HTML

<div class="fb-like-box" data-href="https://www.facebook.com/pages/namitgondolszhu/245655545444485?ref=hl" data-colorscheme="dark" data-show-faces="true" data-header="true" data-stream="false" data-show-border="false"></div>

Na, mit gondolsz?

E blogban valódi filozófia problémákat mutatunk be egyszerűen, irányzatok és idegen szavak nélkül. Ha van kedved, gondolkodj el rajtuk!

Like Box

A folyóparton sétálva megpillantasz egy fuldokló kisgyereket. Nem vitás, mit kell tenned. Begázolsz a folyóba, és kimented. Ha nem így teszel, rohadt alak vagy. Ódivatúan, ám pontos fogalmazva, erkölcsi kötelességed kimenteni.

singer_1.jpgA jótékony célú adakozást legtöbben nem szoktuk kötelességnek tekinteni. Ha támogatod a szegényeket, betegeket, hátrányos helyzetűeket stb., az derék dolog, de ha nem támogatod, attól még lehetsz rendes ember. Biztos azonban, hogy helyesen gondoljuk, hogy a jótékonykodás csupán érdem, nem pedig kötelesség?

Induljunk ki abból a kérdésből, hogy miféle erkölcsi elv alapján véljük úgy, hogy a fuldokló kisgyermek kimentése kötelesség. Íme egy esélyes  jelölt:

 (E)       Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni.

Úgy tűnik, (E) nem szab ki ránk teljesíthetetlen kötelezettségeket. Ha kerekesszékes vagy, és nem tudod megmenteni a kisgyereket, ez nem kötelességed. Ha biztonsági szakértő vagy, és éppen telefonon instruálod a paksi atomerőmű munkatársait egy rendkívül súlyos válsághelyzet elhárítása érdekében, senki nem veti a szemedre, ha nem szakítod félbe a beszélgetést.

Való igaz, hogy (E) követése olykor áldozatokkal jár. Ha kimented a gyermeket, összevizezed a ruhádat, és talán jól meg is fázol. Az elv azonban nem kötelez ésszerűtlen áldozatokra. A kisgyerek labdájáért nem kell begázolnod a vízbe. Ha elveszti a labdáját, az rossz ugyan, de nem nagyon nagy rossz. És ha valami nagyon rosszról van szó, az is felment megakadályozásának kötelezettsége alól, ha ezzel komoly erkölcsi áldozatot hoznál. Mondjuk módodban áll a lebukás veszélye nélkül megmérgezni az egészségügyi minisztert, s ezzel megakadályoznád annak a törvénynek a benyújtásában, mely több száz gyógyítható beteget foszt meg a gyógyulás lehetőségétől. (E) alapján mégsem kötelességed megmérgezni a minisztert. Még egy igen nagy rossz elkerülése érdekében sem kell gyilkossá válnod. Összefoglalva, (E) ésszerűnek tűnik.

Akkor most tegyük fel, hogy moziba akarsz menni. A jegy 1500 Ft. Ha ezt odaadod egy szegénynek, akkor lehetővé teszed, hogy ennivalóhoz jusson, vagy hogy kiváltsa a gyógyszerét, stb. (E) szerint ezért kötelességed ezt a pénzt odaadni, hiszen ezt módodban áll megtenni, nem jár erkölcsi áldozattal, és valami nagyon nagy rosszat akadályozol meg vele.

OK, odaadtad – most mellékes, hogy egy koldus kezébe adtad, vagy egy jótékonysági szervezetnek juttattad el. Tehát 1500 mínusz. De te még mindig moziba akarsz menni, és pénzed is van még. singer_2.jpgÁm a jegyre szánt 1500 Ft-ot az iménti okból megint csak adakozásra kell fordítanod. Meg a következő 1500-at is. És így tovább. Most már láthatod, mire fut ki a gondolatmenet. Mindaddig adakoznod kell, amíg adakozni tudsz. Csak azután hagyhatod abba, amikor leküzdötted magad valahova a létminimum közelébe. Ráadásul, ha csakugyan így teszel, még csak nem is tekintheted magad áldott jó embernek, afféle földi szentnek, hiszen (E) alapján csupán a kötelességed teljesíted.

Ha most nem határozod el, hogy irány a létminimum, akkor az érv nem győzött meg. De mi lehet vele a baj? Vagy talán mégis inkább irány a létminimum? Na, mit gondolsz?

