemet_plakat.jpg Ferdinand von Schirach nyomán

 Megjegyzendő, hogy Schirach drámában a kantiánus érv más módon van kibontva, melyet A rendőrkapitány és Kant című posztban tárgyalunk.

16 komment

A fizikai tárgyakról – mint amilyenek a székek, a házak, a szalagkorlátok, a kutyák, a vízilovak vagy éppenséggel az emberek – azt szoktuk gondolni, hogy létezésük minden egyes pillanatában teljes egészében jelen vannak. Nem időbeli részek sorozatai, mint egy színházi előadás, egy koncert vagy egy válás. Az előadás 5. percében nincs jelen az egész előadás, csak az 5. perce. Az előadás egésze az első percének, a második percének stb. az összessége. Ugyanígy, a válás egésze sem létezik egyetlen pillanatban. A válókereset beadása csak egy része a válásnak, maga a válás egésze olyan részek sorozatából áll, mint a válókereset beadása, békéltető tárgyalás, a kereset megerősítése stb. egészen a válás kimondásáig. A fizikai tárgyakról azt szoktuk gondolni, hogy ebben a tekintetben egyáltalán nem olyanok mint az események vagy a folyamatok. Nevezzük ezt a fizikai tárgyak időn keresztüli azonosságának.

De vegyünk két másik meglehetősen nyilvánvaló dolgot. Az első az, hogy a fizikai tárgyak belső tulajdonságai időben változnak. A belső tulajdonságok azok, amelyekkel a dolog önmagában rendelkezik, függetlenül más dolgokhoz való viszonyaiktól. A szőke vagy barna, szép vagy okos, kövér vagy sovány: belső tulajdonságok. Az, hogy sötétebb a hajad Gézáénál, hogy két gyermek anyja vagy, hogy a Déli Sarknál közelebb vagy az Északihoz, nem belső tulajdonságok. Az, hogy a belső tulajdonságok időben változnak, meglehetősen nyilvánvaló. Tegnap a farmered koszos volt, ma tiszta. Az előbb borostás voltál, most frissen vagy borotválva. Nevezzük ezt minőségi változásnak.

A harmadik dolog az azonosak megkülönböztethetetlensége. Ezen azt értjük, hogy egyazon dolognak nem lehetnek különböző tulajdonságai. Ha te barna vagy, Géza meg szőke, akkor nem te vagy Géza. E nélkül az elv nélkül egyáltalán nem tudnánk a dolgok azonosságáról beszélni.

A gond az, hogy a fizikai tárgyak időn keresztüli azonossága, a minőségi változás és az azonosak megkülönböztethetetlensége egyszerre nem lehet igaz. Vegyük a farmert, amely az egyik nap (tegnap) tiszta, a másik nap (ma) koszos – a minőségi változás szerint van ilyen. Az időn keresztüli azonosság szerint a farmer tegnap és ma is teljes egészében jelen van – a farmer nem tegnapi részének és mai részének összessége, hanem végig ugyanaz a dolog. De az azonosak megkülönböztethetetlensége szerint egyazon dolognak nem lehetnek különböző tulajdonságai. Egy tiszta farmer nem lehet azonos egy koszos farmerrel, ezért ellentmondásra jutottunk. Abból indultunk ki, hogy adott egy dolog, ti. egy farmer, s arra jutottunk, hogy az nem egy dolog, hanem kettő!

david_lewis.jpgAkkor most mit csináljuk? Mondjuk azt, hogy a fizikai tárgyak csak a jelenben léteznek, és ezért sem a jövőben, sem a múltban nincsenek tulajdonságaik, s így nem lehetnek más tulajdonságaik a múltban, mint a jelenben? Vagy mondjuk azt, hogy a fizikai tárgyak léteznek ugyan a jelenben, a múltban és a jövőben is, de minden egyes pillanatban csak egy időbeli részük létezik, s ők maguk ugyanúgy időbeli részek sorozatai, mint a színházi előadások vagy a válások? Vagy mondjuk azt, hogy egyáltalán nincsenek belső tulajdonságok, s az olyan állítólagos belső tulajdonságok, mint a szépség, okosság stb. valójában időpontokhoz vagy időintervallumokhoz való viszonyok? Vagy mit mondjunk? Te mit gondolsz?

