HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

russell_weston.jpgRussell Eugene Weston, Jr. 1998. július 24-én megkísérelt betörni a Fehér Házba, és megölt két rendőrt. Tettét azzal indokolta, hogy le akarta állítani a Rubin Műholdrendszert, amelyet elmondása szerint ő maga fejlesztett ki, amikor a NASA-nál dolgozott. A műholdrendszer azonban, amely képes visszafordítani az időt, a kannibálok kezébe került, akik minden idők legpusztítóbb járványát akarták rászabadítani az emberiségre, így nem volt választása: be kellett hatolnia a Fehér Házba, kerül, amibe kerül.

Dr. Fritz Klein, aki Auschwitz és Bergen-Belsenfritz_klein.jpg tábori orvosa volt, arra a kérdésre, hogy tevékenységet hogyan egyezteti össze a hippokratészi esküvel, ezt válaszolta: „A hippokratészi eskü arra kötelez, hogy az üszkösödő vakbelet az emberi testből kimetsszem. A zsidók az emberiség üszkösödő vakbele. Ezért metszem ki őket.”

Westont, akit már korábban paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, nem állították bíróság elé, és azóta is elmegyógyintézetben van, míg Kleint felakasztották. Ebben az esetben a jogi felelősség összhangban van az erkölcsi felelősséggel: az elmebetegnek nincs erkölcsi felelőssége, a náci orvosnak van.

A náci orvost nem menti fel a felelősség alól, hogy nézetei döbbenetesen tévesek. Való igaz, hogy a tévedés bizonyos esetekben mentesít a felelősség alól. Ha a boltban frissen vásárolt, nem lejárt szavatosságú paradicsomlé történetesen mérgezett, és te megmérgezed vele a családod, akkor gyötörhet ugyan az önvád, de nem vagy felelős, hiszen nem tudtad, hogy mérgezett. Honnan a csudából tudhattad volna? De ha a paradicsomlé azért mérgező, mert rég lejárt a szavatossága, akkor bizony felelős vagy. Miért nem nézted meg a dátumot? E két példa azt mutatja, hogy különbség van vétkes és vétlen tévedés között, és csak a vétlen tévedés mentesít az erkölcsi felelősség alól. Ez meg is magyarázza, mi a különbség az elmebeteg és a náci orvos között. Weston vétlen, mert elmebetegsége miatt képtelen volt racionálisan gondolkodni. A náci orvosnak nincsen ilyen mentsége.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Azt, hogy mit hiszünk, csak közvetve befolyásolhatjuk, ti. azáltal, hogy milyen információkat szerzünk be, s hogy ezeket milyen alaposan mérlegeljük. Ha a lejárt szavatosságú paradicsomlével megmérgezed a családot, akkor azért róható fel neked a tévedés, mert nem szereztél meg egy releváns és könnyen hozzáférhető információt. Csak rajtad állt, hogy megnézed-e a szavatossági időt, és simán megnézhetted volna. Hiteink tartalmát azonban nem befolyásolhatjuk közvetlenül: nem tudjuk azt hinni, amit akarunk. Mondjuk egymillió eurót ígérek neked, ha elhiszed, hogy a Holdon vagy. De hiába akarnád ezt hinni. Akárhogy is próbálod, nem fog menni.

A kérdés a náci orvos esetében az, miért is vétkes a tévedéséért. Nem könnyű felmutatni olyanfajta mulasztást, mint amikor nem nézed meg a szavatossági időt. Nyilvánvalóan szembehelyezkedett az erkölcsi hagyománnyal. De valamilyen hagyománnyal szembehelyezkedni önmagában nem ismeretelméleti vétség. Vitathatatlan, hogy figyelmen kívül hagyta sokak véleményét. De ez sem ismeretelméleti vétség. (Gondolj bele: mindnyájan elutasítunk egy sor hagyományt, és semmibe veszünk sok véleményt.) Egyáltalán nem világos, hogy bármilyen ismeretelméleti vétket elkövetett volna. De ha egyszer nem vétkes a tévedésért, amely tetteit motiválja, akkor nem terheli erkölcsi felelősség sem.

De hát igenis terheli! Akkor hogy is van ez? Na, mit gondolsz?