Peter Singer nyomán

 

Címkék: jótékonyság adakozás utilitarizmus kötelezés utiltarista Peter Singer

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.04.23. 15:09:03

Ha már ennyire szőrözve belemegyünk: a fentiek szerint az adakozásnak előfeltétele lenne, hogy az 1500 Ft valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét akadályozza meg. Tehát a koldusnak nem kell odaadnom, csak ha az éhhalál szélén áll, és ez az 1500 Ft megmenti. Ha nincs végveszélyben, akkor nem kell adnom neki, sőt, arról külön meg kéne bizonyosodnom előre, hogy a pénzt nem pl. sörre fogja költeni. De ha éppenséggel jóllakott, és a fagyhaláltól nem tudom megmenteni 1500 Ft-tal, akkor szintén nem kell adakoznom, és nyugodtan nézhetem, ahogy megfagy.
Jótékonysági szervezetnek sem kell adakoznom, mert a szabály nem tér ki arra, hogy ha ezt az 1500 Ft-ot (vagy lehet akár adó 1% is) odaadom, és még 30 ezer ember megteszi ugyanezt, akkor ki lehetne alakítani egy új hajléktalanszállót, amivel már megmenthetném a fagyhaláltól. Szóval ahogy én látom, a tételmondatban benne van az összes kifogás, hogy miért ne adakozzunk.

annamanna 2016.04.24. 05:27:11

Jót cselekedni rengeteg módon lehet. A pénzadomány a jó cselekvésének csak az egyik - és véletlenül sem a legfontosabb, leggyakoribb - módja. Sőt, a jó cselekedetek viszonylag ritka formája a pénzadomány. Annál sokkal többször lehet és kell jót tenni, minthogy valaki szimplán pénzt osztogat. Nyilván a kisgyerek kimentésekor sem pénzt dobnak be neki a folyóba.

A probléma helyesebben megfogalmazva inkább az, hogy ha az életenergiánk, időnk egy részét jótékony célokra fordítjuk, akkor az az idő, energia a mi életünkből fog hiányozni, és csak minimum energián vegetálhatunk. (Végül is az adományozott pénzt is az energiánk, időnk egy részével kerestük, tehát ha pénzt adunk másnak, akkor is tulajdonképpen az időnket és energiánkat adjuk oda neki).

A bibliai válasz erre a kérdésre az, hogy "A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül." (Péld 11,25)

Tehát, ha valamitől totál lefáradok, kimerülök, akkor nem biztos, hogy bárkit is felüdítettem. Lehet, hogy jótettnek tűnik, amit teszek, de ha abban semmi örömöt, elégedettséget nem találok, inkább szörnyen frusztrál és dühít, az nem igazi jótett, csupán szerepjáték, képmutatás.

Hogy pontosan hol a határ, mikor igazi jótett egy cselekedet (pl. pénzadomány), és mikor csupán szerepjáték, képmutatás, azt a gyakorlatban lehet megtapasztalni.

Ez utóbbi egyébként a szövegben is benne volt: "Az elv azonban nem kötelez ésszerűtlen áldozatokra."

"Ám a jegyre szánt 1500 Ft-ot az iménti okból megint csak adakozásra kell fordítanod. Meg a következő 1500-at is. És így tovább. Most már láthatod, mire fut ki a gondolatmenet. Mindaddig adakoznod kell, amíg adakozni tudsz. Csak azután hagyhatod abba, amikor leküzdötted magad valahova a létminimum közelébe. Ráadásul, ha csakugyan így teszel, még csak nem is tekintheted magad áldott jó embernek, afféle földi szentnek, hiszen (E) alapján csupán a kötelességed teljesíted."

Ebben maga az elv hibás, a lélektelen, szívtelen, szeretet nélküli, gépies kötelesség elve.

"És azt mondjátok: Ímé, mily fáradság! és ráfújtok, azt mondja a Seregeknek Ura; pedig a rablottat hozzátok, meg a sántát és betegest; ételáldozatot is hoztok, de hát kedves-é az a ti kezetekből? azt mondja az Úr.
Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között!"
(Mal. 1:13-14)

"Mária azért elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki őt elárulandó vala:
Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek?
Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.
Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt.
Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok."
(János 12:3-8)

Dr.Paradoxon 2016.04.24. 11:22:59

1. A jótékonykodás, adakozás, másokon (rászorulókon) segítés elve nagyon fontos elv, mind társadalmi, mind egyéni, belső harmóniát illető szinten.

2. Kérdés, hogy ez az elv, ez az erkölcsi, etikai alapelv pontosan hogyan is szól, mit is mond (mit kell(ene) mondania).

3. A posztban premisszaként megjelölt tartalommal az elv olyan eredményre vezet, amit - minimum - problémásnak ítélhetünk, de inkább egyenesen elfogadhatatlannak, a ló túloldalára történő átesésnek, és nem mellesleg a gyakorlatban biztosan nem érvényesülőnek.

"(E) Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni."

