HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

Egy reggel becsengetnek hozzád, s látogatód az Eternal Bliss Inc. munkatársaként mutatkozik be.experience_machine_1.jpg Azzal kezdi, hogy pár évvel ezelőtt részt vettél egy neurofiziológiai kísérletben, mely az Élménygép megalkotására irányult, s jutalmul rákerült a neved azok listájára, akik között kisorsolnak valakit a gép ingyenes, élethossziglan tartó használatára. Nos, éppen te lettél a szerencsés nyertes. Ha már nem emlékeznél, a gép a valóság tökéletes illúzióját kelti. Ha kibámulsz az ablakon, autók jönnek-mennek, lassan besötétedik, aztán hajnalodik, a napok hosszabbodnak, majd rövidülnek. A gép az illúziót mindig hozzáigazítja cselekedeteidhez. Ha például cukrot raksz a kávéba, érzed kezedben az izmok mozgását, ahogy a kávét kavarod, látod a kávé örvénylését, s ha megkóstolod, édesebbnek találod. De nem is az az igazán érdekes, hogy a gép által generált élmények életszerűek, hanem hogy az általad érzékelt valóságot a gép úgy alakítja, hogy igazodjon vágyaidhoz. A sör hideg lesz, a leves meleg. A főnököd nem lesz kíméletlen hajcsár; sőt, hamarosan te leszel a főnök. Ha vakrandira mész, a partnered nagyon is a kedvedre való lesz, és te is be fogsz jönni neki.

experience_machine_2.jpg

Amiatt sem kell aggódnod, hogy bele fogsz fásulni a sok kellemes élménybe, mert a gép alkalmanként kellemetlenségekben is fog részesíteni, bár csak olyan mértékben, ami szükséges ahhoz, hogy továbbra is intenzíven örülni tudjál a jó dolgoknak. Szóval olykor meleg lesz a sör, de amikor igazán hidegre vágysz, hideg lesz. És ami fontos, a gép nem valamilyen generikus, one size fits all boldogságot kínál, hanem személyre szabott boldogságot. Érzékeli, hogy milyen dolgoknak örülsz, és személyre szabott élményeket szállít. Ha a lemondás és önfeláldozás az, amitől igazán jól érzed magad, akkor bőven lesz alkalmad áldozatot hozni. Természetesen az a gondolat sem fog gyötörni, hogy ez mind csak illúzió: a gépnek ugyanis van egy okos kis memóriamódosító programja, ezért úgy fogsz majd emlékezni, hogy visszautasítottad a lehetőséget. Ami pedig a barátaidat illeti, ők nem fognak eltűnni az életedből, hiszen emlékeid alapján a gép felépíti őket. Te ugyan eltűnsz az ő életükből, de ha szeretnek, meg fogják érteni, hogy neked jobb így.

Nos, nyájas olvasó, te elfogadnád az ajánlatot?

Hogy jól megfontolhasd, tekintsd ugyanezt időben visszafelé! Szerencsés embernek mondhatod magad: barátok, szerelmek, munka, minden szuper; a fájdalom ritka és elviselhető. Aztán becsengetnek hozzád, s közlik, hogy az elmúlt éveket az Élménygépre kötve töltötted. Kiderült azonban, hogy tévedésből kötöttek rá a gépre, s most felkínálják a lehetőséget, hogy lekapcsoljanak róla, már ha akarod.

Sajnálnád, ha kiderülne, hogy eddig a gépen voltál?

Robert Nozick nyomán

7 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

FMR 2016.11.25. 09:57:06

Robert Nozick felvetése nagyon érdekes felvetés, habár nem igazán jelent érdemi nóvumot. A probléma ötvözi Hilary Putnam: Agyak a tartályban címmel megjelent gondolatkísérletében (epa.oszk.hu/00100/00186/00008/1putnam.htm) megjelenő problematikát a Mátrix-trilógia elején megjelenő morális-egzisztenciális dilemmával.

Független attól, hogy a kérdés magát az olvasót szólítja meg, a válasz csakis szubjektív lehet. Ha létezik "intim" filozófiai kérdés, akkor ez az, hiszen a válasz attól függ, hogy ki-ki milyennek tapasztalja személyes életét és/vagy a(z emberi) életet általában is, önmagában. A válasz tehát attól függ, hogy a válaszadó tulajdonít-e akármilyen immanens értéket saját és/vagy az általában vett emberi létezésnek vagy sem. Egy intim kérdésre következésképp nyilván csakis intim, személyes válasz adható.

Két premisszából indulnék ki, mindkettőt ún. "életfilozófusok" mondtak.