William Alston és Neil Levy nyomán

 

8 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.09.24. 13:41:48

Szerintem a paradoxon azért merül fel, mert az erkölcsi hagyományt relativizálod, az erkölcsi felelősséget meg nem. Az orvos az alapján az erkölcs alapján lett elítélve, amivel szembehelyezkedett, a megítélése nyilván attól függ, hogy te mit tartasz erkölcsösnek. És a jelenlegi közmegegyezés szerint nem erkölcstelen azt hinni, hogy a paradicsomlé nem járt le, hogy a műholdrendszer visszafordítja az időt, azt viszont igen, hogy bizonyos népek kiirtandók. (Másrészt pedig az első kettő objektíve igazolható dolgok, nyilván ha ténylegesen tömeggyilkos eszközök lettek volna a műholdak, aligha ítélte volna el bárki is az akciót, ellenben az orvos döntése kizárólag erkölcsi alapú volt.)

Zoltán Árpád Zselicky 2016.09.24. 19:38:15

Nekem úgy tűnik, elcsúsznak a példák a címben foglalt kérdéshez képest. Nem szerencsés összemosni a hitet, annak tárgyát és azt a tettet, aminek motivációjául szolgál.
A hit nem feltétlenül fanatikus. Ma is számtalan olyan ember hiszi a zsidókról, amit Klein, aki nem emelt kezet egyikükre sem, és merem remélni, nem is fog. Esetükben ugyanis nincs szó fanatizmusról, bár amit hisznek ugyanaz, mint ami nem is régen rengeteg ember halálához vagy máig tartó szenvedéséhez vezetett. Amiben hisznek eltélhető, ahogyan hisznek nem.

Zoltán Árpád Zselicky 2016.09.24. 19:44:18

@Zoltán Árpád Zselicky: Már amennyiben nincs semmiféle követkkezménye.

Akszakal (törölt) 2016.09.25. 23:32:04

Úgy érzem, a felsorolt esetekben biztosan tudunk ítélkezni a közmegegyezésre való hivatkozással. De vegyük azt a példát, hogy egyes szülők nem engedik beoltani a gyereküket bizonyos fertőző betegségek ellen, mert meggyőződésük,hogy az káros a gyerek egészségére. Mi legyen? A szakirodalom a kutató orvos számára nyilvánvalóan bizonyítja az oltás hasznosságát. Az interneten olvasott egyes írások alapján a szülő úgy tudja, hogy az oltás káros, és maga is fel tud sorolni néhány olyan esetet, amikor az orvostudomány tévedett. Joga van-e a társadalomnak figyelmen kívül hagyni az eltérő véleményt, és kényszeríteni a védőoltásra a szülők akarata ellenére a gyereket?
Én harminc évvel ezelőtt összevesztem egy fogorvossal,mert ő amalgámmal akarta tömni a gyerekem fogát. Én úgy tanultam az egyetemen (vegyész vagyok) hogy a higany mérgező, és az amalgámból, ha lassan is, de beoldódik a higany a szervezetbe. Az orvos azt tanulta az egyetemen, hogy az amalgám tömés tartósabb mint az akkor alkalmazott fehér tömések voltak. Ma már senki sem töm amalgámmal, de joga volt-e az akkori fogorvosnak figyelmen kívül hagyni egy nyilvánvalóan laikus véleményt?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.09.30. 12:30:02