4. Az eredmény - nyilvánvalónak tűnő - elfogadhatatlanságát kétféleképpen oldhatjuk fel.

a) megpróbáljuk az elv egyes tartalmi elemeit akként értelmezni, hogy annak alkalmazása ne vezessen elfogadhatatlan eredményre,

b) nem fogadjuk el a kiinduló premisszát, és azt állapítjuk meg, hogy az hibás.

5. Személy szerint a b) opciót tartom a "helyes" megoldásnak, úgy gondolom, az okozza a problémát, az "lehet vele a baj?", hogy nem a posztban rögzített tartalmú erkölcsi elv alapján véljük úgy, hogy a fuldokló kisgyermek kimentése kötelesség.

6. A másokon, rászorulókon segítés (jótékonykodás, adakozás), mint a belső harmónia, boldogság, és a legnagyobb társadalmi közös jó megvalósulását segítő alapelvnek ugyanis a következő tartalmi elemekkel (is) rendelkeznie kell:
- főszabályként a önhibáján kívül rászorulókon "kell" segíteni
- a segítség alapvető formájaként halászni kell megtanítani valakit, és nem halat adni a kezébe
- saját életenergiánk (időnk, vagyonunk) csak egy meghatározott hányadát "kell" jótékonykodásra fordítanunk (és nem a teljes "létminimum" feletti részét. természetesen e fölött is segíthetünk, de ez már véleményem szerint túl van az erkölcsi alapelv által előírt "kötelező" mértéken)
- akkor "kell" segítenünk, ha rendelkezünk a szükséges készségekkel, képességekkel, eszközökkel (legyen ez úszni tudás, vagy vagyon)
- saját meglévő képességeinket, készségeinket, eszközeinket nem tehetjük ki az elvesztés, megsemmisülés túl nagy valószínűségének (különben később nem fogunk tudni segíteni, ami összességében kevesebb segítséget eredményezne),
- a rászorultság foka, mértéke (mondjuk halállal fenyegető helyzetben van valaki), azonnalisága (segítség nélül nagyon rövid időn belül bekövetkezik a halál) indokolhat - saját teljesítőképességünk határáig - speciális, fentieken felüli jótékonykodást is. Azonban ez speciális, kivételként érvényesülő kiegészítő része lehet csak az alapelvnek.

7. Persze, ettől még - elméleti síkon - úgy érezhetjük, hogy a probléma továbbra is adott (miszerint ha kimentek egy önhibáján kívül fuldoklót a folyóból, majd ahogy kijövök a vízből, összeszedem magam és továbbsétálok, ismét ott fuldoklik valaki önhibáján kívül, majd őt is kisegítem, összeszedem magam, továbbsétálok, és ott egy 3. fuldokló is, és így tovább), csak fuldokló helyett a 2., 3., 4. stb. rászoruló nem a vízben fuldoklik, hanem mondjuk az "éhségben". Azonban az elv tartalmi elemeinek "kiegészítő" része ebben segíthet, ugyanis pl. egy hajléktalannál ritkán érvényesül a rászorultság oly magas foka (pl. közvetlen halállal fenyegető helyzet) és azonnalisága, amely indokolttá tenné, erkölcsileg "előírná" a jótékonykodást.

Dr.Paradoxon 2016.04.24. 11:27:23

@Dr.Paradoxon:

7. pont utolsó mondata lemaradt:
Persze, ha az alapelv főszabálya szerinti mértékben már jótékonykodtunk. E fölött ugyanis erkölcsi kötelezettséget csak speciális helyzetek írhatnak elő.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.04.26. 22:55:31

Ugye, a fő kérdés itt az, hogy ha a következő erkölcsi elv ((E) "Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni.") helyes, sokak által elfogadott, és követett is, akkor hogyan lehet az, hogy bizonyos helyzetekben (a folyóból való kimentés) alkalmazzák, más esetekben pedig (a szegények "megmentése") nem.

Ennek a fő (és nagyon egyszerű) oka egyszerűen az, hogy az emberek mérlegelik az elvben szereplő "nagyon nagy rossz"-at. Mégpedig úgy mérlegelik, hogy a vízbefulladás veszélye (vagyis egy emberi élet közvetlen elvesztése) az nagyon nagy rossz, de az hogy az emberek életminőségét egy közvetlen beavatkozással (adakozással) növeljék valamelyest, az messze nem ugyanez a súlyossági kategória, vagyis nem előz meg egy "nagyon nagy rossz" helyzetet.

Továbbá még azt is gondolják az emberek, hogy nem csak súlyossági- hanem számossági különbség is van a nevezett esetek között. Életveszélyben lévő fuldokló ritkán van, viszont segítségre váró szegény ember milliárdszámra van. Ha az első esettel fut össze, akkor érdemben tud tenni valamit, a második eset viszont ellepi a világot, és bármit is tenne, az csak cseppben a tenger lenne. Így az esetek között a várható eredményesség is fontos különbség. Az élet megmentése nagyon nagy, súlyos eredmény. Viszont milliárdból néhány ember életminőségének pillanatnyi kis emelése az gyakorlatilag észrevehetetlen. Ráadásul az utóbbi eset mindenkor csak a saját kárára valósítható meg.

