Az "igazság" valóban csak egy szó, amit az emberek szubjektív megnyilvánulásai töltenek meg tartalommal. Az "igazság" az mindig valakinek, vagy valakiknek a meggyőződésén, vagy tapasztalatok, illetve tényekre hivatkozó, vagy támaszkodó ismeretének szóbeli kifejezése és amely szó, egyúttal egy szubjektív fogalom.
Mert (leegyszerűsítve) az én igazságom a mások által képviselt saját megfogalmazott igazságukkal szemben hazugság és fordítva.
És mégis, az egyetemeken az oktatók az igazság szót használják és a hallgatók ezt fogadják el.
Erdei Árpád az ELTE prof.emeritusa "Mi az igazság" című tankönyvének egyik fejezetében egy olyan idézet van közzé téve, amely az "igazság" fogalmát (véleményem szerint) a lehető legjobban írja le:
„Az igazság pedig oly tünemény, melyet meglelni lankadatlan törekszünk, s ha elérheténk, kinek-kinek más színben mutatja magát.
Van, ki fényesen tündöklő királyleányt lát, s annak szépsége elragadja; más ugyanazont rút szipirtyónak találja, s kívánja, maradott volna örökké ösmeretlen. Megint más megnyugszik avval, mit lele, tudván, ki az igazságot szorgosan kutatván törekvése jutalmát elnyeri. A meglelt igazság, légyen bár orcája sokféle, soha nem csalfa, de mindig csak egy.”

(3) helyett ezt mondanám: bármely p mondatra, ha a pápa állítja, hogy p, akkor p.
(4) helyett ezt mondanám: Bármely p mondatból következik, minden olyan q mondat, ahol q mondat logikai formája ez: ’x vagy nem-x’.
Viszont vannak nehezebb esetek is. Kettőt mondok.
-----------------
1. Az irodalomtörténészek többsége azt gondolja, hogy Petőfi Sándor valahol Segesvár közelében nyugszik egy tömegsírban. Mások ezt vitatják, szerintük a költő, nem Segesvár közelében fekszik egy tömegsírban. Ha megtalálnák a sírját, eldőlne a vita, de mostanáig nem találták meg. Mi van, ha soha nem fogják megtalálni Petőfi végső nyughelyét? Mi volna a helyzet, ha megbizonyosodnánk, hogy a csontok szétszóródtak, sehol nincs eltemetve a költő? Mi van, ha valaki bebizonyítja, hogy ama sírhely megtalálhatatlan? Még ekkor is teljes bizonyossággal hihet valaki abban, hogy a Költő vagy Segesvár mellett van eltemetve, vagy nem, harmadik eset nem lehetséges. Mi van, ha valaki ezzel szemben azt állítja: amíg nincs bebizonyítva, hogy hol nyugszik Petőfi, addig a nyughelyére vonatkozó állítás értelmetlen? Mit hozhatunk föl ez ellen úgy, hogy nem használjuk az igazság fogalmát?
2. A matematikusok többsége azt gondolja, hogy bármely kettőnél nagyobb páros számra van két olyan prímszám, melyek összegével azonos. S bár sok részeredmény van, teljesen általános bizonyítása a mai napig nincs annak, hogy bármely kettőnél nagyobb páros számra van két olyan prímszám, melyek összegével azonos. A bizonyítással egyenértékű volna, ha valaki megcáfolná, hogy van olyan kettőnél nagyobb páros szám, amely semelyik két prímszám összegével nem azonos. Mi van, ha soha senki nem talál általános bizonyítást erre a kérdésre, amit Golbach sejtésnek neveznek? Mi van, ha valaki megdöbbentő módon azt bizonyítja be, hogy nincs bizonyítása a sejtésnek, soha senki nem fog ilyet találni? Még ebben az estben is hiheti valaki azt, hogy vagy bármely kettőnél nagyobb páros számra van két olyan prímszám, melyek összegével azonos a páros szám, vagy ennek tagadásaként, van olyan kettőnél nagyobb páros szám, amely semelyik két prímszám összegével nem azonos: vagy az egyik, vagy a másik. Mit mondhat, ha megkérdezik, mivel támaszthatja alá ezt a hitét? Ezt mondhatja: az igaz mondatok száma nagyobb, mint a bizonyítható mondatok száma. Ez a gondolat szerintem új ismeret, és szerintem ebben a gondolatban már kiküszöbölhetetlenül szerepel az igazság fogalma, míg az előzőekben csupán hasznos segédeszköz.