1. "Az élet sivár dolog, úgy döntöttem, azzal töltöm el, hogy gondolkodom róla" (Schopenhauer)

2. "...a létezés és a világ csakis esztétikai jelenségként nyeri el örök igazolását” (Nietzsche)

***

A posztot két részre bontanám, és külön-külön is érdemes megvizsgálni ezeket, mert a rájuk adható válasz önmagukban is egy-egy filozófiai belátás, elemzés függvénye. Az első részben arra válaszolok, hogy vállalnék-e egy ilyen világot. A második részben meg azon morfondírozom, hogy e döntésemet befolyásolná-e az, ha tudom, hogy bármikor is lekapcsolhatnak erről a gépről.

1. Tegyük fel, hogy az Élménygépet nem kapcsolják ki, hanem fennhagyják a fejemen. Az Élménygép így továbbra is megteremti azt a személyes, külön bejáratú, összkomfortos világot, ahol még egy szúnyogcsípés fájdalmait sem kell elszenvedni. Ennek a világnak a "jósága" - pontosabban fogalmazva: kívánatossága - elsősorban abban áll, ha jól értem, hogy _érzékileg_ elégíti ki a vágyakat, miközben száműzi a morális rosszat, elejét veszi lelki-szellemi szenvedésnek. Egyfajta vágyakkal szinkronban lévő, fluid, a permanens Flow élményét nyújtó világot konstituál ez az Élménygép. A kérdés csak az, hogy az emberi boldogságnak szükséges és elégséges feltétele-e az, ha jobbára mindig kielégülnek az érzékek. A válaszom: nyilván nem. De mi az emberi boldogság? Az az artikulálhatatlan, intenzív, orgiasztikus, kitartott eufória, amit mondjuk leginkább a kemény drogokkal lehet előidézni? Itt ugye nem erről van szó. Vagy az a boldogság, amit a saját vágyaim által, az Élménygép segítségével teremtett, tükörként funkcionáló világ képes érzékileg nyújtani? Elég lenne a szenvedésmentes élet? És egy ilyen világban hol a helye, mi az ontológiai státusza például a katarzis fenoménjének? Mit tud nyújtani a művészet, a szellemi vagy lelki öröm egy ilyen világban? Elképzelhető-e egyáltalán ilyen? A válaszok kétségesek. Mégis, számomra minden súlyos ár megfizetése mellett is vonzónak tűnik egy ilyen világ. A sok negatív, lassan pusztító élményről, tapasztalatról való lemondás sokkal kecsegtetőbb számomra annál, mintsem hogy ne vállaljam tiszta tudattal mindazt a perspektívát, amit egy ilyen világ nyújtani képes, még akkor is, ha bizonyos - elsősorban szellemi - jellegű örömökről le kell eztán mondanom. Az Élménygép nélküli világ talmi, mulandó, illuzórikus, és egy ilyen világ örömei, bánatai is szükségszerűen ilyenek. Sivár a világ, igen, és nem tudni semmiféle "isteni" igazságosságról vagy racionális-teleologikus rendezőelvről, ami érdemek, erények szerint regulálja a világ, az élet folyását. Nem, az Élménygép nélküli valóságban túl sok a szenvedés és a fájdalom, én pedig a magam részéről nem akarnék tovább egy büszke Püthagorasz lenni. Inkább egy jelenben élő, félig tudatosan, félig öntudatlanul önbecsapó Meursault, mint Camus Boldog halál c. novellájában. A világ illúzió, de ha lenne lehetőség egy vágy-alapú világ illúziójának általam vezérelt, mégis öntudatlan megteremtésére, akkor ez számomra nagyon is szimpatikus.

2. Az Élménygép generálta világ egy konstituált világ, ami csak akkor jelenthet vonzó alternatív valóságot, ha az ebbe való belépés egyirányú. Egy kvázi Mennyország nem csábító akkor, ha megvan rá az esély, hogy onnan kiebrudalhatnak.

Ha kezdetektől fogva TUDOM, hogy később BÁRMIKOR megvan rá az esély arra, hogy lekapcsolhassanak az Élménygépről (akár eljön ez a pillanat az életemben - ami ugyanúgy véges az Élménygéppel, mint anélkül), akkor ugye az ismert valósággal való konfrontációt kockáztatom, vagyis azt, hogy a pszeudo-Mennyországból visszazuhantam Hádészba. Egy ilyen élmény alighanem feldolgozhatatlan lenne ép elmével és lélekkel. Egy ilyen törésnek még az esélyét is kizárnám. Nem megkerülve a kérdést:

"Sajnálnád, ha kiderülne, hogy eddig a gépen voltál?"

Igen. Három, egymással valamelyest összefüggő okból is. Egyrészt mert véget ért az álom-az-álomban. Egy olyan világ megtapasztalása szakadt meg, amely világban érdemes volt élni, még akkor is, ha az egész a kezdettől fogva merő önámítás, hazugság volt.