Tetszik nekem ez az "ismeretelméleti vétség" kifejezés (télleg). Ez magyarosabban mondva a tényszerű tévedést jelenti. Vagyis azt, hogy nincs igaza, téved, hamis dolgot állít.
Na most, a fent említett két eset mindegyikében van ilyen tévedés. Az elsőben az, hogy azt hiszi, hogy a nem létező műholdrendszer a kannibálok kezére kerülhet, stb. A másodikban az, hogy a náci orvos azt hiszi, hogy a zsidók így meg úgy kártékonyak.
A különbség a két tévedés között azok összetettségében van. Az első egy egyszerű tévedés, amelyről könnyű belátni, hogy hamis. (Nem dolgozott a NASA-nál, félnótások otthon a teakonyhában nem fejlesztenek ki műholdrendszereket, nincsenek kannibálok -legalábbis igen kevés, és igen eldugott tájakon -, stb.) Egyből látszik rajta, hogy bolondság az egész. Pontosan emiatt az "egyből látszik" miatt gondolja a hatóság is azt erről az emberről, hogy nem normális.
Viszont a másik eset tévhitvilága bonyolultabb. nem kell visszamenni a történelmi időkbe, a zsidókról még ma is egészen sok ember gondol ilyeneket. Ez részben azért lehetséges (amellett, hogy ezek ostoba emberek), mert ez nem néhány egyszerű tényhez kapcsolódik, hanem egy összetettebb hiedelemvilághoz. Amely világ egyes elemei még igazak is: vannak zsidók, van zsidó vallás, van országuk, tehát bizonyos értelemben, és területeken mások voltak, és elkülönültek - ahogy ez egyébként minden más népcsoportról, vallásról is elmondható. De most nekem itt nem az a célom, hogy az antiszemitizmus okait elemezzem. A lényeg az, hogy az ilyen összetett hiedelemvilágoknak sokkal nehezebb belátni az igazságát, mint az egyszerűeknek.
Ebből viszont az is következik, hogy az egyszerű, ezért nyilvánvaló hülyeségekkel szemben, ezek sokkal népszerűbbek, elfogadottabbak. Most egy analógiát mondok. Itt van a vallás (minden vallás), amely nyilvánvaló tévedés, tényszerű értelemben is, és főleg úgy. Mégis, teljesen elfogadott, olyannyira, hogy az emberiség túlnyomóan nagyobb része vallásos. Semmilyen intellektuális bizalmatlanság nem éri azokat, akik vallásosak, holott ugye, éppen hogy levizsgáztak ebből a szempontból.

Tehát - azt magyarázom itt, hogy - az ismeretelméleti vétségeknek fokozatai vannak. Aszerint, hogy milyen összetettek azok, milyen könnyű elkövetni őket, és milyen könnyű vagy nehéz felfedni a tévedést.
Így a társadalom is nagyjából eszerint, ez alapján kezeli őket. Az egyszerű, és könnyen belátható hülyeségekkel operáló embert bolondnak tartja - és éppen emiatt, meg sem bünteti, hiszen nem tehet róla, hogy bolond, vagyis ilyen súlyos, egyértelmű tévhitei vannak.
A kicsit összetettebb tévhitekben hívő emberre viszont már nem mondja, hogy bolond. Őt felelősnek tartja a tévhitéért. Részben azért is persze, mert az antiszemitizmus gyilkos tévhit, és ha elszabadul, akkor tudjuk mi történik. Részben meg azért, mert az elterjedt tévhitek követőire már kínos lenne azt mondani, hogy ők bolondok, őrültek, hiszen akkor az emberiség nagyobb részét őrültnek kellene nyilvánítani.
És vannak aztán a teljesen elfogadott tévhitek, mint amilyen a vallás. Ezek követői semmilyen intellektuális hátrányban nem részesülnek, sőt inkább megbecsülésben, a tiszteletreméltó tevékenységük miatt. Holott ismeretelméletileg ugyanúgy tévednek, mint az a bolond, aki azt hitte, hogy a műholdjai a kannibálok kezére kerülnek.

Tehát ez a dolog ismeretelméleti oldala. Az állításoknak mindig van egy, a tényekre vonatkozó, azoktól szól ó része is, és ezeket lehet ilyen szempontból vizsgálni.

És van két másik része is a dolognak. Az egyik a morális kérdés, a másik ennek a pragmatikus következménye. Hogyan érdemes, célszerű kezelni ezeket az eseteket. Amelyek ugye intellektuális, és faktuális értelemben egyformán tévedések, hibák, de pszichoszociális szempontból, és a hagyomány szerint egészen más megítélések alá esnek. (Nem kezelhetjük úgy az emberiség vallásos részét, mint a műholdrendszert képzelgő bolondot, mert annak sokkal több káros következménye lenne, mint haszna.)

Így tehát praktikusan, nagyon pragmatikusan ki kell találni, hogy a "fő cél" érdekében (hogy mi az? az emberiség, és az egyes ember minél nagyobb jóléte, boldogsága), mi a legcélszerűbb kezelési mód. Ezt pedig nem csak az elmélet, hanem csak a gyakorlati visszacsatolás tudja megmutatni.

Tehát itt nem is az a legfontosabb kérdés, hogy "vétkesek"-e ezek az emberek. Intellektuálisan mindegyik hibás, hiszen tévednek, az biztos. Az a kérdés, hogy az emberiség jóléte érdekében hogyan érdemes ezeket a különböző összetettségű, és elterjedtségű eseteket kezelni. Ezt pedig a hideg racionális pragmatika mutatja meg.