 David Lewis nyomán

5 komment

Legalább Platón óta különbséget szokás tenni a tapasztalatból származó és a tapasztalattól független: a tiszta észből származó tudás között. Azt, hogy ellopták a telefonomat, a tapasztalatból tudom. Letettem magam mellé, egy pillanatra elfordultam, s mikor visszafordultam, már nem volt ott. A tapasztalat megtanított arra, hogy telefonok nem szoktak maguktól elcsászkálni; mások keserű tapasztalatai meg arra tanítottak meg, hogy vannak tolvajok. E tapasztalati úton megismert tényekből következtetek arra, hogy ellopták. Annak tudásához ellenben, hogy a 23 prímszám, nem szükséges tapasztalat. (Természetesen ezt egyesek a tapasztalatból tanulják meg: a matektanár veri a fejükbe. Ettől azonban ez a tiszta észből származik, ti. felismeréséhez nincs okvetlenül szükség a tapasztalatra.)

Az ókorban az volt az uralkodó álláspont, hogy a tapasztalat csak banális köznapi, ráadásul megbízhatatlan ismereteket nyújt, a tudományos ismeret pedig az észből származik. Aztán a 17. századtól kezdve a tiszta ész területe zsugorodni kezdett, és azóta is egyre zsugorodik. Mára a tiszta ész bajnokai legfeljebb a matematikát, a logikát, a filozófia és az erkölcs bizonyos kérdéseit próbálják megőrizni maguknak, de azok is ostrom alatt állnak. Nem is igen lehet példát mondani olyan kijelentésre, amely vitán felül a tiszta észből származik. Sokak szerint, azt is, hogy a 23 prímszám, végső soron a tapasztalatból tudjuk. Ami a természettudományt illeti, ott vége a háborúnak: a természettudományos ismeret tapasztalati ismeret.

galilei_2.jpgEgy apró gond azért van: a gondolatkísérletek. A gondolatkísérletek elég ritkák – leginkább csak az olyan radikális újítók folyamodnak hozzájuk, mint Galilei, Newton vagy Einstein, ők sem túl gyakran. Mármost egyes gondolatkísérletek, úgy tűnik, tisztán az ész segítségével tárnak fel valamit a természetről. Lássunk egy ilyet.

Arisztotelész szerint a nehéz testek gyorsabban esnek, mint a könnyűek. Galilei ezzel szemben így érvel: vegyünk egy nehéz és egy könnyű testet, mondjuk egy ágyúgolyót és egy labdát. Arisztotelész szerint az ágyúgolyó gyorsabban fog esni a labdánál. De mi van, ha összekötjük őket? Gyorsabban fog-e esni a labdával összekötözött ágyúgolyó a szólóban eső ágyúgolyónál? Egyfelől igen: mivel a labda+ágyúgolyó nehezebb az ágyúgolyónál, gyorsabban fog esni. Másfelől azonban nem: a labda lassabban esik az ágyúgolyónál, így ha összekötjük vele, lassítani fogja annak esését, így a labda+ágyúgolyó lassabban esik majd az önmagában eső ágyúgolyónál. Tehát: ha Arisztotelésznek igaza van, a labda+ágyúgolyó gyorsabban is esik az ágyúgolyónál, meg lassabban is esik. De ez ellentmondás. Tehát Arisztotelész téved. Következésképp a nehéz és a könnyű testek egyforma sebességgel esnek.

galilei1.jpg

Amit Galilei ilyen módon bebizonyít, nem valamiféle logikai vagy fogalmi igazság, hanem egy természettudományos kijelentés. A gondolatkísérlet során nem támaszkodik semmilyen új adatra, nem is korábban megszerzett adatokból von le új következtetést, de még csak nem is egy korábbi elméletet igazít hozzá a rendelkezésre áll adatokhoz.

Hát akkor nem az történik, hogy a tapasztalattól függetlenül, egyedül az észre támaszkodva tár fel valamit a természetről? Lehet, hogy átestünk a ló másik oldalára? Hogy egyes természeti törvényszerűségek igenis megismerhetők egyedül a tiszta észre hagyatkozva? Hogy Platón és társai mégsem tévedtek akkorát?