Folyt. köv.

FMR 2016.11.25. 10:01:30

Nem megkerülve a kérdést:

"Sajnálnád, ha kiderülne, hogy eddig a gépen voltál?"

Igen. Három, egymással valamelyest összefüggő okból is.

Egyrészt mert véget ért az álom-az-álomban. Egy olyan világ megtapasztalása szakadt meg, amely világban érdemes volt élni, még akkor is, ha az egész a kezdettől fogva merő önámítás, hazugság volt.

Másrészt azért sajnálnám a dolgot, mert - ahogy írtam - gyarló, gyenge módon el akarom kerülni azt a megsemmisítő érzést, ami a két világ megtapasztalásának konfrontációjából ered. Egy ilyen tapasztalat végleg eltiporná a személyiségem, végleg kikezdené azt, hogy ki (vagy mi) voltam és vagyok valójában.

Harmadrészt pedig azért sajnálnám a dolgot, az Élménygép nélküli világ átélése, megtapasztalása minden bizonnyal még elkeserítőbb lenne, mint az Élménygép használata előtt.

FMR 2016.11.25. 10:13:23

*** JAVÍTÁS ***

"Nem, az Élménygép nélküli valóságban túl sok a szenvedés és a fájdalom, én pedig a magam részéről nem akarnék tovább egy büszke Püthagorasz lenni."

Természetesen nem Pütharoraszt akartam írni, hanem a leláncolt Prométheuszra gondoltam, de írhattam volna még inkább Sziszüphoszt.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.11.25. 10:25:24

Az ide vonatkozó kérdés egyszerűbben megfogalmazva ez:
Ha választhatnál a mostani (feltételezzük, hogy) valódi világ, és egy jó élményekkel teli (legalábbis a mostaninál jobb - mert ha nem garantált a jobb, akkor nincs miért a mesterséges világba menekülni) mesterséges világ között, akkor melyiket választanád? (Az ilyen világ legpontosabb irodalmi leírása a Herbert W Franke nevű sci-fi író Orchideák Bolygója c. regényében van.)

Erre a kérdésre az emberek nyilvánvalóan kétféleképpen válaszolnának. Egy részük szeretne bemenekülni egy mesterséges jó világba, más részük meg nem. És a válaszaik esetlegesek lennének, azokat nem annyira racionális meggondolások, hanem leginkább a pillanatnyi kedvük, lelkiállapotuk határozná meg. Ez a dolog pszichoszociális oldala.

Akkor innentől most az a filozófiai kérdés, hogy mik lehetnek az ide vonatkozó racionális megfontolások.

Először is, nehéz nem gondolni a dolog reális technikai-technológiai oldalára. Egy ilyen mesterséges világ létrehozása, fenntartása rendkívül fejlett technkát igényel. Azt valakiknek ki kell fejleszteni, és karban tartani. Akkor máris hogy néz ki a dolog? A népesség két részre oszlik. Az álomvilágban élőkre, akikre a való világban élők felügyelnek. Ez máris csökkenti kicsit az álomvilág vonzerejét.
Vagy próbáljunk most ettől teljesen elvonatkoztatni, és csak az absztrakt lényeggel foglalkozni? Hogy melyik a jobb, a valós, vagy a képzetes világ?

Ugye, mint tudjuk, vannak olyan szubjektív idealista nézetek is, hogy ez a mi világunk sem valódi, ez is csak képzelt világ, esetleg mi is csak "agyak vagyunk egy tartályban", vagy bitek halmaza egy óriási kozmosz-számítógép memóriájában. Elvileg (logikailag) ez is lehetséges, csak hát...

A probléma, illetve az ütközés, vagy a dilemma itt azt hiszem, hogy nem is a kétfajta világ közti választásban van, hanem - legalábbis nálam - ez ennél alapvetőbb. Ha úgy tetszik, világnézeti, ismeretelméleti, és kicsit morális "szintű" is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy mi most nem egy valós, igazi, (véres, karcos, koszos, és gyönyörű, finom, ízes) világban élünk. Ha ebben bizonytalan lennék, vagy azt hinném, hogy ez egy virtuális világ, akkor persze azt mondanám, hogy oké, akkor legyen, mehet a menet, és a virtuális világom legyen a lehető legjobb, egyszer élünk, stb. Azonban sajnos ebben a virtuális marhaságban nagyon nem hiszek. Így pedig azt mondom, hogy oké, menjen a menet, és ez a világ legyen a lehető legjobb, mindenkinek, és nekem is (ez a morális része ugye). Vagyis egyszerűen "elhárítom" magamtól a kérdést, mint teljesen igazolatlan hülyeséget (pont olyan, mint az isten-fogalma), nincs értelme azzal foglalkoznom, hogy egy ilyen legkevésbé sem valószínű, és semennyire nem igazolt világban mit szeretnék.

szemet 2016.11.25. 15:01:18

Egyetértek, hogy a válasz maximálisan szubjektív. Ha sokan alapból nemet is mondanának rá, de ez leginkább csak annyit jelent hogy jó/elfogadható életük van - valószínűleg minden embert meg lehetne törni annyira hogy ne vágyjon több "valóságra".