Ugye, most így az a helyzet, hogy van egy helyesnek látszó erkölcsi elv, amelynek a különböző esetekre mégis különböző ésszerű, és helyesnek látszó alkalmazásai vannak. Hogy lehet ez? Hát ez úgy lehet, hogy ez valóban csak egy általános elv, és nem tud rendelkezni a konkrétabb árnyaltabb esetekre vonatkozó eljárásokról.
Mit lehetne ilyenkor tenni? Két dolgot. Elvileg azt, hogy a gyakorlatban gyakran előforduló típus-esetekre vonatkozó elveket megalkotjuk, leírjuk. Tehát nem csak egy általános elvet (amely, mint látjuk máris nem alkalmazható az árnyalatokra), hanem pontosítjuk a szabályokat. Ezzel az a baj, hogy rengetegféle eset lehetséges. Másfelől meg az, hogy az erkölcs azért mégsem szabály (pláne nem jogszabály), tehát egy ilyen írott malaszt semmit sem érne. Arról nem is beszélve, hogy kb. senki nem is tudna róla. Tehát ez így nem működik.
A másik megoldás az, hogy gondolkodunk. Mérlegelünk, összevetjük a lehetséges megoldásokat, azok jóságát, helyességét, célszerűségét, megvalósíthatóságát, vagyis, az esetet belehelyezzük a saját (és remélhetőleg helyes) erkölcsi kontextusunkba. Ezzel meg ugye az a baj, hogy kinek van olyanja, mármint egy koherens, és helyesnek mondható erkölcsi rendszere? És ki fogja azt elfogadni? Szóval ilyen erkölcsi felépítményeket csak nagyon macerásan lehet összehozni, felhúzni.

Így tökéletes megoldás nincs. Az erkölcsi dilemmákat, és problémák jó, helyes megoldását egy helyes erkölcsi rendszerre épülő racionális gondolkodás, és következetes alkalmazás tudja csak valamelyest jól megoldani. Ez triviális, csak hát mégsem az, hiszen a világban mindháromból hiány van.

FMR 2016.05.07. 12:23:23

Nos, szerintem itt sokan - beleértve Peter Singert is - félreértik a problémát. Bármely erkölcsi elv - természete szerint - nem értelmezhető mennyiségi módon; egy preskriptív morális elv vagy maxima par excellence minőségi jellegű. A posztban szereplő elv - "Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni" - természetesen nem hibás, de ahogyan nem következik ezen morális preskripcióból annak _gyakorlati_ használatára értett, teljeskörű, erkölcsi értelemben kifogástalan _alkalmazása_, úgy jelenti ezen elv félreértését a posztban szereplő példa is. Több okból is: már (1) elvileg sem tudhatjuk előzetesen, hogy az első alkalommal odaadott 1500 Ft nem jelenti egy rászoruló életének a szó szoros értelemben vett megmentését (vagyis egy "nagyon rossz bekövetkeztét" hárítunk el ezzel), illetve azért is, mert (2) az elvből implicite sem következik, hogy kényszeres módon alkalmazzuk azt mindaddig, amíg saját túlélésünk határára nem érkezünk. Egyfelől lássuk be, hogy a "létminimum" szubjektív kategória, kinek-kinek mást jelent e fogalom (mind materiális, mind nem materiális értelemben), másfelől nem lehet érvényes semmilyen erkölcsi alapelv oly módon, hogy azzal egy másik erkölcsileg fontos tartalom - nevezetesen saját személyünk méltósága, jogosan elért anyagi és nem anyagi javaink - sérüljön. De ha ezek gyenge érvek lennének, akkor hadd idézzem a Talmudot:

"Aki megment egy életet, egész világot ment meg." Ha ez igaz, akkor máris teljesítettem az erkölcsi elvet akkor, ha az első embernek, akivel találkozom, odaadom az 1500 Ft-ot (és akiről elvileg nem tudhatom, hogy az életét mentem-e meg ezzel vagy sem). Persze a példa erősen túlzó és sarkos, az összeg tetszés szerint emelhető. Minden aszkétikus morál valamely erkölcsi elven alapul, de nem minden erkölcsi elv vezethető vissza aszketikus morálra és/vagy létmódra, márpedig Peter Singer példájában szereplő erkölcsi elvnek kényszeresen konzekvens alkalmazása egy aszkéta létmódhoz vezet el, ami nem magától értetődő, nem elfogadható gyakorlat. Az aszkétizmus filozófiai megalapozásához ennél azért több kell...