FMR 2016.10.18. 22:12:26

Sok részigazságot elmondtak előttem, amit én is gondolok, mégis, alapvetően egyetlen új megközelítést hoznék be a William Alston és Neil Levy nyomán közzétett poszt, illetőleg a benne szereplő dilemma kapcsán.

Én úgy gondolom, hogy a két eset erkölcsi és jogi megítélésében nem elsősorban a filozófiának kell kimondania a végső szót, hanem igenis a pszichológiának. A probléma nem ismeretelméleti, hanem mindenekelőtt pszichológiai jellegű. Még ha túlzásnak is tűnhet, de a fenti írás éppen arra mutat rá (és ennyiben a tét is éppen az), hogy vajon a pszichológia tudománya "megáll-e a lábán", képes-e autonóm módon tárgyilagosan, tudományos megalapozottsággal és érvénnyel leírnia az emberi viselkedést és annak különböző elfajzásait; képes-e önmagában arra, hogy valamiképp kijelölje a demarkációs vonalat "normalitás" és "patológiás" hiedelemrendszerek ÉS/VAGY cselekvések, viselkedések között. A tét óriási és kardinális jelentőségű, hiszen épp ezen (is) alapul a fennálló igazságszolgáltatás, a joggyakorlat hitele, igazságossága stb. Minden egyéb - morális és jogi természetű - konzekvenciát az adekvát pszichológiai tényismeret határoz meg.

Szerintem a pszichológia tudománya régóta elégséges módon képes leírni és bizonyítani azt, hogy a Fehér Házba betörő férfi nem volt beszámítható, valóságérzékelése eleve és alapjaiban is torz volt (ennyiben a férfi feltétlen "áldozat"), elméje a valóságot hamis előfeltételek alapján konstituálta, így a cselekvéseinek indítéka ÉS motívumai egyaránt egy torz világkép hamis logikájába illeszkednek. Egyszóval Russell Eugene Weston patologikus mértékben fogyatékos kognitív, affektív és egyéb képességek birtokában, minden bizonnyal pszichózisban követte el tettét. Nem az a kérdés, hogy a valóság és a Russell (vagy bárki más) hiedelemrendszere között milyen a viszony (ez sem pusztán és elsősorban ismeretelméleti kérdés), hanem az, hogy létezik-e olyan általánosan elfogadható mérce, olyan örök érvényű "próbakő", amely megbízhatóan mindig és mindenkor, minden kétséget kizáróan képes eldönteni valakiről, hogy felelős-e a tetteiért vagy sem. Egy pszichológiai teszt összeállítói márpedig épp ezekkel az általam leírt ismérvekkel jellemezhető módon, tudományos igénnyel "lépnek fel". A kulcskérdés az, hogy vajon ezek a tesztek tényleg alkalmasak-e a beszámíthatóság megállapítására (és a jogi és morális értelemben vett felelősség igazolására), vagy sem. Jelen állás és legjobb tudomásom szerint úgy tudható, hogy a pszichológia tudománya képes erre.

A náci orvos gaztettei minőségileg térnek el. Hannah Arendt és mások (pl. John Kekes: A gonoszság gyökerei címmel megjelent) könyvéből tudhatjuk, hogy a náci vezérek, tisztek, orvosok stb. többségükben átlagos, józan, hétköznapi emberek voltak, nem született pszichopaták vagy skizofrének (ahogy pl. minden bizonnyal Russell Eugene Weston az utóbbi betegségben szenvedhetett). Olyan emberek, akik habár vállalhatatlan nézeteket vallottak, mégis, tetteik következményeivel teljes mértékben tisztában voltak. Ha patologikus mértékben mutatták kívülről szemlélve egy moral insanity személy megnyilvánulásait is, maguk mégis ép elméjűek voltak, hiszen épp az derült ki a Harmadik Birodalom politikai, katonai, gazdasági és más vezetőiről az elmúlt évtizedek során (legfőképp a nürnbergi per során), hogy nem annyira egy pszichózis áldozatai voltak ők, hanem többnyire engedelmes és manipulált emberek, akik "csak a parancsot követték". Mármost érdekes módon Dr. Fritz Klein nem ezzel a tipikusnak mondható frázissal érvelt, az ő indoka különösen aljas - már amennyiben beszámítható.

1. A hippokratészi eskü az egyes ember gyógyítását tűzi ki célul, függetlenül annak nemére, bőrszínére, vallására, nemi identitására.