Azt tudni kell (az olvasóknak), hogy ez blog nem feltétlenül az írója véleményét közli egy adott témában, hanem sokkal inkább egy-egy filozófiai probléma leírását, úgy ahogy azt (a problémát, és nem a megoldást) valaki más kitalálta. Ennek megfelelően ezek nem állásfoglalások, hanem olyan filozófiai "rejtvények", amelyek az adott probléma megoldására kérdeznek rá.
Ezt csak azért mondom, mert innentől akkor (talán) nem a blog íróját illeti a feddés, a probléma bizonyos részleteinek rossz, hibás leírásáért - hanem ugye annak az eredeti kitalálóját.
Ilyen hibás dolog itt, az utolsó előtti-előtti példák, és annak magyarázatai.

Ugye, itt arról volna szó, hogy az "igazság" fogalma, az egy olyasvalami tulajdonság-e, mint pl. a "kék", vagy nem tulajdonság. De erről szerintem úgy, és akkor lehetne értelmesen beszélgetni, ha először a köznapi szóhasználatnál pontosabban definiálnánk a "tulajdonság" fogalmát. Mert ugye, a beszélgetés ezen a szintén, ez kb. úgy megy, hogy ha akarom, tulajdonság, ha akarom nem az, mindenki az aktuális hasfájása alapján dönti ezt el.
Mindenesetre, a fent említett példák ettől függetlenül sem jó példák ennek eldöntésére. Hiszen már a megfogalmazásuk is rossz. Helyesen így szólnának: (5a) Igaz, hogy a szilva kék, (5b) Igaz, hogy a zafír kék. Hiszen egészen eme példákig arról szólt a blogposzt, hogy mi a szerepe, jelentése az "igaz", szónak. És akkor az ezt vizsgáló példa-állítások feléből kihagyják azt (a szót). Viszont, ha nincsenek kihagyva, akkor úgy már pontosan lehet hasonlítani egymáshoz a mondatokat, "egyenlő alapon". (Persze, tudjuk, hogy a mondatok jelentése az "igaz" szó nélkül is ugyanaz, mint vele, így
a kihagyása zavaró, és irreleváns.

Úgy pedig (ha beleírjuk az "igaz"-t) azt látjuk, hogy a korrigált (5a) logikailag, és értelmileg pontosan ugyanolyan jellegű állítás, mint a többi.
És hát mit állítanak ezek a mondatok? Egy alanyról állítanak valamely tulajdonságot. Vagyis kapcsolnak hozzá azt. A szilvához, és a zafírhoz a "kéket", a Lajoshoz a "lustát", és a Kingához a "tündérszépet". Tulajdonságok ezek? Igen. Szólnak ezek a mondatok arról, ill. kérdés itt az, hogy az "igaz" szó lenne tulajdonság? Nem szólnak. Tehát ez a példa rossz példa volt.

Ugye, itt igazából azt kellene megmondani, vagyis definiálni, hogy mi a fene is az az "igazság" (hiszen ezt kérdezi a blogposzt). Most erre már csak a rövidített verziót tudom mondani, a hsz. terj-korlát miatt: az igazság, az az objektív jelenségek, történések, tulajdonságok, állapotok helyes leírása. Attól helyes, hogy jól, pontosan, ellentmondásmentesen, informatívan, stb. írja le azt a dolgot. És hogy "tulajdonság"-e, az ehhez képest tökmindegy. A szó köznapi értelmében nem az, a tulajdonságokon mást értünk, és az igazság szót máshogy szoktuk használni (ugye, egy-egy fogalom jelentése részben a használata is). Tehát összefoglalóan az mondható itt, hogy az igazság, az a fogalmak összezavarásának kiküszöbölése miatt inkább ne tulajdonság legyen, hanem mondjuk egy állapot, vagy egy helyzet, aminek van egy megjelenése, ami egy leírás, vagyis egy állítás, egy mondat. Ennek a mondatnak lehet igazságértéke (amennyiben tényállításra referál), és akkor az lehet igaz, vagy hamis.
És persze - reagálva a blogposzt szövegére - ez nagyon fontos dolog. Mármint az igazság tudása. Gyakorlatilag élet-halál kérdés - ha nem is minden helyzetben, és pillanatban. De a filozófiában fontos tudni, hogy "mi az az igazság", ha ebben a kérdésben a régmúltban Jesua Ha-Nocri, és Pilátus nem is tudott megegyezni.

@Dokus: "Az "igazság" valóban csak egy szó, amit az emberek szubjektív megnyilvánulásai töltenek meg tartalommal. Az "igazság" az mindig valakinek, vagy valakiknek a meggyőződésén, vagy tapasztalatok, illetve tényekre hivatkozó, vagy támaszkodó ismeretének szóbeli kifejezése és amely szó, egyúttal egy szubjektív fogalom."