 James Robert Brown nyomán

stevin_1.jpg

Címkék: tudomány gyorsulás racionalizmus szabadesés Galilei gondolatkísérelet

6 komment

parfit1.jpgA hatvanas évek óta tudjuk, hogy a kérgestest (corpus callosum) átvágásával egymástól elválasztott agyféltekék olykor úgy viselkednek, mintha külön személyek vagy én-ek tartoznának hozzájuk. A bal agyféltekének pirosat mutatnak, a jobbnak kéket, majd megkérik az illetőt, hogy írja le milyen színt lát; a bal félteke által vezérelt jobb kezével pirosat, a jobb félteke által vezérelt bal kezével kéket ír. Egy pácienssel előfordult az is, hogy az egyik kezével át akarta ölelni a feleségét, míg a másikkal távol igyekezett tartani magától.

Azt is tudjuk, hogy egyetlen agyféltekével is lehet élni. Egy időben az epilepszia igen durva eseteit az egyik félteke eltávolításával kezelték, bár ehhez csak végső esetben folyamodtak, s akkor is inkább csak gyerekeknél, akiknek idegrendszere plasztikusabb és így könnyebben visszanyerik a kieső funkciókat.

Akkor most vegyünk egy esetet, amely kicsit sci-fi, de nem nagyon az. Albert, Béla és Csaba testvérek. Albert és Béla valamilyen súlyos agyi rendellenességben szenvednek, ami hamarosan halálukat okozná. Csaba agyának semmi baja, de egy súlyos autóbaleset következtében menthetetlenné válik. Ezért a sebészek Csaba bal agyféltekéjét Albert, jobb agyféltekéjét Béla koponyájába ültetik be. Így ahelyett, hogy mindhárman meghalnának, ketten életben maradnak. De ki is?

Albert és Béla nyilván nem. A két túlélő Csaba emlékeivel rendelkezik, s bár sokat tud Albert és Béla életéről, azokra nem úgy tekint, mint a saját életére. Ha el kell mesélniük élettörténetüket, Csaba életéről fognak mesélni.

Ezen túlmenően azonban nehéz megmondani, hogyan kellene az esetről számot adnunk. A következő lehetőségeink vannak.

  1. Valójában egy személy marad meg, Csaba, akinek történetesen két teste van. Ez ütközik azzal, hogy a személyeket testek alapján szoktuk számolni, no meg azzal is, hogy a kéttestű Csaba két külön életet él.
  2. Csabából mindig is kettő volt, az egyik a jobb, a másik a bal agyféltekéhez kötődött, csak éppen korábban egy testen és egy életen osztoztak. Ez némileg arra emlékeztet, amikor a sziámi ikreket elválasztják egymástól. De ha ezt az opciót választjuk, miért ne állíthatnánk azt, hogy benned is két személy van?
  3. A műtét előtt egy személy volt, Csaba, a műtét után két személyünk van, az egyik Albert, a másik Béla testében. Ekkor azonban a műtét előtti személy, Csaba, nem azonos egyik életben maradóval sem, hiszen a személyes azonosságot tranzitívnek gondoljuk. Ez azt jelenti, ha én azonos vagyok azzal, aki ennek a blognak az októberi posztját írta, s aki az októberi posztot írta azonos azzal, aki a szeptemberi posztot írta, akkor én azonos vagyok azzal, aki a szeptemberi posztot írta. De ha ez így van, akkor a személyes azonosság valójában nem is fontos. A súlyosan sérült Csaba nyilván azért megy bele a műtétbe, hogy ami igazán fontos belőle, az megmaradjon. De ennek a megmaradásához elég a pszichológiai folytonosság, hogy legyen valaki, akinek ugyanazok az emlékei, ugyanazon tervek megvalósításán dolgozik, ugyanúgy viszonyul más emberekhez, stb. A pszichológiai folytonosság pedig a személy megszűntével is fennmaradhat.

parfit2.jpg

Hogyan kellene az esetről gondolkodnunk? Te mit gondolsz?