Más:

Kicsit pocsékolásnak tartom, hogy úgy éljek egy ilyen biztosítottan jó szándékú világban hogy nem is tudok róla! :)

Ha a régi beidegződések vezetnek és magam vigyázok a boldogságomra az jár némi lemondással: pl. ezentúl nem kell félbehagynom a csokitorta evést, hisz a "világ" tudja hogy szomorú lennék ha elhíznék :) Hogy egy banális példát említsek. De persze általában is bátrabb, vállalkozóbb, lazább, külső világbeli mércével "felelőtlenebb" (itt persze nem számítana annak, hisz a felelősség a világra hárul) életet lehetne vezetni, ha nem magamnak kéne vigyáznom magamra. ;)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.11.25. 21:03:24

Az valószínű azért, hogy ha az alanyok tudják, hogy a világuk nem valódi, hogy az élményeiket csak mesterségesen kapják, akkor az csökkenteni fogja a boldogságukat. Ha már mesterséges világ, és élmények, akkor legalább tűnjön teljesen valódinak. Az embernek nem elég maga a primer élmény, a teljes élvezethez kell annak tudása, vagy hite is, hogy az élmény igazi. Még akkor is, ha a mesterségesen keltett élmény pontosan olyan, mint a természetes. Márpedig ugye, itt most arról beszélünk, hogy ezek egyformák, megkülönböztethetetlenek.

Ezért lenne zavaró a két világ közti átjárás, ki-be mászkálás. Ha bent az ember nem is tudná, hogy most éppen bent van, de előtte tudná, hogy bent lesz, és akkor ez az előzetes tudás lehat akár annyira lelombozó is, hogy már nem is akarna bemenni.

Persze, valóban komoly dilemma lehet ez. Ha az ember csak a saját énjét, világát, élményeit nézné, akkor mondhatná azt, hogy pincér, a lehető legjobb világ, legnagyobb élmények rendelnek, aztán szevasz világ, engem se láttok többet. Csakhogy milyen ember, milyen valódi világban mondaná ezt? Egyrészt nagyon nehéz elvonatkoztatni a technikai feltételektől, körülményektől, környezettől, másrészt - bármilyen furcsán is hangozhat ez a mai egoista világban - a mások iránti felelősségtől. Az a helyes, ha úgy cselekszünk egyénileg, hogy a cselekvésünk mintája mások számára is követhető, követendő legyen. Ha viszont mindenki elvonul egy virtuális élményvilágba, akkor az az emberiség végét jelenti. Az lehet, hogy halhatatlanul (mint az Orchideák bolygójában) fognak úszkálni a végtelenségig egy tartályban, habzsolva az élvezeteket, de minden másnak vége, ami addig az embert jelentette. Erre azért nehéz nem gondolni, és nehéz - akár egyénileg is - ennek az ódiumát magunkra vállalni.
Tehát ezzel az is járna, hogy az ember valamiféleképpen feladja önmagát, feladja a jövőt.

Mi a boldogság foka, mértéke, mennyisége? Egy oktalan állat mennyire boldog, amikor boldog? Az emberhez képest mennyire az? Melyek azok a tényezők, amelyek meghatározzák a boldogság mennyiségét? És mi a plafonja a boldogságnak? Minden élőlénynek más- más a plafonja? Jó, de hogy mérjük, és hasonlítsuk össze? Elméletben persze... Ha most hirtelen belecsöppennénk egy disznó testébe, aki éppen megkapta a finom moslékot, és szürcsöli azt a vályúból... Emberi ésszel, és felfogással az mekkora örömérzet lenne? Nyilván nem túl nagy. És akkor tovább felfelé a kozmikus intelligencia-mezőn...
Az ember (ha addig nem tesz keresztbe önmagának) halhatatlan lesz (konkrétan, fizikailag). És ha nem menekül be egy virtuális élményvalóságba. Az emberiség előtt beláthatatlan távlatok vannak. Ha ezt is tudjuk, akkor is megéri virtuális valóságba menekülni? Beérni a disznóóllal, a moslékkal, amikor egyszer majd egész galaxisokat pörgetünk a tengelyüknél...

Fodor Balázs 2017.01.06. 07:30:31

Ha beveszek egy fájdalomcsillapítót, akkor ugyanezt csinálom, csak még kezdetleges és szelektív formában.