Érvényes megközelítése az igazság fogalmának az, amit írsz (pl. Prótagorasz homo mensura tétele, vagy Nietzsche perspektivizmusa), ugyanakkor van ebben mégis valami közönséges (a szónak pejoratív, köznapi értelmében), valami laposan konvencionális. Azt mondani, hogy az igazság szubjektív: triviálisnak, sekélyesnek hat. Megkockáztatom: afilozofikus. Ha komolyan vesszük az igazság fogalmának megragadását (jelentsen az bármit is), ahhoz azért komolyabb erőfeszítésekre van szükség.

Erdei Árpád meghatározása szép, költői, talán "igaz" is, de azért lehetne vitatkozni vele.

Az igazság filozófiai fogalmáról klassz összefoglalót nyújt a vonatkozó wikipedia cikk:

hu.wikipedia.org/wiki/Igazs%C3%A1g_(filoz%C3%B3fia)

Csatlakozom ipartelephez: a poszt valóban hibás módon közelít az igazsághoz. Más szóval: több sebből is vérzik a gondolatmenet. Nemcsak azért, mert tulajdonságot rendel az alanyhoz (predikátum), és ennyiben változó "valamiről" beszélünk, amely természetszerűleg nem önazonos, nem változatlan, nem valami szubsztanciális.

Szívesen kitérnék a különböző igazságelméletekre, de álljon itt az érdeklődőknek egy kiváló és rövid összefoglaló:

mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexffc7.html?option=com_tanelem&id_tanelem=473&tip=0

E helyütt a saját filozófiai meggyőződésem adom közre: az igazság bizony "szent", ami azt jelenti, amit klasszikus értelemben jelent: annak leírását, megragadását, ami a(z objektív) valóság (jelentsen ez bármit is). Ebbe a(z objektív) valóságba természetesen beletartozik a szubjetumunk a maga teljes megismerő apparátusával (Kant, Schopenhauer), ahogyan az is, hogy bárminemű fellelt igazság (akár partikuláris, akár univerzális ezen igazság) illuzórikus.

Szándékosan nem írom azt, hogy az így fellelt igazság csakis szavakkal ragadható meg, és nem azért, amiért egyes posztmodern szélhámosok, a dekonstrukció szemfényvesztő antihősei állítanak az állítólagos "nyelvi fordulat" után (amely nyelvi fordulatot a magam részéről nem ismerek el, hamisnak, művinek, filozófiatörténeti skandalumnak tartok), hanem azért, mert az igazság, különösen ha az valamilyen ontológiai természetű igazság, nemcsak diszkurzíve, induktív vagy deduktív módon, logikailag érhető el, s még csak nem is feltétlen fenomenológiai úton, szubtilis introspekció révén, hanem mert az igazság át is élhető (tipikusan valamilyen spontán vagy procedurális misztikus élmény folytán, vagy valamilyen pszichedelikus szer használata segítségével is. És akkor még nem beszéltem a művészetnek a szerepéről, amely a nem artikulálható igazságok szférájába képes beavatni az érzékeny, fogékony szemlélőt, műélvezőt.

A posztmodern, poszt-strukturalista igazságok ugyan nem feltétlen hamisak, de csak olyan mértékben (mélységben) igazak, amilyen mértékben (mélységben) jogos egyáltalán igaz filozófiaként tekinteni ezen 20. és 21. századi gondolati irányzatokra: erős fenntartásokkal, korlátozásokkal, orrbefogva.

Az igazsághoz, mint fentebb céloztam, több út vezet: introspekció, logika, kontempláció, meditáció stb. Lehet szavak, mondatok útján közreadni a fellelt igazságot, de nem szabad elfelejteni az intuíció szerepét sem (utalnék itt Pascal: Gondolatok c. könyvének első oldalaira, ahol a szerző különbséget tesz az érvelés, a ráció, a geometriai jellegű tudás és az intuíció ereje, szerepe és fontossága között).

De mindaz, amit írtam fentebb, voltaképp mellékes, zárójelezhető, még akkor is, ha (szívfájdalom) a legszebb filozófiai hagyományt zárójelezem ezzel az aktussal. Ugyanis a tény mégiscsak az, hogy térben és időben véges lények vagyunk, akik a végtelen igazságokat, a valóság szerkezetét fürkésszük. Ám minden kétséget kizáróan azt állítani, hogy megtaláltunk bármi ilyet - önellentmondás volna. Mert ehhez - ahogyan ezt már évek óta gyakran említem e blogon - nem emberi, hanem "isteni" perspektívára lenne szükség, egy olyan nézőpont felvételére, amely nézőpont nem felvehető. Így hát megmaradunk az egyes filozófiai hiteknél. Egyesek Kantnál, mások Hume-nál vagy Pascalnál, megint mások Derridánál. Én megmaradok leginkább Schopenhauernél.