Derek Parfit (†2017. január 1.) nyomán

Címkék: túlélés személyes azonosság Parfit

9 komment

Egy reggel becsengetnek hozzád, s látogatód az Eternal Bliss Inc. munkatársaként mutatkozik be.experience_machine_1.jpg Azzal kezdi, hogy pár évvel ezelőtt részt vettél egy neurofiziológiai kísérletben, mely az Élménygép megalkotására irányult, s jutalmul rákerült a neved azok listájára, akik között kisorsolnak valakit a gép ingyenes, élethossziglan tartó használatára. Nos, éppen te lettél a szerencsés nyertes. Ha már nem emlékeznél, a gép a valóság tökéletes illúzióját kelti. Ha kibámulsz az ablakon, autók jönnek-mennek, lassan besötétedik, aztán hajnalodik, a napok hosszabbodnak, majd rövidülnek. A gép az illúziót mindig hozzáigazítja cselekedeteidhez. Ha például cukrot raksz a kávéba, érzed kezedben az izmok mozgását, ahogy a kávét kavarod, látod a kávé örvénylését, s ha megkóstolod, édesebbnek találod. De nem is az az igazán érdekes, hogy a gép által generált élmények életszerűek, hanem hogy az általad érzékelt valóságot a gép úgy alakítja, hogy igazodjon vágyaidhoz. A sör hideg lesz, a leves meleg. A főnököd nem lesz kíméletlen hajcsár; sőt, hamarosan te leszel a főnök. Ha vakrandira mész, a partnered nagyon is a kedvedre való lesz, és te is be fogsz jönni neki.

experience_machine_2.jpg

Amiatt sem kell aggódnod, hogy bele fogsz fásulni a sok kellemes élménybe, mert a gép alkalmanként kellemetlenségekben is fog részesíteni, bár csak olyan mértékben, ami szükséges ahhoz, hogy továbbra is intenzíven örülni tudjál a jó dolgoknak. Szóval olykor meleg lesz a sör, de amikor igazán hidegre vágysz, hideg lesz. És ami fontos, a gép nem valamilyen generikus, one size fits all boldogságot kínál, hanem személyre szabott boldogságot. Érzékeli, hogy milyen dolgoknak örülsz, és személyre szabott élményeket szállít. Ha a lemondás és önfeláldozás az, amitől igazán jól érzed magad, akkor bőven lesz alkalmad áldozatot hozni. Természetesen az a gondolat sem fog gyötörni, hogy ez mind csak illúzió: a gépnek ugyanis van egy okos kis memóriamódosító programja, ezért úgy fogsz majd emlékezni, hogy visszautasítottad a lehetőséget. Ami pedig a barátaidat illeti, ők nem fognak eltűnni az életedből, hiszen emlékeid alapján a gép felépíti őket. Te ugyan eltűnsz az ő életükből, de ha szeretnek, meg fogják érteni, hogy neked jobb így.

Nos, nyájas olvasó, te elfogadnád az ajánlatot?

Hogy jól megfontolhasd, tekintsd ugyanezt időben visszafelé! Szerencsés embernek mondhatod magad: barátok, szerelmek, munka, minden szuper; a fájdalom ritka és elviselhető. Aztán becsengetnek hozzád, s közlik, hogy az elmúlt éveket az Élménygépre kötve töltötted. Kiderült azonban, hogy tévedésből kötöttek rá a gépre, s most felkínálják a lehetőséget, hogy lekapcsoljanak róla, már ha akarod.

Sajnálnád, ha kiderülne, hogy eddig a gépen voltál?

Robert Nozick nyomán

7 komment

Bár már jó ideje nem vetítik a mozik, azértlois_lane.jpg biztosan emlékszel Superman és Lois Lane történetére. Lois Lane a Daily Planet vagány és tehetséges riporternője, aki napközben együtt dolgozik egy Clark Kent nevezetű újságíróval. Lois Lane úgy gondolja, hogy

(1) Clark Kent meglehetősen unalmas.

Csakhogy

(2) Clark Kent azonos Supermannel.

Az azonosságra vonatkozó legalapvetőbb logikai szabály szerint, ha két dolog azonos egymással, akkor ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek. (Ha Géza azonos a portással és Géza kopasz, akkor a portás kopasz.) Így (1)-ből és (2)-ből logikailag következik, hogy  

(3) Superman meglehetősen unalmas.

Lois Lane azonban cseppet sem fogadja el (3)-at, sőt nagyon is odavan Supermanért. Lois nem azért utasítja el (3)-at, mert képtelen elemi következtetések levonására, vagy hogy éppenséggel az unalmas fickókhoz vonzódik, hanem, mert nem tudja (2)-t. Eddig rendben is volnánk.

De ha jobban belegondolunk, nem is olyan könnyű megérteni, hogy miféle tudás az, aminek Lois Lane híján van. Az olyan kijelentések, hogy

(4) Superman azonos Supermannel

(5) Clark Kent azonos Clark Kenttel

tautológiák, amelyeknek semmi információtartalmuk nincs. Ezeket Lois Lane természetesen tudja.

superman.jpg(2) azonban nem tautológia, van információtartalma. De miben áll (2) információtöbblete (4)-hez vagy (5)-höz képest?