2. Bárki, aki ezt az esküt sajátos önkénnyel átértelmezve, azt a globális emberiség vonatkoztatva, az általánosítás gyarló hibájába esve tevőlegesen, aktívan asszisztál a homo sapiens egy részének likvidálásához, az az ember által elkövethető egyik - ha épp nem a - legsúlyosabb bűnt követi el.

Bárkinek joga van a legtarthatatlanabb nézetekhez. Úgy gondolom, még ahhoz is joga van bárkinek, hogy e nézeteket széles körben hangoztassa. Ám a leghagymázasabb víziók és a belőlük eredeztethető legapróbb tettek között is szakadék tátong, és ebbe a szakadékba alapvetően a pszichológia képes bevilágítani úgy, hogy látszódjanak a határok a két terrénum között.

A náci orvos NEM az erkölcsi hagyománnyal helyezkedett szembe, nem valamiféle relatív érvényű, historikus erkölcsi maximát sértett, nem a konszenzuálisan, évszázadok során kicsiszolt jóízlést taposta meg, és szó sincs arról, hogy tette holmi "ismeretelméleti vétség" bagatell kategóriájába lehetne sorolható. A náci orvos tevékenységével az individuálisan és közösségileg egyaránt értett emberi létezést egyáltalán lehetővé tevő legalapvetőbb morális imperatívuszt szegte meg, mégpedig konzekvensen, tudatosan. Ez pedig védhetetlen, ha valaki amúgy pszichológiai értelemben beszámítható. És a kör itt be is zárul.

ULászló Puskás 2016.10.28. 21:58:00

Először is van egy háttér feltételezés, kimondatlan megegyezés, amit mindenki elfogad,
Azután vitatkozunk pszichológiai vagy jogi vagy humán alapon, és ha még elfeledkezünk is arról, amit Nietsche a Vidám tudományban fejtegetett, ti. , hogy a károsnak is van pozitív szerepe a fennmaradásban ("Még a legkárosabb ember is lehet a leghasznosabb a faj fenntartásának szempontjából; mivel önmagában vagy másokra gyakorolt hatásában megőriz, ébren tart olyan ösztönöket, amelyek nélkül az emberiség már régen elkorcsosult vagy elpuhult volna." stb...) maradunk az öntudatlan alapfeltételezésünknél (és egy filozófusnak, azért eszébe kell jusson, hogyan működik az ilyesmi), ami ez:
- Ami káros, az kiirtandó.
Mintha, egy axióma lenne. Pedig van egy erősebb axióma:
- Nem, mert, csak !
Ami pedig a valóságban történik ennek ellenére, mintha csak a vitatkozás célját szolgálná, ez persze akkor is jó mulatság, ha elfelejtjük: az erősebbnek néha tényleg igaza van ...

ZorróAszter 2016.11.11. 17:15:28

Szerintem itt összekeveredik a felelősség a hitért és a felelősség a tettért.

Az embert erkölcsi felelősség terheli azzal kapcsolatosan, amiben hisz. Hogy igyekezzen megismerni a valóságot, és elutasítani a hazugságokat.

A másik felelősség erkölcsi és büntetőjogi felelősség a tettekért.

Ez alól az mentesül, aki elmebetegsége vagy szellemi fogyatékossága miatt nem képes felmérni a tettei következményét, vagy hogy a tettéért büntetés jár.

Weston esetében nyilván ezt állapították meg, vagyis hogy elmebetegsége miatt nem vonható felelősségre büntetőjogilag. Szerintem ez egyébként kétséges. Mert a leírásból mintha az derülne ki, hogy tudatában volt annak is, hogy embert öl, és annak is, hogy ezért büntetés jár, de lehet, hogy a szakértők nem így látták.

Fritz Klein esetében is nyilván vizsgálták elmeorvosi szakértők. És ebből a szempontból büntethetőnek ítélték. Az hogy mi motiválta az mellékes. Mint ahogy ma is mellékes, ha valaki megöl valakit mert rossz embernek tartja. Persze enyhítő és súlyosbító körülményként lehet szerepe.

Az persze érdekes lenne, ha a nácik hoztak volna olyan törvényt, amely szerint meg szabad ölni zsidókat.

Mert akkor valóban csak az emberiség túlnyomó többségének a jogi igénye fenyegette volna. Így azonban a náci törvények szerint is tömeggyilkos volt, legfeljebb a náci állam azt sugallta neki, hogy nem fogják felelősségre vonni.