Ha esetleg át is élünk pillanatokra (vagy akár tartósan) egy olyan kitüntetett, fantasztikus élményt, amely élmény révén tisztán ráeszmélhetünk,
beláthatunk bizonyos végső igazságokat (pl. mert buddhista értelemben megvilágosodunk, vagy átélünk valamilyen misztikus tapasztalatot), _szigorúan logikai értelemben_ akkor sem lépünk ki a filozófiai hit szférájából. Ahogyan lehetetlen az, hogy önmagunkat a hajunknál fogva húzzuk ki a gödörből, úgy lehetetlen az is, hogy véges lényekként az apodiktikus igazságra való törekvés igényével verifikáljunk valamilyen végső, univerzális igazságot (különösen létigazságot).

@FMR: Mint hozzászólásomban leírtam ez egy idézet Erdei Árpád könyvéből és nem Erdei Árpád meghatározása.
A könyvben idézett levél bevezetője egészen pontosan így szól:
"A Nemzetes Chobánky Kálmán uramnak címzett, 1863. március havában, Debrecenben keltezett levelet írója, Peretsényi Nóránth Gerzson, bizalmas cselédje útján juttatta el a nemzetes úrhoz, aki rokona volt.
Ebben olvashatók a következő sorok:"
Erdei Árpáddal az "igazság" értelmezéséről természetesen beszélgettünk és álláspontunk annak köznapi életben való értelmezésében azonos, így a Te álláspontoddal is, ezért nem gondolom, hogy az idézetek keletkezésének -most már teljes- ismeretében Erdei Árpáddal szükséges volna vitatkozni.
Ám, ha jól belegondolunk és csak filozófiai értelemben az "igazság" értelmezésében, meg kell jegyezzem, hogy a szubjektum abban rejlik, hogy az én igazságom a velem szemben álló oldal igazságával szemben már hazugságnak minősül és fordítva. Ez egészen addig így van, ameddig valamelyikünk "igazságát" megdönthetetlen tények nem támasztják alá, más szóval bizonyítást nem nyer és amely tények előkerülésének időtartama sok esetben hosszú időt vehet igénybe. Amennyiben ez az állapot létrejön és az igazság a valósággal párhuzamossá válik, akkor lehet ki mondani azt, hogy "ez az igazság".
És ezt igazolja az idézett levél utolsó sora:
"A meglelt igazság, légyen bár orcája sokféle, soha nem csalfa, de mindig csak egy.".
A levél keletkezése időpontjának ismeretében a megfogalmazás valóban költői. És ezzel nem lehet vitatkozni.
És végül, vannak szakmák, ahol használatos az "igazság" szó, azonban ez a valóság tényekkel alátámasztott feltárásával és a valóságtól eltérő dolgok tényekkel történő kizárásával válik végül igazsággá.
Ez kellene hogy vezéreljen minden PhD-t és bárkit, aki az állam valamely törvényalkalmazási területén szorgoskodik. Sajna ez igen nehéz dolog, mert a politika ugyan nem, de a politikusok ezt a területet is megkísérlik befolyásuk alá vonni.

Ha a szigorú logikai megfontolásokat félretéve nézzük a dolgot, akkor az "Igaz, hogy Lajos lusta." mondat egy olyan kontextusban, ahol a "Lajos lusta?" kérdés megválaszolása is a tárgyalás része, az előbbi mondatban lévő "Lajos lusta" kifejezés a kérdésre való referencia (mivel beszédben nem számozzuk meg az állításokat, kérdéseket, hogy aztán a számukkal hivatkozzunk rájuk később).

Az igazság az, hogy a filozófia nem tud választ adni a nagy kérdésekre, de rendkívül színvonalasan mond csődöt. Igazság az, hogy valójában nem a filozófia nem tud választ adni, mert a filozófia az egy fogalom, és a fogalmak nem szoktak semmilyen módon csődöt mondani. Igazság az, hogy az igazság megismeréséhez illene tudni a (végső) valóságot, vagy tudni ennek a nemlétezését. Igazság, hogy az Igazság majd megtalál, ha akar. Na jó, ez már nem igazság. Ellenben én vélelmezem ;)