Első látásra talán azt gondolnánk, hogy (2) valójában azt fejezi ki, hogy a „Clark Kent” és a „Superman” kifejezések ugyanazt jelentik. Csakhogy ahhoz, hogy Lois Lane rájöjjön (2)-re nem a szavak jelentését kell vizsgálnia, hanem Clark Kent és Superman viselkedését. (Hogy a csudában van az, hogy amikor Clark Kenttel vagyok, és bajba kerülök, Clark mindig eltűnik, és egy pillanattal később már érkezik is Superman, hogy szétrúgja a rosszfiúk hátsóját?) Vagy hogy másik példát mondjunk: ahhoz, hogy megtudjuk, hogy

(6) 35 = 243,

nem a szavak jelentését kell vizsgálnunk, hanem számolnunk kell. Vagy ahhoz, hogy az ókoriak rájöjjenek, hogy

(7) Hespherus = Phosphorus

az égboltot kellett fürkészniük, nem a szótárat. Ahhoz, hogy (2)-t, (6)-ot vagy (7)-et tudjuk, nem elég a szavak jelentését ismernünk, mert személyekkel, számokkal illetve égitestekkel kapcsolatos, úgymond tárgyi tudást fejeznek ki.

De miben áll ez a bizonyos tárgyi tudás? Abban, hogy egy konkrét valaki (nevezzük akár Clark Kentnek, akár Supermannek) azonos önmagával? De ezt (4) és (5) is kifejezi!

Akkor hát mi is az, amit Lois Lane nem tud? Mi is az az információ, amit (2) kifejez, de (4) és (5) nem?

Nagyon nagy a baj! Superman, segíts!!!

Gottlob Frege nyomán

8 komment

russell_weston.jpgRussell Eugene Weston, Jr. 1998. július 24-én megkísérelt betörni a Fehér Házba, és megölt két rendőrt. Tettét azzal indokolta, hogy le akarta állítani a Rubin Műholdrendszert, amelyet elmondása szerint ő maga fejlesztett ki, amikor a NASA-nál dolgozott. A műholdrendszer azonban, amely képes visszafordítani az időt, a kannibálok kezébe került, akik minden idők legpusztítóbb járványát akarták rászabadítani az emberiségre, így nem volt választása: be kellett hatolnia a Fehér Házba, kerül, amibe kerül.

Dr. Fritz Klein, aki Auschwitz és Bergen-Belsenfritz_klein.jpg tábori orvosa volt, arra a kérdésre, hogy tevékenységet hogyan egyezteti össze a hippokratészi esküvel, ezt válaszolta: „A hippokratészi eskü arra kötelez, hogy az üszkösödő vakbelet az emberi testből kimetsszem. A zsidók az emberiség üszkösödő vakbele. Ezért metszem ki őket.”

Westont, akit már korábban paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, nem állították bíróság elé, és azóta is elmegyógyintézetben van, míg Kleint felakasztották. Ebben az esetben a jogi felelősség összhangban van az erkölcsi felelősséggel: az elmebetegnek nincs erkölcsi felelőssége, a náci orvosnak van.

A náci orvost nem menti fel a felelősség alól, hogy nézetei döbbenetesen tévesek. Való igaz, hogy a tévedés bizonyos esetekben mentesít a felelősség alól. Ha a boltban frissen vásárolt, nem lejárt szavatosságú paradicsomlé történetesen mérgezett, és te megmérgezed vele a családod, akkor gyötörhet ugyan az önvád, de nem vagy felelős, hiszen nem tudtad, hogy mérgezett. Honnan a csudából tudhattad volna? De ha a paradicsomlé azért mérgező, mert rég lejárt a szavatossága, akkor bizony felelős vagy. Miért nem nézted meg a dátumot? E két példa azt mutatja, hogy különbség van vétkes és vétlen tévedés között, és csak a vétlen tévedés mentesít az erkölcsi felelősség alól. Ez meg is magyarázza, mi a különbség az elmebeteg és a náci orvos között. Weston vétlen, mert elmebetegsége miatt képtelen volt racionálisan gondolkodni. A náci orvosnak nincsen ilyen mentsége.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Azt, hogy mit hiszünk, csak közvetve befolyásolhatjuk, ti. azáltal, hogy milyen információkat szerzünk be, s hogy ezeket milyen alaposan mérlegeljük. Ha a lejárt szavatosságú paradicsomlével megmérgezed a családot, akkor azért róható fel neked a tévedés, mert nem szereztél meg egy releváns és könnyen hozzáférhető információt. Csak rajtad állt, hogy megnézed-e a szavatossági időt, és simán megnézhetted volna. Hiteink tartalmát azonban nem befolyásolhatjuk közvetlenül: nem tudjuk azt hinni, amit akarunk. Mondjuk egymillió eurót ígérek neked, ha elhiszed, hogy a Holdon vagy. De hiába akarnád ezt hinni. Akárhogy is próbálod, nem fog menni.

A kérdés a náci orvos esetében az, miért is vétkes a tévedéséért. Nem könnyű felmutatni olyanfajta mulasztást, mint amikor nem nézed meg a szavatossági időt. Nyilvánvalóan szembehelyezkedett az erkölcsi hagyománnyal. De valamilyen hagyománnyal szembehelyezkedni önmagában nem ismeretelméleti vétség. Vitathatatlan, hogy figyelmen kívül hagyta sokak véleményét. De ez sem ismeretelméleti vétség. (Gondolj bele: mindnyájan elutasítunk egy sor hagyományt, és semmibe veszünk sok véleményt.) Egyáltalán nem világos, hogy bármilyen ismeretelméleti vétket elkövetett volna. De ha egyszer nem vétkes a tévedésért, amely tetteit motiválja, akkor nem terheli erkölcsi felelősség sem.

De hát igenis terheli! Akkor hogy is van ez? Na, mit gondolsz?

William Alston és Neil Levy nyomán

 

8 komment

Lehet-e hinni Istenben elégséges bizonyítékok nélkül? Hajlamosak lennének rávágni, hogy nem: bizonyítékok nélkül semmiben sem szabad hinni, sem Istenben, sem abban, hogy nyersz a lottón. De biztos, hogy ez az ismeretelméleti elv helyes?

Vegyünk egy gátlásos kamaszt, aki első randevújára készül, és a lány nagyon tetszik neki. Semmiféle bizonyítéka nincs arra nézve, hogy a randi jól fog sikerülni. Rosszul teszi, ha mégis azt hiszi? Nem! Ha ezt hiszi, felszabadultabban fog viselkedni, s így sokkal valószínűbb, hogy a randi tényleg jól fog sikerülni.

A dolgot nézhetjük így. Adott egy kijelentés és a tagadása, s ebben a pillanatban még egyiket sem hiszed. A kérdés nyitott számodra. Nem azért, mert még nem gondolkodtál el rajta, hanem mert nincsenek perdöntő bizonyítékaid egyik lehetőség mellett sem. Mármost hiteink kialakításánál két dologra kell törekednünk: ne higgyük azt, ami hamis és higgyük azt, ami igaz. Az az elv, hogy semmit ne higgyünk elégséges bizonyíték nélkül, biztos recept a hamisság elkerülésére, de követésének az az ára, hogy esetleg nem hiszünk bizonyos igazságokat. Ilyenkor mérlegelnünk kell, hogy mi jelent nagyobb veszélyt, ha hamisságot hiszünk, vagy ha elmulasztjuk az igazat hinni. A gátlásos kamasz helyesen dönt, ha bevállalja a hamisság kockázatát, mert a kockázatot ellensúlyozza a sikeres randi reménye.

Az Istenben való hit azért némileg más tészta: a randi sikerében való hit hozzájárulhat a randi sikeréhez, de az Istenben való hit hajszállal sem növeli annak a valószínűségét, hogy Isten létezik.

will_to_believe.jpgAkkor vegyünk egy másik példát. Rendes állásod van, de megtalál az egyszer az életben adódó nagy lehetőség: a munka, amire mindig is vágytál. Sajnos nem tudod, fog-e menni. Simán lehetséges, hogy a próbaidő után lapátra tesznek, s akkor ott állsz majd állás nélkül. És muszáj döntened: ha vacillálsz, más kapja meg. Csak akkor érdemes felmondanod, és bevállalni az álommelót, ha azt hiszed, hogy menni fog. Érdemes elhinned ezt? Ebben a helyzetben fel kell mérned a kockázatokat. Mi a veszélyesebb: ha tévesen hiszed azt, hogy bejön az álommeló, vagy ha nem hiszed ezt, holott bejönne, vagyis ha elmulasztod elhinni az igazat? Ebben esetben nem feltétlenül hiba elégséges bizonyíték nélkül azt hinni, hogy bejön. Neked kell elvégezned a kockázatelemzést, és dönthetsz úgy, hogy megéri bevállalni a tévedés kockázatát az igazság reményében.

Ez azt sugallja, hogy amennyiben

  • nyitott kérdésről van szó, vagyis a két lehetőség egyformán hihetőnek tűnik számodra,
  • a döntés fontos: nagyon sok múlik azon, hogy mit hiszel,
  • rá vagy kényszerítve a választásra: nem várhatsz amíg olyan bizonyítékokra teszel szert, amelyek eldöntik a kérdést,

akkor nem ésszerűtlen elégséges bizonyítékok hiányában hinned valamit.

Ezek a feltételek pedig az Istenben való hit esetében is fennállnak annak a számára, aki nem meggyőződéses ateista. (Az ateista számára a kérdés nem nyitott.) Ennélfogva nem ésszerűtlen Istenben hinni, még ha létezése mellett nincs is elégséges bizonyíték. Már amennyiben helyes ez a gondolatmenet. De vajon helyes-e? Na, mit gondolsz?

 William James nyomán

Címkék: hit ateizmus kockázatelemzés vallásos hit William James will to believe

14 komment

Mari zseniális tudós, aki valamilyen különös okból egész életét egy fekete-fehér szobában töltötte. Fehér tányérból, fekete evőeszközökkel szürke ételeket evett, fekete-fehér filmeket nézett, még a számítógépének a monitorja sem színes. Mari kutatási területe a neurofiziológia, közelebbről, ironikus módon, a színek észlelése. lab2-convertimage.jpgMivel az interneten keresztül gond nélkül kommunikál kollégáival, nincs híján sem adatoknak, sem szakirodalomnak, s idővel mindent feltár a színek észleléséről, amely tág értelemben fizikai tudásnak lenne tekinthető. Tudja, hogy milyen hullámhosszú elektromágneses sugárzást érzékelnek az emberek színként, milyen hullámhossz milyen színnek felel meg, hogy milyen receptorsejtek vannak a szemben, s azok milyen hullámhosszakra érzékenyek, hogy hogyan jut el a receptorsejtektől az információ a látókéregbe, hogy pontosan milyen mechanizmusok révén alakul ki az a benyomás, amelyek révén az emberek a látott színekről nyilatkoznak, stb.

Miután mindent megtudott a színérzékelésről, ami fizikai, kiengedik a fekete-fehér szobából. Mi történik, amikor először pillant meg valami színeset, mondjuk egy paradicsomot? paradicsom.jpgNyilván nagyon elcsodálkozik, de számunkra ennél érdekesebb az, hogy minden bizonnyal megtanul valamit újat. Most már tudja, milyen is pirosat látni. Azt természetesen eddig is tudta, hogy a paradicsom piros, mint ahogy azt is, hogy milyen neurofiziológiai jellemzőkkel írható le, aki pirosat lát. De ha valóban megtanult valami újat, akkor ez a tudás nem valami fizikaira vonatkozik, hiszen feltételeztük, hogy birtokában van a színérzékeléssel kapcsolatos teljes fizikai tudásnak. A fizikai leírásból ezek szerint valami kimaradt. Annak az állapotnak, amelyben valaki pirosat lát, nem csak fizikai jellemzői vannak, hanem nem-fizikai jellemzői is. Amiből az következik, hogy vannak nem-fizikai tulajdonságok.

Hogy félre ne értsük: az a tulajdonság, amelyről Mari tudomást szerzett, nem abban az értelemben nem-fizikai, hogy vizsgálata nem tartozik a fizika kutatási területéhez. Ez utóbbi értelemben a dinoszauruszok sem fizikaiak, hiszen a fizika szakosoknak nincs olyan tantárgya, hogy a Kvantumdinoszaurisztika alapjai. A pirosat látás azon jellemzője, melyről Mari a szobából kilépve tudást szerzett, abban az értelemben nem-fizikai, hogy nem fejezhető ki még a legbonyolultabb fizikai leírással sem. Valami olyasmi, ami fizikailag nem ragadható meg, és ezért a dolgok másmilyen rendjébe tartozik. Vagyis, ha az érv helyes, van valami a szó szigorú értelmében nem fizikai. De biztosan helyes az érv? Na, mit gondolsz?

 Frank Jackson nyomán

464 komment